A Douglas Aircraft Company által gyártott TBD-1 volt az amerikai haditengerészet első, széles körben használt egyfedelű, repülőgép-hordozókról bevethető torpedóvető gépe. Tervezését 1935-ben kezdték el, és 1937-es szolgálatba lépésekor ugyan a TDB jelentős előrelépés volt az addigi kétfedelű torpedóvető gépekhez képest, de a harcok folyamán kiderültek a hátrányai.

Így a lomhának, lassúnak és iszonyatosan gyenge manőverezésűnek bizonyuló gépet Midway után rögtön ki is vonták a harctéri szolgálatból. Nem véletlenül: nem csak lassú volt, de hatósugara is kicsinek bizonyult, főleg a japán Nakajima B5N-el összehasonlítva. A típus gépei az 1941 évi harcok folyamán a korábban említettek miatt rendkívűl súlyos veszteségeket szenvedtek el. 1937–1939 között 129 darab Douglas TBD Devastator készült el és állt szolgálatba.

TECHNIKAI ADATOK (TBD-1)

• Hossz: 10,60 m
• Magasság: 4,60 m
• Fesztávolság: 15,33 m
• Hatótáv: 700 km
• Személyzet: 2-3 fő
• Csúcsmagasság: 6000 m
• Szerkezeti tömeg: 2804 kg (max. felszálló tömeg: 4473 kg)
• Csúcssebesség: 331 km/h
• Fegyverzet: egy 12.7 mm-es géppuska a motor fölött, egy 7.62 mm-es géppuska a hátsó pilótafülkében; egy Mk13 torpedó vagy 454 kg bombateher 
• Hajtómű: egy 900 Le-s Pratt & Whitney R-1830-64 Twin Wasp motor