A II. világháború fegyverei, járművei

Mogami cirkáló

2017. október 07. - Habitus

Mogami könnyűcirkáló-osztály négy hajóját az 1930-as londoni flottaegyezmény által meghatározott maximális fegyverzettel látták el. Háromágyús lövegtornyokkal rendel- keztek, hajótestüket pedig a német zsebcsatahajókéhoz hasonlóan hegesztették, hogy ezzel csökkentsék súlyukat. Az osztály hajói így a legnagyobb és legerősebb könnyű- cirkálók lettek a világon.

mogami.gif

Az 1934-ben vízre bocsátott első két hajó – Mogamit és a Mikuma – a próbautak során azonban instabilnak bizonyult, ezért azokat kivonták a szolgálatból, hogy átalakításokat végezzenek rajtuk. Az 1939/40-es átépítésüknél lövegeiket 203 mm-esre cserélték; és párosával helyezték el a tornyokban, így a hajóosztály egy a '30-as évek végén átlagos nehézcirkáló osztállyá változott

1942 júniusában már részt vettek a midwayi csatában, ahol a Mikuma elsüllyedt, a Moga- mi-t pedig súlyosan megrongálták a USS Yorktown repülőgépei. A Mogami 1943-ban tért vissza az aktív szolgálatba, miután megjavították, és kisebb átalakításokat végeztek rajta: egy repülőfedélzetet építettek rá, mely 11 hidroplán szállítására volt alkalmas (a japánok az óriási veszteségek után kétségbeesetten próbálták növelni flottalégierejüket). A cirkáló 1943 júliusában a Salamon-szigetek körüli összecsapásokban ismét megsérült. A második javítás befejeztével 1944-ben a 7. cirkálórajhoz vezényelték. Október 25-én egy légitámadás után süllyedt el a Surigaói-szorosban.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1934
  • Vízkiszorítás: 9505 t (üresen); 15 100 tonna (harckészen)
  • Méretek: hossz: 200,08 m - szélesség: 20,5 m - merülés: 4,4 m
  • Sebesség: 36 csomó
  • Személyzet: 951 fő
  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 10 Kanpon-kazán és 4 gőzturbina - 152 000 shp 
  • Hatótávolság: nincs adat
  • Fegyverzet: eredetileg 15 db 15,5 cm-es ágyú; 8 db 12,7 cm-es ágyú; 8 db 25 mm-es légvédelmi ágyú + 3 repülőgép
  • Páncélzat: 100 mm a vízvonalnál, 38 mm a fedélzeten, tornyokon 127 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr4712937399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása