A II. világháború fegyverei, járművei

Yorktown (CV-5) repülőgép-hordozó

2017. szeptember 25. - Habitus

Az USS Yorktown amerikai repülőgép-hordozót 1936-ban bocsátották vízre, és a következő év szeptemberére szerelték fel. A háború kitörésekor testvérhajóival egyetemben az amerikai flotta legnagyobb hajója volt. A Pearl Harbor elleni támadáskor a japánok elsődleges célpontjai közé tartozott, de a támadás idején nem volt a kikötőben.

yorktown_cv.jpg

1942 tavaszán több hadműveletben is fontos szerepet játszott, májusban a korall-tengeri csata során súlyosan megrongálódott. Az amerikai hírszerzésnek ekkor már tudomása volt a japánok újabb támadási tervéről, ezért létfontosságú volt, hogy újra harcképessé tegyék a hajót. Pearl Harborban kétnapi rohammunkával ez sikerült is, így részt tudott venni a csendes-óceáni háborúban fordulópontot jelentő midway-i csatában.

Torpedóvető repülőgépei java részét ugyan elvesztette, de zuhanóbombázói érzékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek (Soryu elsüllyesztése). Nem sokkal ezután japán torpedó- és bombatalálatokat kapott. Kiürítették a megdőlt hajót, de mivel stabilizálódott az állapota, a mentőosztagok visszatértek, hogy újra csatarendbe állítsák. Ez nem sikerült, a közelben ólálkodó I-168-as japán tengeralattjáró a mellette álló Hammann torpedórombolóval együtt megtorpedózta. A Hammann szinte azonnal, a Yorktown másnap, június 7-én hajnalban elsüllyedt. Testvérhajói: Hornet, Enterprise.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1936. április 4.
  • Vízkiszorítás: 19.900 t (üresen); 25.502 tonna (harckészen)
  • Méretek: hossz: 246,7 m - szélesség: 29,1 m - merülés: 6,5 m
  • Sebesség: 32,5 csomó (60,2 km/h)
  • Személyzet: 2200-2700 fő (repülőszemélyzettel)
  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 Westinghouse fogaskerék-áttételes turbina - 120 000 LE
  • Hatótávolság: 23 150 km
  • Fegyverzet: 90-100 db repülőgép; 8 db 12,7 cm-es ágyú; 16 db 28 mm-es légvédelmi gépágyú; 24 db 12,7 mm-es légvédelmi gépágyú
  • Páncélzat: övpáncél 102 mm, fedélzet 37,5 mm, válaszfalak 102 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2812894338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása