A II. világháború fegyverei, járművei

Jeanne D'Arc könnyűcirkáló

2017. szeptember 30. - Habitus

A Jeanne D'Arc-ot 1928 szeptemberében kezdték el építeni a Saint-Nazaire hajógyárban – az akkori francia koncepció szellemében: nagy sebesség, erős fegyverzet, minimális pán- célzat – és alig másfél év múlva már vízre is bocsátották. 1931 szeptemberében állították szolgálatba, bár elsősorban iskolahajónak épült, de teljes értékű hadihajóként hagyomá- nyos feladatokat is ellátott, ill. romboló kötelékek zászlóshajójaként is alkalmazták.

jeannedarc1944.jpg

A győztes Németország és a francia kormány között 1940 júniusában létrejött fegyverle- tételi egyezmény a karib-tengeri Martinique szigeten találta, itt a kikötőben tartották, és a sziget kormányzója, Robert admirális, ill. az amerikai kormány által aláírt megegyezés feltételei szerint 1942. május 1-én leszerelték. A Bearn repülőgép-hordozót és az Emile Bertin könnyűcirkálót is ekkor fosztották meg fegyverzetétől.

1943. június 3-án Robert admirális átadta Martinique szigetét a Szabad Franciaország kormányának, és ezzel lehetővé tette, hogy mindhárom hajó részt vegyen a tengeri hadműveletekben a szövetségesek oldalán. A Jeanne D'Arcot ezután újra felszerelték, torpedócsöveit eltávolították, könnyűfegyverzetét pedig modernizálták. A hajó ezt követően részt vett a korzikai hadműveletekben, majd annak a taktikai haderőnek volt része, mely az olasz Riviérán lévő tengelyhatalmi állásokat bombázta. A háború után kiképzőhajóként működött, 1964-ig maradt a haditengerészet állományában.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1930
  • Vízkiszorítás: 6.557 t (üresen); 9.190 tonna harckészen
  • Méretek: hossz: 170,05 m - szélesség: 17,24 m - merülés: 5,28 m
  • Sebesség: 25 csomó
  • Személyzet: 506-643 fő között
  • Hajtómű: 2 hajócsavar, 2 db Parsons gőzturbina - 32.500 shp
  • Hatótávolság: 5.200 tengeri mérföld
  • Fegyverzet: 9 db 15,0 cm-es ágyú; 4 db 7,5 cm-es ágyú; 4 db 3,7 cm-es és 12 db 13,2 mm-es légvédelmi gépágyú + 2 db 550 mm-es torpedóvető-cső
  • Páncélzat: övpáncél 50-70 mm, lövegtornyok 25,4 mm, fedélzet 40,1 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr5212914619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása