Nyugat-Európa német lerohanását nem sokkal megelőzően volt még egy fontos német hadművelet 1940 tavaszán: Norvégia (és Dánia) elfoglalása. Hitler Európa meghódítására vonatkozó terveiben ugyanis fontos stratégiai célpont volt Norvégia. Innen lehetett Angliát sakkban tartani az Atlanti-óceán északi részén, valamint biztosítani a német iparnak szánt svéd vasérc szállítási útvonalát. És Hitler gyorsan le akart számolni a szövetségesekkel.

1941-ben az amerikai harckocsihaderők két fő harckocsitípusa az M3-as könnyű- és az M3-as közepes harckocsi volt; 1940-ben rendszeresítették őket. Az M3 könnyűharckocsi az M2A4-es egyeneságú leszármazottjaként jött létre, ez a könnyűharckocsi (M2A4) pedig az 1935-ben, az M2A1-essel elindult fejlesztőprogram végállomása volt.

A nyugati hadjárat folyamán 1940. május 27-e és június 4. között zajlott le az ú.n. dunkerque-i csata. Azaz, a kontinensen tartózkodó angol expedíciós hadsereg nagy részének, mi több a bekerített francia erők egy részének átmentése Angliába. A kiürítés sikere minden reményt felülmúlt, Göring hiába kérkedett. A brit vadászgépek súlyos veszteségeket okoztak a német bombázóknak, amelyeket egy darabig akadályozott az alacsony felhőzet is.

1940. május 9-én délelőtt Hitler május 10-ére, péntekre véglegesítette a nyugati offenzíva időpontját. A német haditerv szerint hadüzenet nélkül, meglepetésszerűen és a függetlenségük durva megsértésével a Wehrmachtnak el kellet foglalnia a Benelux államokat (Hollandia, Belgium, Luxemburg). A főcsapást az Ardenneken keresztül, a Maas folyó felé akarták mérni, majd Sedan körzetéből északnyugat felé, Amiens, Boulogne és a tengerpart irányába.

Ennek megfelelően a haderőt 3 hadseregcsoportba osztották: északon a "B" hadseregcsoport indult támadásra, von Bock vezérőrnagy parancsnoksága alatt, az arcvonal középső részén az "A" hadseregcsoport készült fel (von Rundstedt), délen – a Maginot-vonallal szemben – pedig a "C" hadseregcsoport (von Leeb) foglalt el állásokat.

Az A22 Mk IV Churchill gyalogsági harckocsit 1939-ben kezdték el a britek fejleszteni. A hadügyminisztérium a Matilda gyalogsági harckocsikat akarta felváltani vele, és a tervezés folyamán az első világháború nyugati frontjának körülményeiből indultak ki: lényegében egy modernizált első világháborús harckocsira gondoltak, amikor megadták a tank paramétereit: átlagos páncélvastagság, átlagos fegyverzet, és olyan mozgékonyság, hogy a járműnek ne legyenek problémái az erős tüzérségi tűz által felszabdalt, gránáttölcsérekkel teli területen. Az angol vezérkar még ekkor is, 1939-ben a lövészárokháború bűvöletében élt.

Sokak szerint a Párduc egyike volt a második világháború legjobb harckocsijainak, melyet az oroszországi nagy német páncélosveszteségeket és a már elöregedett Pz.Kpfw III és Pz.Kpfw IV típusú közepes harckocsikat volt hivatott felváltani. Érdekes a Párduc német besorolása is – a németek közepes harckocsinak nevezték – a súlya alapján azonban (45 000 kg) ugyanúgy a nyugati szövetségesek, mint a szovjetek értelmezése szerint a nehézharckocsik közé tartozott. (Az amerikai Pershingek és a szovjet IS típusú harckocsik voltak hasonló súlykategóriában.)

Kevéssé ismert amerikai tábornok, 1887. január 5-én született Pearry-ben, Georgia államban. 1904-ben kezdte meg tanulmányait a West Pointon, de az első tanév után mate­matikából elért rossz ered­ménye miatt otthagyta az iskolát. 1906-ban bevonult a 17. gyalogosezredhez az atlantai Fort McPhersonba.

Három évi szolgálat után letette tiszti vizsgáit, és al­- hadnagy lett. 1916-ban a me­xikói határon szolgált a Pershing tábornok vezette expedícióban. 1918-ban a 6. gyalogosezreddel együtt Franciaországban har­- colt; az I. világháborút alezredesi rang­ban fejezte be, kiemelkedő érdemeiért és bátorságáért megkapta a Distinguished Service Cross és az Ezüstcsillag kitün- tetéseket.

A Nagy Honvédő Háború egyik legkiválóbb marsalljá- nak tartott Rogyion Jakovlevics Malinovszkij 1898-ban Odesszában született. Már 13 éves korá­ban dolgozni kezdett, először falun, később egy kisvárosi rövidáru boltban. 1915-ben ön­kéntesként beállt a 64. gyalo- goshadosztály 256. ezredébe, és részt vett a kelet lengyelországi harcokban. Ekkor kapta el­ső kitünte- tését: a 4. osztályú Szent György Keresztet.

Egy évvel később a nyugati frontra küldött szövet- séges orosz hadtest kötelékében Franciaországban harcolt, Reims környékén. 1917 áprilisában súlyosan megsebesült. Az Októberi Forradalom kitörésének híre is a kórházban érte. A fran­ciaországi orosz ala- kulatok feloszlatása után belépett az idegenlégióba, de Vlagyivosztokon keresztül hamarosan visszatért Oroszországba.

Rövid kiegészítés az előző poszthoz, bár meglehet, hogy jobb lett volna annak a végére illeszteni – de most már mindegy. Összefoglalva: a páncélozott, fegyverekkel felszerelt jármű ötlete az I. világháborúban alaposan megváltoztatta a hadviselést, és ebben változásban a britek és a franciák jártak élen. A németek halovány kísérlete arra, hogy lépést tartsanak az ellenfeleikkel – lásd. A7V vagy a Grosskampfwagen – teljes kudarccal végződött; a világháború végén csak az antanthatalmak gyártottak és használtak számottevő mennyiségű harckocsit.

Az első világháború alatt a német főparancsnokság nem szentelt kellő figyelmet a harckocsifejlesztésnek – ez érthető is volt, mert a nyersanyag- és munkaerőhiánnyal küszködő német hadiipar a háború utolsó két évében már csak nehezen tudta kielégíteni a front igényeit, és nem maradt szabad kapacitás harckocsigyártásra és fejlesztésre.