A Nagy Honvédő Háború egyik legkiválóbb marsalljá- nak tartott Rogyion Jakovlevics Malinovszkij 1898-ban Odesszában született. Már 13 éves korában dolgozni kezdett, először falun, később egy kisvárosi rövidáru boltban. 1915-ben önkéntesként beállt a 64. gyalo- goshadosztály 256. ezredébe, és részt vett a kelet lengyelországi harcokban. Ekkor kapta első kitünte- tését: a 4. osztályú Szent György Keresztet.
Egy évvel később a nyugati frontra küldött szövet- séges orosz hadtest kötelékében Franciaországban harcolt, Reims környékén. 1917 áprilisában súlyosan megsebesült. Az Októberi Forradalom kitörésének híre is a kórházban érte. A franciaországi orosz ala- kulatok feloszlatása után belépett az idegenlégióba, de Vlagyivosztokon keresztül hamarosan visszatért Oroszországba.
Ezt követően a 27. gyalogoshadosztály 240. ezredének soraiban harcolt a fehérek ellen. 1920-ban géppuskás szakaszt vezetett. 1926-ban belép a kommunista pártba; ezredpa- rancsnoka katonai akadémiára javasolja. 1927-től a Frunze Katonai Akadémia hallgatója, három évvel később kinevezik egy lovasezred törzsfőnökének. A spanyol polgárháború kitörését követően, 1937-ben, a köztársaságiak katonai tanácsadójaként, Malino ezredes néven tevékenykedik. 1938-ban hazatér a Szovjetunióba, és főlektor lesz a Frunze Katonai Akadémián.
A Szovjetunió elleni német támadáskor kinevezik a 48. lövészhadtest élére. Hadtestével Nyikolajevnél áttöri a német gyűrűt, majd a szovjet védelmi stratégia megváltozásakor átveszi a 6. hadsereg irányítását, 1941 decemberétől pedig rábízzák az egész Déli front vezetését. Részt vesz az ellentámadásban a Donyec jobb partján és a sztálingrádi ostrom- gyűrű áttörésére irányuló próbálkozásokban. 1943 februárjától Malinovszkij vezérezredes a Déli, majd a Délnyugati front főparancsnokaként részt vesz Novocserkaszk és Rosztov felszabadításában. Harctéri sikereiért hadseregtábornokká léptetik elő, 1943 októberétől pedig döntő szerepet játszik a jobbparti Ukrajna felszabadításában.
Hadserege ezután Nyikopolon, Krivoj Rogon, Nyikolajeven és Odesszán át menetel előre Nyugat-Európa felé egészen Moldávia határáig. Tolbuhin hadseregével együtt az ő had- serege kényszeríti megadásra Romániát; ennek elismeréseként mindkettőjüket kinevezik a Szovjetunió marsalljává. Sikereinek következő állomása Budapest ostroma, a bécsi had- művelet és Prága, amelyet észak felől Konyev és Jeremenko tábornok támad.
A háború és az utolsó távol-keleti harcok befejeztével – ahol részt vesz a japán Kvantung hadsereg szétzúzásában – érdemeinek elismeréséül megkapja a Szovjetunió Hőse Arany- csillagát. 1952-ben az SZKP Központi Bizottságának póttagjává, 1956-ban tagjává választ- ják; 1956 márciusától honvédelmi miniszterhelyettes, és kinevezik a szárazföldi erők főparancsnokává. 1957-től haláláig a Szovjetunió honvédelmi minisztere.
Több könyvet írt az általa vezetett hadjáratok legfontosabb hadműveleteiről, számtalan szovjet kitüntetés mellett a francia Becsületrend tisztjének címével is büszkélkedhetett. Háborús érdemeinek elismeréseként hamvait a Kreml falában helyezték el, és a páncélos csapatok akadémiája az ő nevét vette fel.
*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra
A nem hétköznapi tábornok
A mindig csendes és udvarias Malinovszkij egy joviális úriember benyomását keltette. Nem volt szokványos orosz tábornoki karakter, hiszen egyedüli volt a szovjet marsallok között azáltal, hogy három idegen nyelven (francia, német, spanyol) is jól beszélt. Egyik kedvenc foglalatossága volt az olvasás és szerette eredeti nyelvén olvasni a francia filozófusokat, valamint Cervantes és Heine műveit. A személyiségének jobb megértésé- hez adalékul szolgálhat, hogy kiváló sakkozó volt. Képes volt a harcok szünetében is leülni egy táblához és játszani. (forrás: Wikipédia)