A Nagy Honvédő Háború egyik legkiválóbb marsalljá- nak tartott Rogyion Jakovlevics Malinovszkij 1898-ban Odesszában született. Már 13 éves korá­ban dolgozni kezdett, először falun, később egy kisvárosi rövidáru boltban. 1915-ben ön­kéntesként beállt a 64. gyalo- goshadosztály 256. ezredébe, és részt vett a kelet lengyelországi harcokban. Ekkor kapta el­ső kitünte- tését: a 4. osztályú Szent György Keresztet.

Egy évvel később a nyugati frontra küldött szövet- séges orosz hadtest kötelékében Franciaországban harcolt, Reims környékén. 1917 áprilisában súlyosan megsebesült. Az Októberi Forradalom kitörésének híre is a kórházban érte. A fran­ciaországi orosz ala- kulatok feloszlatása után belépett az idegenlégióba, de Vlagyivosztokon keresztül hamarosan visszatért Oroszországba.

Ezt követően a 27. gyalogoshadosztály 240. ezredének soraiban harcolt a fehérek ellen. 1920-ban géppuskás szakaszt veze­tett. 1926-ban belép a kommunista pártba; ezredpa- rancsnoka katonai akadémiára javasolja. 1927-től a Frunze Katonai Aka­démia hallgatója, három évvel később kinevezik egy lovasezred törzsfőnökének. A spanyol polgárháború kitörését követően, 1937-ben, a köztársaságiak katonai tanácsadójaként, Malino ezredes néven tevékenykedik. 1938-ban hazatér a Szovjetunióba, és főlektor lesz a Frunze Katonai Akadémián.

A Szovjetunió elleni német támadáskor kinevezik a 48. lö­vészhadtest élére. Hadtestével Nyikolajevnél áttöri a német gyűrűt, majd a szovjet védelmi stra­tégia megváltozásakor átveszi a 6. hadsereg irányítását, 1941 decemberétől pedig rábízzák az egész Déli front vezetését. Részt vesz az ellentámadásban a Donyec jobb partján és a sztálingrádi ost­rom- gyűrű áttörésére irányuló próbálkozá­sokban. 1943 februárjától Malinovszkij vezérezre­des a Déli, majd a Délnyugati front főpa­rancsnokaként részt vesz Novocserkaszk és Rosztov felszabadításában. Harctéri sikereiért hadseregtábornokká léptetik elő, 1943 októberétől pedig döntő szere­pet játszik a jobbparti Ukrajna felszabadí­tásában.

Hadserege ezután Nyikopolon, Krivoj Rogon, Nyikolajeven és Odesszán át menetel előre Nyugat-Európa felé egé­szen Moldávia határáig. Tolbuhin hadseregével együtt az ő had- se­rege kényszeríti megadásra Romániát; ennek elismeréseként mindkettőjüket kinevezik a Szovjetunió marsalljává. Sikerei­nek következő állomása Budapest ostro­ma, a bécsi had- művelet és Prága, amelyet észak felől Konyev és Jeremenko tábornok támad.

A háború és az utolsó távol-keleti harcok befejeztével – ahol részt vesz a japán Kvantung hadsereg szétzúzásában – érdemeinek elis­meréséül megkapja a Szovjetunió Hőse Arany- csillagát. 1952-ben az SZKP Központi Bizottságának póttagjává, 1956-ban tagjává választ- ják; 1956 márciusától honvédelmi miniszter­helyettes, és kinevezik a szárazföldi erők főparancs­nokává. 1957-től haláláig a Szovjetunió honvédelmi minisz­tere.

Több könyvet írt az általa vezetett hadjáratok legfontosabb hadműveleteiről,  számtalan szovjet kitüntetés mellett a francia Becsületrend tisztjének címével is büszkélkedhetett. Háborús érdemeinek elismeréseként hamvait a Kreml falában helyezték el, és a páncélos csapatok akadémiája az ő nevét vette fel.

*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra