1904. november 12-én született Bad-Kissingenben, egy dél-bajorországi kisvárosban, egy tanító fiaként. Allgaeuban nőtt fel, de Münchenben járt egyetemre, ahol közgazdasági diplomát szerzett; 1928-ban doktorált. Négy évig egyetemi oktatóként dolgozott, majd 1932-ben belépett a nemzetiszocialista pártba: a 873 780. számú tagkönyv birtokosa lett. Kezdettől a gazdasági és külügyi kapcsolatokkal foglalkozott, majd Hitler 1933-as hatalomra kerülését követően egyre komolyabb megbízatásokat kapott. 1936 júni- usában az SS-nek is tagja lett.

1937-ben Ausztriában a német–osztrák tárgyalások folytatására létrehozott delegáció tagja, de a gazda- sági tárgyalások mellett „ismerkedett” az osztrák nácikkal is; ő javasolta, hogy az általa mérsékeltebb- nek tartott Seyss-Inquart-féle csoportot támogassák a németek.

Tegnap volt 74 éve, hogy 1944. március 19-én bevonultak a német csapatok Magyarországra és megszállták országot. A német vezérkar által kidolgozott Margarethe fedőnevű terv már az előző év őszén készen állt, Hitler már 1943 szeptemberében utasítást adott a Margarethe I. és II. néven Magyarország és Románia megszállási tervének kidolgozására.

A németek számolva Magyarország ellenállásával, 1944. március elején véglegesített tervükben a politikai és katonai eszközök kombinálása mellett döntöttek. Horthyt Németországba hívták, és március 18-án Klessheimben találkozott Hitlerrel, aki azt követelte a kormányzótól, hogy egyezzen bele Magyarország német megszállásába és nevezzen ki egy németbarát kormányt.

Passauban született 1876. szeptember 5-én. 19 évesen Augsburgban a 4. tüzérezredben szolgált öt év múlva az expedíciós hadtest tagjaként Kínába utazott; 1900-ban részt vett a bokszerlázadás leverésében. Hazatérvén – mielőtt Berlinbe, a vezérkarhoz vezényelték – hozzálátott a müncheni katonai akadémia megszervezéséhez, s egyidejűleg a bajor törzskarban is szolgált. Sok különféle parancsnoki tisztséget töltött be, majd visszatért Münchenbe, ahol törzstiszti feladatokat látott el. Részt vett 1915-ben a szerbiai hadműveletekben, a Bruszilov elleni ütközetben 1916-ban, majd a romániai harcokban. 1917-ben a nyugati fronton, Chemin de Dames-ban harcolt. Különféle katonai funkciókat töltött be Bajorországban, Berlinben, Stettinben.

Pontosan nyolcvan éve, hogy 1938. március 12-én a német 8. hadsereg átlépte a német-osztrák határt és megszállta Ausztriát. Ma már órára-percre bontva ismerjük az eseményeket, amelyek 1938 első hónapjaiban – főként Bécsben és Berlinben, no meg Hitler hegyi villájában, Berghofban – történtek. A legújabb, főként osztrák és német történeti munkák az Anschluss közvetlenebb eseménytörténetét három, egymástól jól elkülöníthető szakaszra osztják.

Megkülönböztetik az osztrák nemzetiszocialisták hatalomátvételét, a Wehrmacht bevonulását és végül Hitler Linzben bejelentett döntését a „csatlakozás” teljességéről. Az elsőként említett esemény előzményeit visszavezethetjük a húszas évekre, ám a két utóbbi – jóllehet döntő – fejleményben nagy szerepe volt a rögtönzésnek, improvizációnak.

A Tigris tervezése tulajdonképpen már 1937-ben elkezdődött. A spanyol polgárháború során szerzett tapasztalatok alapján a német szakértők előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors könnyűharckocsik mellet vastag páncélzatú, nehézharckocsikra is szükség lesz, amelyek ellen tudnak állni a páncéltörő ágyúk lövedékeinek. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező harckocsi gyártásához azonban a ’30-as évek végén még nem voltak meg a kellő feltételek, a könnyű- páncélosokkal felszerelt német hadosztályok pedig sikert sikerre halmoztak a harctereken, csakúgy Lengyelországban, mint Nyugat-Európában, így egészen 1941-ig nem kezdődött el a prototípusok összeszerelése és kipróbálása.

Az 1939. szeptemberi lengyel – és a később kelet-európai – történések megértéséhez nem árt a német–szovjet megnemtámadási szerződésről (közismertebb elnevezéssel Molotov–Ribbentrop paktum) is ejteni pár szót. Ezt a paktumot Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában, és ennek a paktumnak a titkos záradéka volt az, amely jó pár évtizedre meghatározta Kelet-Európa sorsát. A felek ugyanis ebben a záradékban állapodtak meg Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról.

Lengyelország 1918. november 3-án nyerte vissza függetlenségét (Lásd.: második Lengyel Köztársaság). A szabad Lengyelország megalakítása a szövetségesek egyik hadicéljává vált az I. világháború vége előtt, de párizsi békecsinálók "elszabták" az új Lengyelország térképét: a lengyelek kijáratot kaptak a Balti-tengerre, ezzel azonban németek százezrei kerültek lengyel fennhatóság alá, Kelet-Poroszországnak pedig nem maradt szárazföldi összeköttetése Németországgal. Lengyelország határait a St. Germain-i és a Versailles-i szerződés állapította meg véglegesen, ehhez társult még a 18 hónapig tartó szovjet-lengyel háború után 1921 márciusában megkötött rigai békeszerződés, amelynek értelmében a lengyelek jelentős belorusz és ukrán területeket szereztek Szovjet-Oroszországtól.

Bár az I. világháború alatt főként Anglia kísérletezett harckocsikkal, de az angolok mellet francia tervezők és szakértők is bekapcsolódtak a fejlesztésbe, és hamarosan előjöttek egy könnyűharckocsival – ez volt a Renault gyár "FT" jelzésű típusa (FT-faible tounage, azaz könnyű súly). A Renault FT a francia hadsereg legfontosabb típusává vált az I. világháború alatt, kiváló konstrukciónak számított; ez volt az első klasszikusnak mondható harckocsi, amelynek mind a test, mind pedig a 360 fokban körbeforgatható torony kialakítása mintául szolgált az elkövetkező típusok kialakításánál. A háború után számos országban ez a jármű teremtette meg a páncélos haderő alapjait, így Szovjet-Oroszországban is.

A Wehrmacht későbbi vezérkari főnöke, valamint Hitler legközelebbi kato­nai tanácsadója 1890. május 10-én szüle­tett Würzburgban, tiszti családban (eredeti neve: Alfred Baumgartner). Részt vett az első világháborúban, majd 1919-től pedig száza- dosként a német hadsereg ve­zérkaránál szolgált.

Kapcsolata Hitlerrel 1923-ban kezdődött, igen gyorsan csat­lakozott azokhoz, akik hős­nek tartották. Természetes, hogy a Wehrmacht vezérkará­nak ter- vezési osztályán felada­tokat kapott Hitler hatalomra jutását követően, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) lét­rehozása után pedig a vezetési osztály főnöke lett. 1939. ápri­lis 1-én vezérőrnaggyá nevezték ki, majd 1940. július 19-én tüzérségi tábor- nok lett, 1944. január 30-án pedig vezérezredes.

1869-ben született Edgbastonban. 1937 májusától kezdve egy évig Nagy-Britannia miniszterelnöke volt, rendkívüli népszerűségnek örvendett és teljes bizalmat élvezett. Kezdetben „esernyős ember"-nek hívták, később a „béke embere" jelképévé vált. Neve — talán helytelenül — elsősorban a müncheni egyezményhez kötődik. Baldwin visszavonulása után, amikor mint konzervatív politikus átvette a kormány vezetését, feddhetetlen és eredményes politikusnak, kitűnő hivatalnoknak, tehetséges vitapartnernek tartották, ugyanakkor olyannak, aki nemzetközi kérdésekben nehezen igazodik el. Nem érzékelte annak a veszélynek a mértékét, amit a fasizmus németországi erősödése jelentett. Viszont tudatában volt annak, hogy országa nem képes újabb világháborút vívni gyarmatbirodalma és nagyhatalmi státusa elvesztése nélkül.