A II. világháború fegyverei, járművei


Mogami cirkáló

2017. október 07. - Habitus

A Mogami könnyűcirkáló-osztály négy hajóját az 1930-as londoni flottaegyezmény által meghatározott maximális fegyverzettel látták el. Háromágyús lövegtornyokkal rendel- keztek, hajótestüket pedig a német zsebcsatahajókéhoz hasonlóan hegesztették, hogy ezzel csökkentsék súlyukat. Az osztály hajói így…

Tovább

Kako nehézcirkáló

A két egységből álló Furutaka-osztályú japán nehézcirkálót a kobei Kawasaki hajógyár- ban kezdték el építeni, és 1922-ben bocsátották vízre. Szolgálatba állítása 1926-ban történt meg. 1931-32 között - csakúgy, mint testvérhajóját a Furutaka-t – modernizálták Kure-ban, ekkor erősítették meg a hajó…

Tovább

Furutaka nehézcirkáló

A két egységből álló nehézcirkáló-osztály névadó hajóját 1922 decemberében kezdték el építeni a Mitsubishi hajógyárban. Az 1925. május végi vízrebocsátását követően 1926. március 3-án állt szolgálatba. 1931-32 között – csakúgy, mint testvérhajóját a Kako-t – modernizálták Kure-ban, megerősítették a…

Tovább

Tenryu könnyűcirkáló

Két hajóból álló japán könnyűcirkáló-osztály névadó hajója. Építését 1917-ben kezdték el a Yokosuka Hajógyárban, és 1919. november 20-án állították szolgálatba. 1941-ben részt vett a Guam- és a Wake-szigetek körül dúló harcokban, majd 1942-ben az Új-Guinea és a Salamon-szigeteki csatákban. 1942…

Tovább

Ryujo könnyű repülőgép-hordozó

Tervezésekor 7500 tonna vízkiszorítású könnyű repülőgép-hordozónak szánt harmadik generációs Ryujo-t (Vadászó Sárkány) 1931-ben bocsátották vízre. Ez a hajó volt Japán első, eleve repülőgép-hordozónak épített nagyobb egysége. Egy cirkáló testére tervezték, ami behatárolta a szélességét, és ezért egy…

Tovább

Denver (CL-58) könnyűcirkáló

A Cleveland-Fargo-osztály egyik legnagyobb hajóját, a USS Denver könnyűcirkálót 1942-ben bocsátották vízre. 1943 márciusában esett át a tűzkeresztségen a Csendes-óceán déli részén, ahol Új-Georgián kiépített japán repülőgép-támaszpontokat bombázott, majd közreműködött két japán romboló…

Tovább

Cleveland (CL-55) könnyűcirkáló

A USS Cleveland-ot a 28 egységből álló könnyűcirkáló-osztály névadó hajóját 1940-ben kezdték el építeni a New York hajógyárban (Camden, New Jersey, U.S.A.). 1941-es vízrebocsátását követően 1942. június 15-én állt szolgálatba. 1942 novemberében már részt vett a szövetségesek észak-afrikai…

Tovább

Enterprise (CV-6) repülőgép-hordozó

A USS Enterprise-t – a Yorktown és a Hornet testvérhajóját – a Ranger-típus továbbfejlesztett változataként 1936. október 3-án bocsátották vízre, és miután 1938 májusára felszerelték, az amerikai Csendes-óceáni Flottához került Pearl Harborba. Egyike a Csendes-óceánon valaha is harcoló leghíresebb…

Tovább

Saratoga (CV-3) repülőgép-hordozó

Az USS Saratogát, a Lexington testvérhajóját csatacirkálóként kezdték építeni 1920-ban. 1922 júliusában azonban miután egyharmadáig elkészült – repülőgép-hordozóként rendelték meg ismét. 1925 áprilisában bocsátották vízre. 1928-ra felszerelték, és a következő évben a Csendes-óceáni Flottához…

Tovább
süti beállítások módosítása