Miközben szorgosan töltögetjük fel a különböző fegyverek, járművek, hadihajók ismertetőit, belebotlottunk a majdnem elkészült német hordozó, a Graf Zeppelin leírásába – és úgy gondoltuk, hogy a hajó (illetve most a roncsa) megér egy misét.

A XX. század első felében az emberiség két hatalmas háborút élt át. Az első főként Európára korlátozódott, még ha utólag megtisztelték is a világháború névvel, a második viszont valóban világméretű volt. Mindkét háborúban Németország és társai nagyjából ugyanazoknak a hatalmaknak a szövetsége ellen harcoltak. Mindkét háború hosszú volt és pusztító. Sok tekintetben azonban a különbségek jelentősebbek a hasonlóságoknál.

A Panzerfaust megnevezés tulajdonképpen egy könnyű, olcsó és könnyen gyártható páncél- törő töltetet jelent. A páncélöklöt Németország fejlesztette ki; a fegyver létrejöttét megkövetelte Németország fokozatosan romló katonai és gazdasági helyzete, amely a háború utolsó idő- szakában már olyan mértékben rosszabbodott, hogy a német ipar nem tudott lépést tartani a szövetségesek dömpingjével - nem volt elég harckocsi, sem páncéltörő ágyú. A nyomasztó szövetséges harckocsifölény semlegesítésére készült Panzerfaust segítségével akár egy gyalogos is (elméletileg) eredményesen vehette fel a harcot a egy harckocsival.
A híres-hírhedt német Junkers Ju-87 Stuka legalább annyira ismert repülőgép, mint a szovjet Sturmovik. Ennek dacára rengeteg érdekes, de alig ismert adat maradt fenn a Ju87 történe- téből. Most megpróbáljuk ezeket feltárni, a teljesebb kép kedvéért.
1942 szeptemberében a német hadsereg lapjának, a Wehrmachtnak címlapján megjelent egy addig elképzelhetetlenül nagy űrméretű ágyú képe. A csőborításra festett Thor (germán hadisten) név a következő évek során – és napjainkig – ennek a lövegtípusnak a nevévé vált. A löveg hivatalos megjelölésként a Gerät 040 (040 típusú készülék) jelzést kapta, ami semmit nem árult el e szerkezet rendeltetéséről. Az említett folyóiratban megjelent több fotójáról még azt sem lehetett megállapítani, hogy a löveg lánctalpas alvázra szerelt, önjáró típus-e.
A II. világháború az emberiség történetének eddigi legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. A legelterjedtebb álláspont szerint kezdetének a Lengyelország elleni 1939. szep- tember 1-i német támadást veszik a történészek, a végét pedig 1945. szeptember 2-i Japán kapituláció aláírásának idejére teszik. (Európában Németország feltétel nélküli megadásával, 1945. május 8-án fejeződött be a háború.)
Amivel itt elsősorban foglalkozni fogunk: Milyen gyors volt egyik vagy másik világhábo- rús repülőgép? Mikor készült, mennyit gyártottak belőle? Mekkora volt a német Mauser K98k vagy az amerikai M1 Garand ismétlőpuska hatásos lőtávolsága? Milyen volt a német, a brit vagy az amerikai harckocsik páncélzata vagy a lövege? Egyszóval, meg- próbáljuk bemutatni a II. világháború haditechnikáját, törekedve arra, hogy a kevésbé ismert, ritkábban említett fegyverekről, hadihajókról, repülőgépekről, harckocsikról is szó essen. Nem mellékesen – a fegyverekhez kapcsolódóan – amikor időnk épp engedi, fel- elevenítjük a világháború egy-egy érdekesebb, illetve meghatározó eseményét is.
Köszönjük a figyelmet, máris lehet válogatni a fenti kategóriák között!
a Szerk.
(Egyszer valamikor réges-régen, már megírtuk mindezt egy html-es honlapon, de azt az idő és a fejlődés elsodorta. Most megint közzétesszük, folyamatosan töltjük fel, illetve bővítjük, ahogy időnk engedi...)