A II. világháború fegyverei, járművei

Ismertebb tengeralattjárók - U-166

2018. szeptember 30. - Habitus

 

U-166 német tengeralattjárónemet.gif



A IXC osztályú, nagy hatótávolságú tengeralattjáró Bremerhavenben készült, és ott is bocsátották vízre 1941-ben. Egy év múlva, 1942 tavaszán állt hadrendbe Hans-Günther Kuhlmann parancsnoksága alatt. 1942. június 17-én Lorientből kifutva a Mexikói-öbölbe hajózott – és erről a bevetésről soha nem tért vissza. New Orleans-tól néhány kilométerre pusztult el – így az egyetlen német tengeralattjáró lett, mely a II. világháború során egé- szen a Mexikói-öbölig jutott, és ott is süllyedt el. (Előtte azonban megtorpedózott négy hajót, az utolsó áldozata az 5 184 tonnás Robert E. Lee gőzös volt.)

u166-1942.JPG

1942-ben, az utolsó bevetésre indulva

Az U—166 pusztulásának pontos okát hosszú ideig homály fedte; elsüllyedése körüli vita már az incidens napján megkezdődött. Herbert Claudius, a PC-566 járőrhajó parancsnoka saját sikereként könyvelte el az U—166 megsemmisítését. Elmondása szerint nem sokkal azután, hogy a PC-566 által kísért Robert E. Lee-t torpedótalálat érte és elsüllyedt, egy, a víz felszíne fölé emelkedő periszkópra lett figyelmes; Claudius akkor mélyvízi bombákat indított a feltételezett célpont felé, majd nem sokkal később terjedelmes olajfolt terült szét a víz színén.

A PC-566 parancsnoka akkor azt hitte, hogy New Orleans kikötőjébe befutva az első, a Mexikói-öbölben megsemmisített német tengeralattjáró elsüllyesztőjeként fogják ünne- pelni, de csalódnia kellett: felettesei előléptetés helyett lefokozták, azzal vádolva őt, hogy rossz taktikát választott és elhagyta őrhelyét a Robert E. Lee mellett. További rossz hír volt Claudius számára, hogy néhány nappal később a Parti Őrség egyik repülőgépének a pilótája azt jelentette, hogy az öböl egy másik pontján neki sikerült elsüllyesztenie a né- met tengeralattjárót.

Mára azonban kiderült, hogy a PC-566 parancsnokának volt igaza, az ő hajója süllyesz- tette el az U—166-ot. Több mint hetven évvel később így már tudható, hogy Claudius jelentése volt helyes, a megtalált roncsok is őt igazolják.

u166-2.jpg

Robert Ballard 2001-ben találta meg a Robert E. Lee-t és az U—166-ot, 1500 méter mélyen, egymástól három kilométerre, de csak 2014-ben készült a két hajóról fotósorozat.

Vissza az ismertebb tengeralattjárók listájához

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr8814273861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása