Az egységek szervezete és felszerelése a hadihelyzet szerint változott. A szovjet ellentámadás megindulásakor újfajta páncélos-fegyvereket vetettek be, és átszervezték az alakulatokat. „Először 1942 szeptemberében küldtük harcba a Tigriseket — írja Heinz Guderian. Az első világháború tapasztalatai arra tanítottak, hogy az új harceszközök bevezetésekor türelemre van szükség, és várnunk kell, amíg biztosíthatjuk tömeges gyártásukat, tehát tömeges hasz- nálatukat is. [...] Hitler tudta ezt. De nem tudott uralkodni türelmetlenségén.

Minél előbb ki akarta próbálni új fegyverét. Tetézte a hibát, hogy egészen alacsonyrendű feladatot választott a célra, egy helyi támadást teljesen alkalmatlan terepen a Leningrád alatti mocsaras erdőkben."

Az első négy Tigris 1942. augusztus végén érkezett meg Leningrád körzetébe. Kiderült azonban, hogy kettő javítás nélkül nem tud továbbmenni. A szükséges javítások elvég- zése után az 502. nehézharckocsi-zászlóalj első századát harcba küldték. A Tigriseket, a német technika legújabb vívmányait, 1942. augusztus 29-én kellett volna kipróbálni a harctéren, az erdős terepen azonban csak egyesével haladhattak, és egyenesen egy szovjet páncélelhárító üteg ágyúi elé érkeztek.

Heinz Guderian, 1941 nyara

A Vörös Hadsereg így szerzett tudomást az új német harckocsiról, a Wehrmacht féltve őrzött titkáról, amelynek el kellett volna döntenie a keleti hadjáratot. A Tigris fegyverzete egy 88 mm-es ágyú volt, az alapváltozat páncélzatának vastagsága elérte a 100 mm-t. A Párduc mellett Hitler ezzel az új fegyverrel akarta ellátni páncéloshadosztályait. Tömeges gyártására azonban a korabeli német ipar nem volt képes, így a Tigris sohasem vált a német páncéloshadosztályok alapfelszerelésévé.

Egy PzKpfw II a lengyelországi hadjáratban

A német páncéloshadosztályok magvát 1939-től Pz.Kpfw. I, II, III és IV típusú harckocsik alkották. A Wehrmacht harctéri tapasztalataiból kiindulva a német—szovjet háború első szakasza után a német ipar átállt a Pz.Kpfw IV és az új harckocsik kizárólagos gyártására. Ezek a hadászati és technológiai változtatások elkerülhetetlenek voltak, hiszen a Wehr- machtnak hatalmas szovjet páncéloshadsereggel, főképp T-34 harckocsikkal kellett meg- küzdenie. A fegyverzet megváltozásával párhuzamosan megváltozott a német páncélos- hadosztályok felépítése is.

Panzer III Ausf J - Afrikakorps 1941.

Amikor a németek 1939. szeptember 1-én kirobbantották a világháborút, csak 6 páncé- loshadosztályuk volt; mindegyik egy — két páncélosezredból álló — harckocsidandárból, egy lövészdandárból, egy gépesített felderítő zászlóaljból, egy páncélelhárító tüzérosz- tályból, egy gépesített tüzérezredből és kisegítő fegyverek és szolgálatok alakulataiból épült fel. Az egyes hadosztályok valamivel több mint 300 harckocsival rendelkeztek.

A páncélos-hadosztályok mellett a német hadseregben könnyű gyalogoshadosztályok is voltak, amelyeket az 1939-es tapasztalatok alapján páncéloshadosztályokká szerveztek át. A Szovjetunió elleni támadás előestéjén a tipikus német páncéloshadosztály felépítése a következő volt: egy páncélosezred, egy két ezredből álló lövészdandár, egy páncélva- dász zászlóalj, egy motorkerékpáros lövészzászlóalj, egy két osztályból álló gépesített tüzérezred, egy nehéz vegyes tüzérosztály, egy páncélvadász osztály, egy páncélos utászzászlóalj, továbbá ellátó és egyéb szolgálatok.

Egy korai Pz.Kpfw. VI Tiger nehézharckocsi

A keleti arcvonalon elszenvedett veszteségek a Wehrmachtot a páncéloshadosztályok radikális átszervezésére kényszerítették. 1943-ban a páncéloshadosztály már csak a következő egységekből állt: egy páncélosezred két osztállyal, két páncélgránátos ezred, egy légelhárító zászlóalj, egy három osztályból álló páncélos tüzérezred, páncélvadász, híradós, utász, légelhárító és egyéb alakulatok. Egy évvel később az 1944-es páncélos-hadosztályt a következő egységek alkották: egy két osztályból álló páncélosezred, egy páncélgránátos ezred, egy gépesített páncélgránátos ezred, egy páncélos felderítő zászlóalj, egy páncélvadász osztály, egy páncélos tüzérezred, egy légelhárító osztály, egy híradós-osztály, ellátó, egészségügyi és egyéb alakulatok.

1945-ben kialakult a páncéloshadosztály utolsó — 45-ös — típusa, amelyhez a következő egységek tartoztak: egy vegyes páncélosezred, két, egyenként négy zászlóaljból álló gé- pesített páncélgránátos ezred, egy páncélos felderítő zászlóalj, egy vegyes páncélvadász osztály, egy három osztályból álló tüzérezred valamint egyéb alakulatok. Elméletileg min- den hadosztály felszereléséhez 54 harckocsinak kellett tartoznia, sokszor azonban ennek a fele sem volt meg. A német fegyvergyártás már nem volt képes pótolni az elszenvedett hatalmas — néha 50 százalékos — veszteségeket. Havonta 600 harckocsi készült, és ez távolról sem volt elég.

Waffen-SS páncélos alakulat, "Panther" harckocsikkal Kurszknál

A helyzet mentésére a Wehrmacht létrehozta a „Kampfgruppe" elnevezésű harci cso- portokat, amelyek egy vegyes páncélosezredből, egy páncélgránátos ezredből, egy páncélos felderítő osztályból, egy tüzérezredből, egy vegyes harckocsiromboló zászló- aljból és további — részben kiszolgáló — alakulatokból álltak. A Heer páncélosalakulatai mellett SS-páncéloskötelékek is harcoltak a keleti arcvonalon; szervezeti felépítésük rendszerint eltért a páncélos-zászlóaljakétól.

1941-ben a páncéloscsoportok elnevezését páncéloshadseregre változtatták. Érdemes rendszerezni: a keleti hadszíntéren harcolt az 1., 2., 3., és 4. páncéloshadsereg; Észak-Afrikában az Afrika-páncéloshadsereg, majd az 5. páncéloshadsereg, amely 1943-ban Tuniszban megsemmisült. A nyugati hadszíntéren az új 5. páncéloshadsereg és a 6. SS-páncéloshadsereg küzdött.