George Catlett Marshall 1880. december 31-én született a pennsylvaniai Uniontownban. A csa­lád anyagi nehézségei miatt gyengébb iskolákban tanult, sosem végez­te el a West Point-i katonai akadémiát. Miután 1901-ben befejezte tanulmányait a lexingtoni katonai iskolában, a Fülöp-szi­geteken kezdte meg szolgálatát. 1906-ban ki akart lépni a hadseregből, mert az orosz-ja­pán háború tapasztalatai alapján úgy látta, hogy az amerikai hadsereg még nem ké­szült fel a háborúra.

Véleménye szerint a kézigránátok használatát és a szuronyrohamokat sulykoló kikép­zés nem felelt meg a korszerű hadviselés követelményeinek. Amikor az amerikai hadsereg 1917-ben belépett az I. világhábo- rúba, Marshall századost az amerikai 1. had­osztály összekötő tisztjének osztották be.

1918-ban, miu­tán kinevezték a nyugaton harcoló 8. gyalogoshadosztály törzsének főnö- kévé, kidol­gozta a Saint-Mihiel, Meuse, Argonne irányában végrehajtandó hadműveletek tervét. Itteni sikerei elismeréseként ezre­dessé léptették elő, majd – az amerikai gyakorlat- nak megfelelően – a háború után századossá minősítették vissza. Ezredesi előléptetésére 1933-ig kellett várnia.

1919 és 1924 között Pershing tábornok ad­jutánsa volt, 1924-től Kínában szolgált, majd a Fort Benning-i gyalogsági iskolába osztot­ták be. 1933-ban kinevezték a 8. gyalogosez­red parancsnokává, 1934-ben az 5. gyalogos­dandár élére került a 3. gyalogoshadosztály­ban. 1936-ban, 56 évesen végre tábornok lett. 1938-ban Washingtonba került a vezér­karhoz; a vezérkari főnök helyettese, majd 1939. szeptember 1-től vezérkari főnök volt.

Kinevezését Roosevelt elnöktől vette át; ajánlója Pershing tábornok volt, aki a leg­jobbnak ítélte a kinevezésre javasolt 34 je­lölt közül. Az USA hadba lépése után Marshall tagja lett az egyesített amerikai­-brit vezérkari főnöki bizott­ságnak. Erőfeszítéseit elsősor­ban a had- sereg létszámának növelésére összpontosította. 60 000 fős hadsereget vett át, 1941-ben egymillió, 1943-ban pedig már hárommillió katonával rendel­kezett.

A győzelem szerinte főleg a kiváló szer­vezéstől és a tevékenység koordinálásától függött; a tiszteket nem szolgálati idejük, hanem alkalmasságuk alapján léptette elő. Olyan tábor- nokokat hívott meg munka­társául, mint Eisenhower, McNair, Arnold, Sommervell. Ügyelt arra, hogy egyrészt biztosítsa a szárazföldi és a haditengerészeti erők tevékeny­ségének összehangolását, másrészt az ame­rikai és a brit törzsek vezérkari együttműködését. 1943 januárjában Roosevelt elnökkel részt vett a casablancai, augusz­tusban a quebeci, decem- berében a teheráni, 1945 februárjában a jaltai, végül 1945 augusztusában a potsdami konferencián. A szövetségesek európai partraszállásának előkészítésekor okkal remélte, hogy őt nevezik ki a partra szálló hadseregek főpa­rancsnokává. A csalódásért csak rész- ben kárpótolta az ötödik tábornoki csillag, melyet 1944. december 16-án kapott meg.

1945 végén Truman elnök kinevezte a kínai speciális misszió élére. Miután visszatért az Egyesült Államokba, 1947. január 21-től külügyminiszter lett; június 5-én a Harvard Egye- temen előterjesztette Európa újjáépítésének tervét – a Marshall-tervet. 1949 januárjában egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte, ettől kezdve az amerikai Vöröskereszt elnökének tisztét töltötte be. 1950. szeptember 21-től, a koreai háború alatt védelmi mi- niszter volt, aktívan dolgo­zott a NATO struktúrájának kialakításán is. 1953-ban a külföldi segélyezés terén kifej­tett tevékenységéért Nobel-békedíjat ka­pott. 1959-ben halt meg Washingtonban.