Az S vagy Srednaja (orosz: Средняя - "közepes") osztály – nyugaton a Stalinec néven ismert, de hivatalosan soha nem nevezték így –  egy széleskörűen alkalmazható, nagy hatótávolságú, óceánjáró tengeralattjáró osztályként hozták létre. A projekt eredete meglehetősen érdekes: a típus Németország és a Szovjetunió közötti az 1930-as évek elején meglévő nemzetközi együttműködés eredményeként született ugyanis*.

Németország – dacolva a versailles-i békeszerződés korlátozásaival – titokban hozzákez- dett tengeralattjáró-flottájának újjászervezéséhez. Már 1922-ben egy Hágában működő holland cég – az IvS (a Deschimag AG Weser holland leányvállalata) – égisze alatt létre- hoztak egy tengeralattjárók tervezésével foglalkozó irodát. A német konstruktőrök lát- szólag külföldi megrendelésre új hajótesteket terveztek és építettek, 1928 és 1930 között például egy török és öt finn tengeralattjárón dolgoztak, de 1930-ban a spanyolországi Cartagenában is elindítottak egy projektet, E-1 néven.

Mivel ez utóbbi megrendelést a spanyolok törölték, a Deschimagnak új ügyfeleket kellett keresnie. Több országnak, köztük a Szovjetuniónak is felajánlották az E-1-t. 1932 novem- berében szovjet haditengerészeti mérnökök megvizsgálták a hajót, majd amikor azt kielégítőnek találták, javaslatot tettek a tengeralattjáró terveinek megvásárlásra, de a Deschimagnak előbb át kellett dolgoznia azokat, hogy megfeleljenek a szovjet hajóépí- tési program követelményeinek.

1933 májusában már hét vezető szovjet haditengerészeti tervezőmérnök utazott Brémá- ba és Cartagenába az E-1 tengeri tesztjeire, és további változásokat javasoltak. Az új projekt 1933 végére készült el, és az E-2 nevet kapta; ez lett később a szovjet IX-sorozat.

A sorozat első három (prototípus) tengeralattjáróját 1934 decembere és 1935 áprilisa között leningrádi Balti Hajógyárban kezdték építeni, német segítséggel és Németország- ban gyártott motorokkal, alkatrészekkel. Hivatalos jelölésük kezdetben N-1, N-2 és N-3 (Nemetskaya - német) volt, de 1937 októberében már ezek a hajók is az S-jelölést kapták. Az S-típusú tengeralattjárók többsége azonban a IX-bis-sorozatba tartozott, az eredeti terveket kissé átdolgozva ezeket már hazai motorokkal és alkatrészekkel szerelték Le- ningrádban, Gorkijban és Nyikolajevben. (A csendes-óceáni flottának szánt hajókat előre gyártott szakaszokból állították össze, amelyeket vasúton szállítottak Vlagyivosztok 202. sz. üzemébe.) Az első S-osztályú tengeralattjárót 1935 decemberének elején fejezték be, és december 15-én hajtotta végre az első merülést.

Ami azonban az S-osztály óceánjáró tulajdonságait illeti, azokat a szovjet haditengerészet nem, vagy csak alig tudta kihasználni a háború során, mivel ezek a hajók többnyire part- közelben, sekélyebb vízben kerültek bevetésre. Mindazonáltal ezen osztály hajói voltak a legsikeresebb szovjet tengeralattjárók: összesen 82.770 bruttó regisztertonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el, ill. rongáltak meg (köztük hét hadihajót), ami a szovjet búvár- hajók által a II. világháború során megsemmisített összes tonnatartalom egyharmada. A szolgálatba állított 41 tengeralattjáró közül 16 pusztult el a harcok folyamán.

*A szovjet S-osztályú tengeralattjáró tehát a német E-1 prototípusból született meg. De ez a tengeralattjáró szolgált mintául az 1936-ban épített, német IA tengeralattjáró-típusnak is, ill. az itt szerzett tapasztalatok alapján kezdték el tervezni 1935-1936-ban a IX-típusú tengeralattjárókat is.

Technikai adatok

* Ismertebb tengeralattjárók listája *