Mivel 1942-re a német rohamlövegek zöme rohamágyúként leginkább páncélvadász feladattal harcolt, az eredeti célkitűzés (a gyalogságnak alárendelt közvetlen tűztámo- gatás) lassan háttérbe szorult. Ennek orvoslására fejlesztették ki a németek a 10,5 cm-es főfegyverzettel felszerelt rohamtarackot, amely rohamlövegszerű felépítményében főként élőerő és tábori erődítések pusztítására képes tarackot hordozott.

A Sturmhaubitze (röviden: StuH) 42 első példányát 1942. október 2-án mutatták be Adolf Hitlernek. A StuH 42-es viszonylag gyenge páncélzata miatt nem, vagy csak végszükség esetén engedhette meg magának azt a "luxust", hogy egy harckocsit 500 méternél közelebb engedjen magához. A rohamtarack kisebb testvérével (StuG III) ellentétben tehát páncélvadász szerepkörben igencsak korlátozott mértékben volt alkalmazható. 1942 és 1945 között összesen 1212 darab StuH 42-es rohamtarack készült. A típust gyakorlatilag módosítás nélkül gyártották egészen 1944 szeptemberéig, amikor is a csőszájfék alkalmazásával felhagytak.

TECHNIKAI ADATOK (Sturmhaubitze 42 Sd.Kfz. 142/2)

• Méretek - hosszúság 5,40 m; szélesség 2,95 m; magasság 2,16 m
• Súly: 23 900 kg
• Személyzet: 4 fő
• Fegyverzet: egy 105 mm-es L/28 tarack, és egy 7,92 mm-es MG34 géppuska
• Páncélzat: 16-50 mm
• Hatótáv: 155 km (úton)
• Motor: egy 300 LE-s Maybach HL 120 TRM típusú 12 hengeres benzinmotor
• Teljesítmény: max. sebessége úton 40 km/h