A 15 cm schwere Feldhaubitze 18 vagy sFH 18 (beceneve: Immergrün - "Örökzöld") az 1920-as évek közepén elkezdett fejlesztési munkák eredményeként 1930-ra készült el. Rendszeresítésére 1933-tól került sor, a II. világháború során igen elterjedt fegyvernek számított, mind a Wehrmacht, mind a Waffen-SS használta.

Előnyére szolgált, hogy többféle lőszer kilövésére is alkalmas volt, de viszonylag nagy súlya miatt nehéz terepen és hegyvidéken csak korlátozottan volt alkalmazható. A negyvenes évek elején korszerűsítették, így az immár csőszájfékkel ellátott sFH 18/40 (vagy 1942 M) típus lőtávolsága már elérte a 15 100 métert. Ez a 150 mm-es tarack képezte a Hummel (Poszméh) önjáró löveg főfegyverzetét.

TECHNIKAI ADATOK

• Űrméret: 150 mm
• Cső- és űrmérethossz: 4398 mm (L/29,5)
• Tömeg: 5512 kg
• Személyzet: 12 fő
• Maximális lőtávolság: 13 300 m
• Lövedék torkolati sebessége: 520 m/s
• Elméleti tűzgyorsaság: 4 lövés/perc