A kínai politikus és katona 1887. október 31-én született a kínai Csekiang tartomány Csiku falujában. Falusi kereskedőcsaládból származott, számára a katonai pálya rangot és megtiszteltetést jelentett. Katonai akadémiára ment tehát tanulni Tokióba, s így kapcsolatba kerülhetett az Egyesült Kínai Liga megalapítójával, Szun Jat-szennel. A Liga létrehozása az ún. Három népi elven alapult: nacionalizmus, „a nép jogai" (demokratikus szabadság), és „nép lét" (a szocializmushoz közelálló politikai tudat).
A forradalom kitörése után, 1911-ben Csang Kai-sek visszatért, hogy támogassa a köztársasági csapato- kat, és átvegye az egyik ezred irányítását. A „forra- dalom atyjának" nevezett Szun Jat-szen politikája közel állt azokhoz a változásokhoz, amelyek a szom- szédos Szovjetunióban zajlottak.




1899. március 29-én egy nyugat-grúziai faluban született. A családja a helyi mingrél kisebbséghez tartozott, akik akkor már csak hagyományaikban különböztek a grúzoktól. Földműves apja beíratta a szuhumi műszaki szakiskolába, ahol
Lomakino-ban

Ezen a néven vált ismertté és került be a történe- lembe, bár valójában Szkrjabinnak hívták. Politikai karrierjét az 1912-ben alapított „Pravda" szerkesz- tésével kezdte. Már 1917-ben részt vett a forradalmat elindító eseményekben, 1921-ben a Központi Bizott- ság, 1926-ban pedig a Politikai Bizottság tagjává választják.