Korlátozott tengeralattjáró háború - Elérkezett az 1939. év tele. Az angolok igyekeztek szembeszállni a németek tengeralattjáróival. Halászgőzösöket és segédhajókat szereltek fel lövegekkel és vízibomba-vetőkkel. Még a korábban, az első világháború folyamán alkalmazott tengeralattjáró-csapdákat is felhasználták: jól álcázott lövegekkel felfegyverzett kereskedelmi gőzösök leselkedtek a németek támadásra készülő tengeralattjáróira.

Lázasan dolgoztak a mindaddig kudarcot vallott Asdic-készülékek tökéletesítésén. A kereskedelmi hajókat utasították, hogy éjszaka teljesen elsötétítve közlekedjenek, és útvonalukat gyakran változtassák. Az angol hajók megpróbálták "legázolni" a felszínre bukkanó német tengeralattjárókat. De ezek a módszerek csupán rögtönzésszámba mentek.

Az általánosan és a címben is használt "tengeralattjáró" kifejezés nem pontos, mert az első és második világháborúban bevetett, dízel-elektromos hajtású tengeralattjárók valójában csak búvárhajók voltak. A felszínen dízelmotor hajtotta őket, és ezzel egyidejűleg feltöltötték az akkumulátorokat – a víz alatt aztán az ezekből táplált villanymotorokkal haladtak. A víz alatt így csak korlátozott ideig maradhattak, az akkumulátorok nagyobb sebességet csak rövid ideig, alacsonyabbat is csak korlátozottan tettek lehetővé. Felfedezésük esetén az ellenséges felszíni hajók elől szinte lehetetlen volt elmenekülniük.

1885. november 30-án született Markstettben a helyi kurátor fiaként. 1904-ben kadetiskolában kezdte el katonai pályáját. 1906-ban hadnaggyá léptették elő a bajor 4. gyalogos tüzérezrednél Metzben; Német- országban ez volt az egyik legnagyobb helyőrségi város. Az I. világháborúban többek között Kronprinz Ruprecht von Bayern tábornagy 6. hadsere­gének törzstisztje volt. 1925-ben őrnaggyá, 1930-ban alez- redessé léptették elő. 1931-1933 között Drezdában a 4. tüzérezred pa­rancsnoka volt. Ezredesként 1933. október 1-jén a légierő igazgatási hivatalának vezető- je lett. 1935-ben vezérőrnagy, 1936. június 5-én pedig altábornagyi rangban a légierő vezérkarának főnöke, majd egy évvel később a III. légikörzet parancsnoká- vá nevezték ki. 1938-ban repülő tábornokként az I. légicso­port parancsnoka lett Berlin székhellyel.

A Turku melletti Vilnasben született; egy a XVIII. században Finnország­ban letelepedett svéd arisz- tokrata családból származik. Otthon és az iskolában svédül beszélt, és a két világháború kö­zötti időszakig nem használta a finn nyel­vet. A finn függetlenségi háborúban (1918) beosztottaival még tolmács segítségével beszélt.

12 éves korában Helsinkiben rossz ma­gaviselete miatt kicsapták az iskolából. Eközben apja óriási adósságokkal otthagy­ta a családot, emiatt édesany- jának mun­kát kellett vállalnia. Két év múlva meghalt. Mannerheimet testvérével együtt nagy­anyja, Lovisa, és nagybátyja Albert von Julin nevelte. Két évig Hami- nában járt iskolába, majd 1882-ben a hadapródhad- testhez ke­rült.

A II. világháború alaposan megváltoztatta a tengeri harcá­szatot. A légierő szerepe döntővé vált, s az I. világháború tapasztalatai ebből a szempontból elégtelenek voltak; 1939-ben a hadiflották összetétele azonban mégis a Nagy Háború ta­pasztalatait tükrözte. A fontosabb flották törzsállománya 35-40 000 tonna vízkiszorítású hatalmas csatahajókból állt. Az irányzat be­tetőzését a ja­pán Yamato (64 000 tonna) típusú szuper-csata­hajók megépítése jelentette. A megnövekedett vízkiszorítást pedig hatalmas tüzérségi beren­dezések egészítették ki: ágyúk 457 mm-es kalibe­rig (mint a Yamato típusúak), de a leggyakoribbak 305-406 mm-esek voltak.

1941 tavaszán négy új M4 projektből választhatott az amerikai hadsereg főparancsnoksága, végül is az M3-as közepes harckocsira épülő projektet fogadták el. 1941-ben még az amerikai hadiipar szervezési és kapacitási gondokkal küszködött, ezért fontos volt visszamenőlegesen a két jármű részleges kompatibilitása. Az M4-es Sherman a szövetségesek európai harckocsi haderejének a gerincét alkotta. Fő ellenfelei a Párducok és a Tigrisek voltak, s velük szemben a Shermannek számos hátránya volt, többek közt a vékony páncélozás, a gyenge harckocsiágyú és a túlságosan magas építésű test.

Az 1930-as évek végére a szovjet hadiipar az akkori világ legnagyobb fegyverarzenálját hozta létre és halmozta fel a Szovjetunióban. A fegyvergyártásban dolgozó számos kiváló tervező és mérnök munkáját azonban nagyon megnehezítette azoknak a kádereknek a tevékenysége, akiket Sztálin nevezett ki a különböző fegyvergyárak élére és a fegyvergyártást koordináló államigazgatási szervek vezető posztjaira. Ezek a sztálini káderek a szakértői véleményeket figyelembe se véve döntöttek fegyvertípusok gyártásának beszüntetéséről és újraindításáról, valamint a fegyverfejlesztés prioritásainak megválasztásáról. A zavaros intézkedések után kialakult kaotikus viszonyok a háború első két évében súlyos nehézségeket okoztak az orosz hadiiparban.

— Melyik az három kitüntetés, amelyeket Brezsnyev nem kapott meg?
— A Haza Anyja, a Hős Város és a Kiváló Áruk Fóruma. 
(Vidám történetek a régi, jó kis átkosból - Pártállami viccek) 

A Győzelem-rend («Победа»)* a Szovjetunió legmagasabb katonai elismeréseként a világ egyik legritkább kitüntetése volt. A legmagasabb rendfokozatú katonai vezetők (táborno- kok és marsallok) kaphatták meg, de közülük is csak azok (tizenkét szovjet és öt külföldi), akik jelentősen hozzájárultak a 2. világháborús győzelemhez. Minden darabot egyedileg, ékszerész műhelyben készítettek el. 1944–45-ben összesen tizenegy szovjet és öt szövet- séges főkatonának ítélték oda — a szovjetek közt volt persze Sztálin generalisszimusz, továbbá kilenc marsall és egy hadseregtábornok (4 csillagos tábornok).

És megkapta harminchárom évvel később, 1978. 02. 20-án Leonyid Brezsnyev, aki legje- lentősebb háborús tetteként 1943-ban a 18. hadsereg komisszárja volt.

1882. október 30-án született Poznan­ban, porosz tiszti családban. Apját követve katonai pályára lépett; 1901. március 22-én került az alsó-szász országi 46. tüzérezredhez. A hadiakadé­mia befejezése után, 1910-től a német ve­zérkarhoz tartozott. 1914-ben százados; az I. világháborúban főleg törzseknél szolgál, majd 1919-től a Reichswehrben, illetve a Wehrmachtban. 1933-ban vezérőrnagy, 1934-ban altábornagy. Átlag fölötti képessé­geivel gyorsan halad előre a ranglétrán; 1936-ban már tüzérségi tábornok, 1938. december 1-től a 6. hadseregcso- port főparancs­noka Hannoverben. En­nek törzséből jött létre a háború kezdetén a 4. had­sereg, amelyet von Kluge vezérezredesi rangban a lengyel, a francia és a Szovjetunió elleni hábo­rúban vezet. 1940. július 19-én több társával együtt megkapja a marsall­botot.

1882. szeptember 22-én született Helmscherodeban (Harz) földbirtokos csa­ládban. Az első világháború elején ütegparancsnok volt, majd különböző tisztsé- geket töltött be a német 10. hadsereg vezérkarában, Galíciá­ban és a francia hadszíntéren. A háborút von Schröder tengernagy hadtesténél fe­jezte be, törzs- parancsnokként.

A két világháború között több parancsnoki tisztséget töl­tött be a Reichswehrnél, és egy­re följebb került a ranglét­rán, egészen a tábornokságig. Megvalósította főnöke, von Blomberg tábornagy politikai terveit, aki arra törekedett, hogy a hadügyminisztériumot a Wehrmacht mi­nisztériumává alakítsa át. Blomberg bukását követően, 1938. febru­ár 4-én – miután a főparancsnoki tisztet magának tartotta meg – Hitler kinevezte a német véderő-főparancsnokság (OKW) főnökének, ezt a posztot a háború végéig betöltötte.