A csendes-óceáni harcok fordulópontját jelentő, Midwaynél 1942. június 4-én és 5-én vívott légi-tengeri csatában amerikai repülőgépek elsüllyesztették az AKAGI, KAGA, SORYU és HIRYU japán repülőgép-hordozókat. A négy legjobbnak tartott hordozójuk elvesztése a japán császári haditengerészet vezetőit arra kényszerítette, hogy akár szükségmegoldásokkal is megkíséreljék pótolni, sőt növelni repülőgép-hordozó flottájukat.

Gyors ütemben megkezdték egy-egy egyedi építésen kívül a 6 egységből álló UNRYU-osztályú közepes repülőgép-hordozók gyártását, továbbá eredetileg más célú hadihajókat, sőt kereske- delmi hajókat is igyekeztek átalakítani repülőgép-hordozókká.

A világháborús japán hadihajóépítő ipar egyik legérdekesebb alkotásának a SHINANO repülőgép-hordozó számított. 1940-ben YAMATO-osztályú csatahajóként kezdték építeni a Yokosuka Naval Arsenalban. A Midwaynél vívott csata után a 80%-ban elkészült csata- hajó (a páncélfedélzete már készen volt, csak a felépítmény hiányzott) terveit 1942 őszén hirtelen átdolgozták, hogy megfelelően átalakítva repülőgép-hordozóként lépjen majd szolgálatba. Standard vízkiszorítása 65 800, maximális vízkiszorítása 73 040 tonnát tett ki — a II. világháború idején a világ legnagyobb repülőgép-hordozójának számított.

A Yamato és a Musashi 1943-ban.

Hosszúsága 266 méter, szélessége 40 méter, merülése 10,3 méter volt. A 4 Kampon turbinából, 12 olajtüzelésű Kampon kazánból és 4 hajócsavarból álló hajtóművével 27 csomó sebességet tudott elérni. A többi japán repülőgép-hordozóéhoz képest hatalmas parancsnoki híd a Taihó mintájára készült — az itt elhelyezett kéményt, hogy a füst ne zavarja a repülőfedélzeten zajló munkákat, 26 fokban kifelé döntötték.

Felszálló fedélzetét 80 mm, az alatta elhelyezkedő hangártér acél padlózatát pedig 200 mm vastagságú további vízszintes páncélzat fedte — SHINANO volt a legerősebb víz- szintes páncélzatú japán repülőgép-hordozó. A vízvonalban páncélövének vastagsága elérte a 206 mm-t, továbbá a kényesebb részeket (torpedó-, lőszer- és bombatároló kamrák) még külön 359 mm-es páncélzattal vették körül.

A hangártérben és a felszállófedélzeten 120 repülőgépet tudott magával vinni — egyszintű hangárja 168 méter hosszú volt, saját 40-50 gépből álló légi csoportját az első részében helyezték el, míg a különféle harci kötelékek részére szállított gépeket hátul tárolták (volna). A hangártérből két lift emelte a fedélzetre a repülőgépeket. Rendkívül erős légelhárító fegyverzettel rendelkezett, mely 16 db 12,7 cm-es univerzális ágyúból, 145 db 2,5 cm-es légelhárító gépágyúból, valamint 12 konténerbe foglalva egyszerre összesen 336 db légelhárító rakétát indítani képes sorozatvetőből állt. Személyzete 2400 főt tett ki, 9000 tonnányi kazánfűtő olaj tárolására alkalmas tartályterei lehetővé tették, hogy a hajó újrafeltöltés nélkül mintegy 17 000 km-t tudjon megtenni.

Ez a kissé elmosódott fotó az egyik a fennmaradt kettőből, amely valaha készült a Shinano-ról. A fotós egy vontatóhajó fedélzetéről véletlenül kapta le a Tokiói-öbölben az egyik próbajárat során. (A másik képet egy amerikai B-29-esről készítették, nagy magasságból.)

A japán haditengerészet vezetői a midway-i csata tapasztalatait leszűrve a SHINANO számára újszerű, sajátos taktikai elképzeléseket dolgoztak ki. Ezek a következők voltak:

• várható ütközet esetére nem szabad együtt haladni a csapásmérő repülőgép-hordozó csoporttal, mögötte, a háttérben kell tartózkodnia 30-50 tengeri mérföld távolságban. Így valószínűleg nem fedeznék fel azonnal, és nem lenne kitéve ellenséges hordozókról felszálló repülőgépek támadásainak. Ha a japán csapásmérő csoportból valamelyik egység elsüllyedne vagy súlyosan megrongálódna, annak a repülőgépei a harcból visszatérve a SHINANO-ra szállhatnának le;
• ha japán csapásmérő repülőgép-hordozók repülőgép-állományának egy része harcban megsemmisülne, a háttérből a SHINANO-ról átjövő repülőgépekkel pótolni lehetne a veszteségeket;
• a SHINANO jelentős kapacitású, jól felszerelt javítóműhelyeivel és alkatrészkészleteivel képes lenne a csapásmérő repülőgép-hordozóik harcban sérült gépeit a helyszín közelében gyorsan kijavítani;
• a SHINANO-nak egyben egy úszó raktárként kell szolgálnia a csapásmérő japán kötelékek számára, hogy a harcban felhasznált üzemanyag-, bomba-, torpedó- és lőszerkészlet a hajók támaszpontra való visszatérése nélkül azonnal pótolható legyen.

A SHINANO azonban sohasem jutott el a tényleges szolgálatba állásig. Mivel hajógépei már működtek, 1944. október 8-án csaknem teljesen kész állapotban vízre bocsátották, majd a tengeri próbák után november 19-én szolgálatba állították. Alig kilenc nappal később, november 28-án éjszaka 2175 főnyi legénységgel és 300 hajógyári munkással a fedélzetén — az Isokaze, Yukikaze és Hamakaze rombolók kíséretében — Yokosukából elindult Kuréba, hogy az ottani hajógyárban a végső szerelési munkálatokat befejezzék, majd azt követően fedélzetére vegye repülőgépeit és a repülőszemélyzetet.

Az USS Archerfish 1945 júniusában.

Szerencsétlenségére 1944. november 29-én útközben a Muroto-foktól délkeletre lesben álló ARCHERFISH amerikai tengeralattjáró felfedezte, és hat torpedót lőtt ki rá, amelyek közül négy eltalálta a hordozót. A robbanások ütötte nyílásokon keresztül a hajótestbe ömlő víz mind nagyobb részét árasztotta el a hajó belsejének.

A vízbeömlésnek a gyakorlatlan személyzet nem tudott gátat vetni, mivel a hajó belső elválasztó falainak vízhatlan ajtóit csak Kuréban szerelték volna be, és vízszivattyúit sem lehetett beindítani. Jobb oldali géptermei és tárolóterei gyorsan megteltek vízzel, a hajó oldalra dőlt, a torpedótalálatok után 7 órával felborult és elsüllyedt 105 kilóméterre a legközelebbi szárazföldtől. 1435-en vesztek oda, köztük a hajó parancsnoka, Abe Tosio sorhajókapitány is. A túlélőket pedig Mitsuko jima szigetén több hónapra, egészen 1945 januárjáig őrizetbe helyezték, hogy ne szivároghasson ki a hordozó elvesztésének híre.

Torpedótalálatok a Shinano-n: a piros az azonnal elárasztott rekeszeket, a narancssárga lassan elöntött, a sárga pedig a szándékos elárasztást mutatja, hogy a hajót egyensúlyba hozzák.

A SHINANO-val kapcsolatos taktikai terveket így már nem próbálhatták ki a gyakorlatban, igaz hogy 1944 végén Japán csapásmérő repülőgép-hordozó kötelékkel sem rendelkezett (a japán haditengerészetnek 1944 végén már csak egy mozgásképes közepes hordozója és egy kísérő hordozója volt bevethető állapotban, de alkalmas repülőgépállomány és képzett pilóták hiányában ezek sem voltak harcba küldhetők). A SHINANO nagyságával, erős páncélzatával és különösen az alacsonyan támadó repülőgépek ellen kifejlesztett légelhárító-rakéta sorozatvetőivel megelőzte korát; mégis olyan látszólag kis, ideiglenes hiányosságai (vízhatlan belső közlekedési ajtók hiánya, és a működésképtelen szivattyúk) néhány óra alatt megpecsételték sorsát.

Megj.: A SHINANO nagyságát csak a több mint 10 évvel később, az 1955-ben elkészült amerikai FORESTAL repülőgép-hordozó haladta meg a maga 79 248 tonna maximális vízkiszorításával.