Az 1920. június 4-6 között aláírt trianoni békeszerződés után Magyarországon széleskörű konszenzus uralkodott arról, hogy a békediktátum feltételei elfogadhatatlanok. „Nem, nem, soha" válaszolta az utca embere, ha a béke elfogadásáról kérdezték. Az elszakított területek közül Erdélynek különleges jelentősége volt. Erdély testesítette meg évszázadokon át a magyar államiságot, a magyar kultúra nagyjai közül sokan innen származtak.

A népszokásait leginkább őrző magyar népcsoport Erdélyben élt. Erdély lakosságának 31,6%-a, kb. 1 700 000 fő volt magyar. A térség etnikai térképe rendkívül színes volt: románok, magyarok, németek (erdélyi szászok és bánáti svábok) örmények, asszimilált magyar zsidók és ortodoxok, valamint cigányok népesítették be a területet, de a legnagyobb népcsoportot a román tette ki.

A magyar lakosság legnagyobb tömbjét Székelyföld kb. 500 ezres magyarsága alkotta, akik között szinte egyetlen román sem élt. A magyarok másik hasonló nagyságrendű csoportja közvetlenül a határ mellett, Arad, Nagyszalonta, Nagyvárad, Szatmárnémeti városok térségében lakott. Köztük és Székelyföld között a falvak lakosságát túlnyomó részben a román etnikum tette ki, kivéve Kolozsvárt és Kalotaszeg falvait, amely ekkor még színmagyarnak számított. Jelentős, kb. 400 ezres magyar népesség lakott Dél-Erdély területén, elsősorban a városokban. Az urbanizált erdélyi zsidóság szintén a magyar kultúra hordozójának számított. Az etnikai viszonyok miatt tehát lehetetlen volt olyan revíziót hirdetni, amely mindkét fél számára megoldotta volna a nemzetiségi kérdést. Magyar részről a külpolitikában a történelmi és az etnikai elvet egyaránt hirdették, de a belpolitikában a „mindent vissza" totális revíziós követelés uralkodott.

Az első bécsi döntés kihirdetése után. Középen Ciano és Ribbentrop, a kép jobb szélén Kánya Kálmán külügyminiszter.

Európai egyensúly

Németország megerősödésével és Csehszlovákia felbomlásával felborult az addig megdönthetetlennek hitt európai erőegyensúly. Magyarország 1938 őszén elfogadta a német-olasz döntőbíráskodást és az I. bécsi döntésnek köszönhetően visszakapta a Felvidék déli sávját egymillió 50 ezer, 84%-ban magyar anyanyelvű lakossal. 1939 márciusában Magyarország önálló katonai akcióval megszerezte a Csehszlovákia fel- bomlása miatt szabad prédának tűnő Kárpátalját. Ennek lakossága ugyan csak 10%-ban volt magyar, de elfoglalásával létrejött az annyira áhított közös magyar-lengyel határ.

Németország és a Szovjetunió az 1939. augusztus 23-án kötött Molotov-Ribbentropp paktummal érdekszférákra osztotta Európát. A Szovjetunió elsősorban a korábbi cári területekre jelentette be igényét, Románia besszarábiai része ennek megfelelően a szovjetekhez került. Sztálin nem habozott beváltani a neki adott felhatalmazást: Kelet-Lengyelország és a Baltikum megszállása után Románia következett.

1940. június 26-án a szovjet kormány felszólította Romániát az 1919-ben megszállt buko- vinai és besszarábiai területek 24 órán belüli átadásába. A román határra többmilliós szovjet hadsereg és kb. tízezer harckocsi vonult fel. Románia nem tehetett mást, mint hogy elfogadja a megalázó feltételeket és kiüríti a követelt területet. Ezek után Bulgária és Magyarország is bejelentette nyílt revíziós igényeit Romániával szemben.

Horthy Komárom főterén a visszacsatolási ünnepségen.

Együttműködés?

A magyar vezérkar már 1939-től számolt azzal, hogy Sztálin területi követelésekkel fog fellépni Romániával szemben. Werth Henrik vezérkari főnök ezért többször is javasolta, hogy Magyarországnak együtt kellene működni a Szovjetunióval és közös akciót kellene indítani Erdély visszaszerzése érdekében. Werth ugyan élesen antikommunista volt, de tudta, hogy a magyar hadsereg fegyverzete és felkészültsége önmagában nem garan- tálná a sikert Románia megtámadása esetén. Együttműködési javaslatát azonban mind Teleki, mind Horthy elutasította.

Németország aggodalommal szemlélte Magyarország revíziós kísérleteit. Számára a ro- mán szövetség jóval többet számított, mint a magyar, hisz Románia nemcsak élelmiszert, hanem létfontosságú kőolajat is szállított Németországnak, ahonnan cserébe viszonylag komoly mennyiségű fegyverzetet is kapott. A német külügyminisztérium ezért figyelmez- tette Magyarországot, hogy fegyveres konfliktus esetén semmilyen támogatásra sem számíthat. Június 10-én Hitler mindezt személyesen is kifejtette Teleki miniszterelnöknek.

Erőviszonyok

A magyar politikai és katonai vezetés azonban úgy ítélte meg, hogy mindenképp kenyér- törésre kell vinnie a helyzetet, bár maga sem volt meggyőződve arról, hogy a magyar hadsereg támadása biztos győzelemhez vezet. 1940 júniusától már folyt a csapatok felvonultatása a román határra. Ezzel párhuzamosan Románia is ide csoportosította a keleti határairól felszabaduló erőket. Míg június-július folyamán csak 6 gyalogoshad- osztály és néhány egyéb alakulat tartózkodott Erdélyben, addig augusztusra már a román hadsereg zöme ide összpontosult.

Toldi I könnyű harckocsik. Tulajdonságait a németek foglalták össze a legjobban, amikor a harckocsit "Papierpanzerkampfwagen"-nek, azaz "papírpáncélosnak" nevezték.

A magyar honvédség esélyeit rontotta, hogy a román hadsereg korszerűbb fegyverzettel és eszközökkel is rendelkezett. A magyar Toldi harckocsik csak 13 mm-es páncélzattal és 20 mm-es nehézpuskával voltak felszerelve és legyártásuk is csak a nyár közepére fejező- dött be — a legénység tehát közvetlenül a tervezett bevetés előtt ismerkedhetett meg a harci járművel. Az olasz importból származó Ansaldo kisharckocsik páncélzatát gyakorla- tilag kézifegyverekkel is át lehetett lőni, lánctalpuk pedig egy lencseföldön is felmondta a szolgálatot. Ezzel szemben a francia importból származó R-35-ös harckocsi 40 mm-es páncélzattal és 3,7 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett.

A magyar fegyverzethez képest korszerűnek volt mondható a román páncélelhárítás is, amelynek gerincét a Csehszlovákiából vásárolt 4 cm-es Skoda lövegek alkották. A magyar fél szinte minden területen hátrányos helyzetből indult és ezt az instabil román belpoliti- ka és a hadsereg alacsonyabb morális színvonala sem ellensúlyozhatta megfelelően. Románia évek óta erősítette magyarországi hnagy vilmos,atárait. A Carol-vonal névre hallgató erődrendszer 320 géppuskákkal és kis kaliberű ágyúkkal tűzdelt betonépítményből, szögesdrótakadályokból és aknamezőkből állt.

Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes

Augusztus 23-án a honvédség megkapta a parancsot a hadműveletek augusztus 27-i megindítására, melyet később 28-ra módosítottak. A magyar támadás fő erejét a Nagy Vilmos vezérezredes vezette 1. hadsereg öt hadteste képezte. Ennek és a Szabolcs megye északkeleti részén felvonult 3. hadseregnek kellett volna Nagykároly és a Szamos között áttörnie a román erődvonalat és a szilágysági román összpontosítás (8 hadosztály és 4 dandár) szétverése után kibővítenie az áttörést. Nagyvárad-Arad térsége között a 2. hadseregnek eközben halogató harcokkal kellett volna lekötnie a román erőket.

Nem tudhatjuk, hogy hogyan alakultak volna az események, ha az utolsó órákban nem állítják le a honvédség támadását. Az erőviszonyok ismeretében azonban valószínű, hogy az akció elakadt volna a határok mellett, sőt rossz esetben akár román betörésre is sor kerülhetett volna. Az esélyeket tovább csökkentette, hogy a honvédség semmilyen tarta- lékkal nem rendelkezett, míg Románia máshonnan további erőket is átcsoportosíthatott Erdélybe. A magyar gyorsalakulatok trénje a legkülönbözőbb civil életből behívott gép- kocsiból állt és már csekély román ellenállás esetén sem volt valószínű, hogy a magyar csapatok meg tudnak birkózni a Bihari hegység hágóival.

(Folyt. köv.)