Az Arkansas állambeli Little Rock támaszpontján látta meg a napvilágot. Tábornok apja nyomdokaiba lépve 1903-ban évfolyamelsőként végzett a West Point-i katonai akadémián. A következő tíz évben a mérnöki hadtestnél szolgált a világ különböző pontjain. Ami- kor 1917-ben az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, a Nemzeti Gárda tagjaiból alakult Szivárvány Hadosztály vezérkari főnökeként küldték a francia frontra.

1918 elején három nagy offenzívában vett részt, meg is sebesült, és az expedíciós erők legfiatalabb tábor- nokává léptették elő. A háború után a West Point-i Akadémia főintendánsaként reformokat vezetett be, majd a Fülöp-szigeteki amerikai erők parancsnoka lett. 1930-ban megkapta a négycsillagos tábornoki rangot, és a hadsereg vezérkari főnöke lett.

A nagy gazdasági válság idején is szorgalmazta a hadsereg fejlesztését, ekkor indult a repülő erődnek nevezett B-17 bombázó fejlesztése, az azonban nagy vihart kavart, ami- kor 1932-ben katonai erővel verette szét a világháborús veteránok tüntetését. 1935-ben ő szervezte meg az Egyesült Államoktól függetlenedő Fülöp-szigetek hadseregét, két évvel később nyugdíjba vonult.

1941 júliusában Roosevelt elnök reaktiválta, és decemberben, amikor a Fülöp-szigeteket is elérte a háború, késleltető hadműveletet folytatott a japánok ellen. 1942 márciusában átvette a délnyugat-csendes óceáni szövetséges erők főparancsnokságát Ausztráliában. Miután 1942 júniusában a fordulatot hozó Midway-szigeteki csatában az amerikai flotta vereséget mért a japánokra, augusztusban az új-guineai Milne-öbölnél először sikerült szárazföldön legyőznie őket, és ezzel megtört legyőzhetetlenségük mítosza. A következő időszakban a haditengerészettel együtt sorozatos hadműveletekkel stratégiai fontosságú szigeteket foglalt el.

1944 októberében a világtörténelem legnagyobb tengeri csatájában, a Fülöp-szigeteki Leyte-öbölben az amerikaiak legyőzték a japán flottát; a partraszállás után azonban a Fülöp-szigetek felszabadítása egészen 1945 nyaráig tartott. Jóllehet folyamatosan bírálta feletteseit, amiért az erőforrásokat az európai hadszíntérre összpontosítják, még 1944 decemberében megkapta az ötödik tábornoki csillagot, és az egész csendes-óceáni had- erő főparancsnokává nevezték ki.

Ebbéli minőségében 1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó USS Missouri csatahajón amerikai részről ő fogadta el Japán feltétel nélküli kapitulációját. A megszálló erők főparancsnokaként önkényesen, de hatékonyan irányította a japán haderő lesze- relését, a gazdaság talpra állítását, az új, demokratikus alkotmány megszövegezését. Az alaptörvény alkotmányos monarchiává alakította a szigetországot, a császár hatalmát jelképessé tette, kimondta, hogy Japán lemond a hadviselés jogáról, és semmiféle had- erőt nem tart fent. Ő szervezte meg a japán háborús bűnösök felelősségre vonását is, de a vádlottak padjáról hiányzott az élő isteni mivoltáról lemondó Hirohito császár.

A koreai háború 1950. júniusi kirobbanása Japánban érte MacArthurt. A támadó észak-koreaiak néhány hét alatt elfoglalták Szöult, és szeptemberre a félsziget déli csücskére szorították vissza a déli hadsereget. Az ENSZ június végén agresszornak minősítette Phenjant, MacArthurt pedig kinevezték a Dél-Korea támogatására szervezett, túlnyomó részben amerikai haderő parancsnokává. Az Incshonnál végrehajtott partraszállással megfordította a háború menetét, visszafoglalta Szöult, bevette Phjenjant, és a kínai határig nyomult előre. A harcokba ekkor 300 ezer szovjet fegyverekkel felszerelt kínai „önkéntes” kapcsolódott be, és visszaszorították az amerikaiakat.

A kizárólag katonai szempontokat követő tábornok Kína bombázását javasolta, ami az immár nukleáris fegyverekkel vívandó harmadik világháború rémével fenyegetett, ezért összetűzésbe keveredett a politikai szempontokat is mérlegelő Truman elnökkel. Miután egyik, Trumant bíráló levelét a republikánusok a képviselőházban olvasták fel, az elnök 1951 áprilisában leváltotta parancsnoki tisztéből. Ezzel véget ért több mint fél évszázados katonai pályafutása.

A nyugalmazott tábornok elzárkózott a politikától, élete hátralévő részét New Yorkban töltötte, elődadásokat tartott, a politikai vezetés többször is kikérte a tanácsát. 1964. április 5-én halt meg, a Capitoliumban ravatalozták fel. Az állami gyászszertartás után a Virginia állambeli Norfolkban helyezték végső nyugalomra, ahol még életében emlék- helye és múzeuma nyílt.

(Forrás: National Geographic)