A II. világháború fegyverei, járművei

SdKfz. 2 'Kettenkrad' gyalogsági jármű

2017. szeptember 22. - Habitus

Lánctalpas gyalogsági jármű. Az SdKfz. 2-est a német gyalogos és ejtőernyős egységek számára fejlesztették ki. A típust a legkisebb méretű tüzérségi eszközök vontatására szánták. A Kettenkrand néven közismertté váló apró vontatók első példányai 1941-ben léptek szolgálatba.

sdkfz2.jpg

Ekkor azonban a német ejtőernyősöket általában már csak hagyományos gyalogsági feladatokra vetették be, azaz a Kettenkrad elé eredetileg kitűzött feladat – a légi szál- líthatóság – ekkor már jórészt nem létezett. A típust éppen ezért elsősorban nehezebb terepen, utánpótlás szállítására használták ott, ahol más gépjárművek már nem boldo- gultak. Az SdKfz. 2 azonban, kicsi hasznos terhe és alacsony gyártási mennyisége miatt, csak korlátozott hatást gyakorolt az eseményekre. 1944-re a típust különösen drágának és feleslegesnek ítélték, ezért gyártását beszüntették. Egyik érdekes változata az a nagy sebességű kábelfektető jármű, amelyet a parancsnokságok és az előretolt állások közötti telefonvonalak kiépítésére használtak.

TECHNIKAI ADATOK

  • Méretek - hosszúság 2,74 m; szélesség 1,0 m; magasság 1,01 m
  • Súly: 1200 kg;
  • Személyzet: 3 fő
  • Fegyverzet: nincs
  • Páncélzat: nincs
  • Hatótáv: 100 km
  • Motor: egy 36 LE-s Opel Olympia 38 benzinmotor
  • Teljesítmény: max. sebessége úton 80 km/h;

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr4912885482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása