Az Egyesült Államok 1936-ban rendszeresítette a 7,62 mm-es Garand ismétlőpuskát. Ugyanakkor hiányzott egy könnyű öntöltő fegyver, melyet főleg olyan egységek kaptak volna, melyeknek eredendően is nagyobb súlyt kellett cipelniük fegyverükön kívül: utászok, aknavetős rajok, felcserek. A Thompson-géppisztoly drágasága, nagy tömege és gyenge ballisztikai jellemzői miatt szóba sem jöhetett.

1940-ben kiírták a „Light Rifle Project” pályázatot, melyre 1940 őszén a Winchester gyár főkonstruktőre, Edwin Pugsley bemutatta a fegyvert, mely minden próbát sikerrel kiállt. A 275 méter hatásos lőtávval rendelkező félautomata gázdugattyús, öntöltő rendszerű, rejtett kakasos, forgózárfejes reteszelésű volt. Fatusával és kézvédővel rendelkezett, a tusában furat volt az olajozónak. 1941-ben a Winchester gyár megkapta az első 350 000 darabra vonatkozó megrendelést. Később más üzemek is gyártották, a háború alatt több mint 6 millió darab készült belőle. 1942-ben a behajtható tusájú M1A1 típust kezdték gyártani, majd az M2 és M3 típusokat. A visszahajtható válltámaszú M1A1 Carbine-ból 150 000 darabot gyártottak a háború folyamán – ezekkel az ejtőernyős csapatokat szerelték fel. Létezett hozzá lángrejtő, puskagránátvető, 30 db-os banántár, ill. bajo- nettet is lehetett rá felerősíteni. Bár kisebb lövedékkel működött, mint a Garand, ugyanolyan halálos vagy végzetes lövéseket lehett vele leadni, mint bármely más puskával, de nagyobb távolságon már erősen vesztett pontosságából és átütőerejéből.

TECHNIKAI ADATOK

• Űrméret: 7,62 mm
• Méretek: csőhossz 458 mm; teljes hossz: 900 mm
• Tömeg: 2,3 kg
• Tűzgyorsaság: 550 lövés/min
• Lövedék torkolati sebessége: 600 m/sec
• Tár befogadóképessége: 15 töltényes tár