1945 februárjában került sor a II. világháború legnagyobb bombatámadására Drezda ellen. A város bombázása mind a mai napig felkorbácsolja az érzelmeket, és felveti a szövetségesek által alkalmazott módszerek célszerűségének és legalitásának kérdését. És mind a mai napig felteszik a kérdést: miért volt ez az indokolatlan barbárság?
A III. Birodalom hadserege a háború ötödik évét annyira megfogyatkozva kezdi el, hogy a közeledő katasztrófa elkerülése végett Hitlernek sokadszor is az őt csodáló népéhez kell fordulnia. Általános mozgósítást rendel el, hogy a férfiak utolsó csepp vérükig védelmezzék eszméit és Németország maradványait.
1945. február 13-án és 14-én, amikor a szovjet támadás már Szászországot veszélyeztette, a szövetségesek főparancsnoksága utasítást adott a Drezda elleni légitámadásra. A várost olyan hadászatilag fontos célpontnak nevezték ki, melynek feladata a keleti hadszíntéren zajló harcok megkönnyítése, ugyanakkor ipari városnak is tekintették. A valóságban azonban az ipartelepek általában a külvárosokban helyezkedtek el, a városban nem voltak sem gyárak, sem kaszárnyák, olyannyira, hogy nehéz volna bármilyen katonai jelentőséget tulajdonítani neki. 1945 januárjában még a légvédelmi tüzérséget is kivonták, és átvezényelték a keleti hadszíntérre. A németek nem számítottak rá, hogy Drezda célponttá válik.
A 199. poszt után kétszázadikként nézzük meg ismét, hogy az eltelt bő egy évben milyen témákban tettünk fel posztot ide a blogra. Ártani nem árthat. (A felső nyolc témakörre kattintva pedig az állandó oldalakra felkerült ismertetők láthatók, olvashatók. Az első 100 poszt tartalomjegyzéke pedig ITT nézhető meg.)
1944 nyarán a szövetségesek és a Szovjetunió hadseregei nyugatról és keletről is közeledtek a németek birodalom szívéhez. A Vörös Hadsereg belorusz hadművelete 1944 júniusában kezdődött, és délről jövő támadással támogatva néhány hét alatt megszilárdította a Visztula középső vonalánál húzódó arcvonalat. Sztálin politikai okból nem segített a varsói felkelőknek; a földig rombolt Varsót csak néhány hónappal később hagyják el a német csapatok a Vörös Hadsereg nagy, 1945. januári támadása nyomán.
1945 elejére a Ill. Birodalom reménytelen helyzetbe került. A megtizedelt és kimerült német csapatok már sem keleten, sem nyugaton nem képesek másra, mint hogy késleltessék az elkerülhetetlen fegyverletételt. Az a végső erőfeszítés pedig, amit a nyugati arcvonalon kifejtettek, hogy áttörjék a szövetségesek arcvonalát, utolsó tartalékaikat is kimerítette.
Heinrich Luitpold Himmler Münchenben született 1900. október 7-én, katolikus polgári családban. A katonai pályát választotta, de az első világháborús német vereség ennek is véget vetett. Mezőgazda- ságot tanult tehát, és 1922-ben gazdász-mérnök diplomát szerzett. 1920-ban már diákként szélső- jobboldali nacionalista politikával foglalkozott. A hitleristák egyik vezetőjévé, és az egyik legnagyobb háborús bűnössé vált.
Az I. világháború után az ún. Freikorps nacionalista önkéntes egységeknél szolgált. 1923 nyarán lépett be a nemzetiszocialista pártba, és részt vett Hitler müncheni puccskísérletében. 1929. január 6-án Hitler a később SS-nek nevezett „Schutzstaffeln" (védoszta- gok) rohamcsapatok élére állította, hogy létrehozza az SS tiszta „északi fajú", testestül-lelkestül Hitlerért élő elit alakulatait.
Szegényparaszti családban született 1901. december 16-án, Voronyezsben. Tizenéves vöröskatonaként Sztarobelszk és Luganszk környékén harcolt Mahno erői ellen a polgárháborúban. 1922-ben Poltavában elvégezte a tisztiiskolát, 1929-ben pedig lediplomá- zott a Frunze Katonai Akadémián. Tanárai nagyra becsülték és fényes karriert jósoltak neki. Pályafutása jól is indult; rövid időn belül vezérkarhoz került.
1938-1940-ben Zsukov helyettese, majd törzsfőnöke volt a Kijevi Különleges Katonai Körzetben, majd 1941 elején már a vezérkari főnök helyettese. Zsukovnak a barátja volt, de Sztálin nem kedvelte. Az 1941-es né- met támadás után Leningrád védelmében vett részt. 1942 tavaszán visszahívták Moszkvába, a vezérkar- hoz, amelyet ekkor már Saposnyikov irányított.
1900. június 17-én született egy hivatalnokcsalád gyermekeként a németországi Wegeleben-ben. Egész fiatalságát nacionalista környezetben töltötte; személyiségének alakulására nagy hatással voltak azokkal a fiatal nacionalistákkal ápolt kapcsolatai, akik sosem vették tudomásul Németország bukását, a felelősséget a zsidókra és marxistákra hárították. Már tizenkilenc évesen tagja volt a nacionalista különítményeknek (Freikorps), 1923-ban Rudolf Höss-szel, Auschwitz későbbi parancsnokával részt vett egy gyilkosságban, amiért 1 év börtönre ítélték.
Politikai karrierje 1927-ben kezdődött, ekkor lépett be a náci pártba. Rövid ideig Fritz Sauckel (akkor Weimar Gauleitere) sofőre volt, 1928-ban pedig az SA egyik parancsnoka.
1944. szeptember 17-én elkezdődött a II. világháború legnagyobb ejtőernyős-hadművelete. Célja a hollandiai német egységek megsemmisítése volt, hogy így biztosítsák a szövetségesek útját Berlin felé. Ezt megelőzően, 1944 szeptemberének elején az amerikai egységek megálltak a Siegfried-vonal közelében, a brit 2. hadsereg pedig (Belgium jelentős részének elfoglalása után) az Escaut és Albert csatornáig jutott, a kanadai 1. hadsereg a La Manche mentén haladt előre. A szövetséges hadvezetés úgy vélte, hogy az ellenség a többhetes folyamatos harcokban nagyon legyengült, a hollandiai terepviszonyok azonban megkönnyítették a védekezést.
