1891. december 29-én Budapesten született. Ta- nulmányai elvégzése után pénzügyi pályára lépett, képességeinek és pártfogóinak köszönhetően gyorsan lépegetett felfelé a ranglétrán. Kora egyik legtehetségesebb financiális szakértőjének tartották, alig múlt 35 éves, amikor 1926-ban a Magyar Nem- zeti Bank igazgatóhelyettese, majd igazgatója, 1935-től pedig elnöke lett.

Politikai karrierjét 1930-től, Gömbös Gyulával kötött barátságának köszönheti, akinek hatalomra kerülése után segítséget nyújtott a 95 pontos Nemzeti Mun- katerv elkészítésében, 1932-től pénzügyminiszter és felsőházi tag lett.

Miután Gömbös 1935 januárjában lecserélte őt Fabinyi Tivadarra, jó nemzetközi — elsősorban brit — kapcsolatainak köszönhetően 1935 januárjában átvehette a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztét. Ebben a funkciójában dolgozta ki Darányi számára 1937/38 fordulóján a győri program néven ismertté vált, 1 milliárd pengős fegyverkezési és hadi célzatú infrastruk- turális beruházási tervet. Ezek után Darányi Kálmán miniszterelnök őrá bízta az újonnan létesített közgazdasági tárca nélküli miniszteri tisztséget.

Nem volt titok az sem, hogy előbb-utóbb átveszi a kormányfői hivatalt; Darányi ugyanis gyengekezűnek bizonyult az erősödő nyilasmozgalommal szemben, és a kormányzó május első napjaiban elhatározta leváltását. Utódjául a konzervatív vezető körök Imrédyt ajánlották, aki 1938. május 14-én minisztereivel együtt letette a hivatali esküt. Tőle várták a gazdasági konjunktúra beindítását, Horthy pedig a győri program folytatását és a kon- zervatív irányvonalhoz való visszatérést várta az új kormányfőtől.

Miniszterelnökként kezdetben fellépett mindkét szélsőség ellen, amit a köztisztviselőkről szóló törvény is jelzett, szigorúan megtiltva számukra a baloldali és nyilas pártokban való szerepvállalást. A kormány elsősorban a keresztény szellemiségű szervezeteket támogat- ta (pl. KALOT), a nyilasok elé pedig megpróbált korlátokat állítani — a titkos választás bevezetésével egy időben megemelte a választásra jogosultak vagyoni cenzusát.

Kormányzása alatt ítélték Szálasi Ferencet három év börtönre, pártja népszerűségét pedig azzal próbálták csökkenteni, hogy az általuk követelt szociális intézkedéseket — nyugdíjemelést, családi pótlék bevezetését — átvették és megvalósították. Ezzel egy időben — meggyőződéses antiszemitaként — ő fogadtatta el a Darányi-kormány idején beterjesztett első zsidótörvényt (1938/XV. tc.). Külpolitikáját kezdetben a Kánya Kálmán által képviselt irányvonal szabta meg, amely a német–olasz szövetségtől remélte revíziós terveinek megvalósulását, de még nem kötelezte el magát teljesen a tengelyhatalmak irányában. A térségben a francia befolyás közben megszűnt, a kisantant a bledi egyez- ményben (1938. augusztus 29.) elismerte a magyar fegyverkezési egyenjogúságot.

1938. augusztus 20-26-i és szeptember 20-21-i németországi útja, a müncheni egyez- mény és az első bécsi döntés együttes hatására elfordul az addigi angol orientációtól, politikáját 1938 őszétől fenntartás nélküli német-barátság vezérli. Új programját 1938. szeptemberi kaposvári beszédében hirdette meg, „csodás forradalmat” vizionálva, egy diktatórikus államot, ahol az olasz korporációkhoz hasonló kamarák tömörítették volna az egyes hivatások dolgozóit, miközben az országház napirendre vette a második zsidó- törvény tervezetét.

Elképzeléseivel azonban élesen szemben állt a konzervatív országgyűlés nagy része, kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt szavazták le őt. A kudarc hatására már 1938 decemberében benyújtotta lemondását, de politikai okokból Horthy azt még nem fogad- ta el. Imrédy ezt a kormányzó támogatásaként értelmezte, ezért 1939. január 6-án, a Pesti Vigadóban megalapította a Magyar Élet Mozgalmat, az általa álmodott tömegpárt alapját. Külpoitikájában jobbra tolódott, Magyarország 1939 elején előbb csatlakozott az antikomintern paktumhoz, majd megszakította kapcsolatait a Szovjetunióval, miközben német nyomásra szabad utat adott a Volksbund szervezésének.

Imrédy az általa szorgalmazott intézkedések — pl. második zsidótörvény, antikomintern paktum — életbe léptetése előtt, 1939. február 15-én lemondásra kényszerült, miután a Bethlen-csoport és a polgári ellenzék bizonyítékot talált arra, hogy egyik dédszülője zsidó volt. Azonban bukása ellenére sem tett le a „csodás forradalom” megvalósításáról, a náci Németország támogatásával a háta mögött előbb a Magyar Élet Pártján belüli frakciójá- val, majd 1940-től a Magyar Megújulás Pártjának élén tervezte visszatérését.

Magyarország német megszállása után Veesenmayer teljhatalmú birodalmi megbízott elsőszámú jelöltje a miniszterelnöki posztra, Horthy azonban megtagadta kinevezését. 1944. május 23-tól a Sztójay-kormány tárca nélküli közgazdasági minisztereként a hábo- rús gazdaság irányítására kap megbízást, gazdasági csúcsminiszterként is emlegetik. A Weiss Manfréd Művek SS-kézre jutása miatt azonban ellentétbe került Otto Winkelman- nal, az országban állomásozó SS és rendőri csapatok főparancsnokával, ill. az általuk favorizált Magyar Nemzetiszocialista Párttal (MNSZP).

Augusztus 7-én kiválik kormányból, és teljesen kiszorul a közéletből. A háború után nem bujkált, fel sem merült benne, hogy háborús bűnösként felelősségre vonhatják; Auszt- riában az amerikai hadsereg tartóztatta le és hozta Magyarországra. Népbírósági perben először kötél, majd golyó általi halálra ítélték és 1946. március 28-án kivégezték a Markó utcai fogházban.

Barátai és ismerősei, ha hízelegni akartak neki, Savonarola hasonmásaként emlegették. S a vézna, görnyedt törzsön ülő hatalmas koponya, a démonikus, sárgásan sápadt arc, a sötét, hideg és gőgtől villogó szemek, a sasorr valóban emlékeztettek a máglyán elpusztult firenzei szerzetes-diktátorra. Az aszketikus külső mögött azonban egyetlen szenvedély, egyetlen éltető vágy honolt: a nietzschei "Will zur Macht", a hatalom óhajtása és sóvárgása.  (Sipos Péter)

*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra