Vidkun Abraham Lauritz Jonnsøn Quisling 1887. július 18-án Fyresdalban született. A tekintélyes telemarki családból származó Vidkun fényes és ígéretes karrier elé nézett: 1905-ben kimagasló pontszámmal nyert felvételt a Norvég Katonai Akadémiára, később pedig évfolyamelsőként abban a megtiszteltetésben része- sült, hogy VII. Haakon király audiencián fogadta őt.

A Katonai Akadémia elvégezése után 1911-től vezér- kari tiszt, majd 1918-ban visszavonult a szolgálattól. 1921-22-ben az ukrán és orosz éhínség leküzdésére indított segélyakció során, majd a Balkán-félszigeten és Örményországban végzett emberbaráti szolgála- tot, amiért több államban is magas kitüntetésben részesült. 1923-ban őrnagyi rangban nyugállomány- ba vonult és politizálásra adta a fejét.

Miután a Szovjetunióban letelt a nagyköveti megbízatása, 1931-ben a norvég kormány- ban – annak ellenére, hogy semmilyen kapcsolatot nem ápolt a kormányzó Centrum Párttal – hadügyminiszteri kinevezést kapott. A védelmi tárca élén tehetséges hivatal- noknak, ugyanakkor keménykezű, erőszakos vezetőnek bizonyult.

Az 1933-as választások előtt a hitleri ideológiával azonosulni tudó Quisling megalapította a Nemzeti Unió (Nasjonal Samling) elnevezésű norvég fasiszta pártot. A jobboldali párt a választásokon azonban a szavazatoknak végül kevesebb, mint 3%-át szerezte meg; az 1930-as évek során a párt egyetlen képviselői mandátumot sem tudott elnyerni. Ebben az is szerepet játszott, hogy a magát "fører" – vezér – jelzővel felruházó Quisling szervezete külsőségeiben egyre inkább a náci NSDAP arculatát öltötte magára, és szívélyes kapcso- latot épített ki az európai fasiszta és nemzetiszocialista erőkkel. Nem véletlen, hogy 1939 nyarán Quisling igencsak baráti vendéglátásban részesült  németországi körútja során, decemberben pedig maga Hitler is fogadta.

Amikor a német csapatok 1940. április 9-én elözönlötték Norvégiát, és VII. Haakon király a kormánnyal együtt menekülésre kényszerült, Quisling rádióüzenetében bejelentette a hatalomátvételt, ám az államcsíny kudarcba fulladt. Hitler ezt követően Josef Terboven Reichskommissart állította a megszállt ország élére. A kormányfőnek ajánlkozó politikus csak hosszas alkudozás után érte el, hogy a Nasjonal Samling 1940 második felétől szere- pet kapjon Norvégia kormányzásában.

Hitler 1942 januárjában úgy döntött, hogy a közvetlen igazgatás helyett egy bábkormány segítségével biztosítja uralmát a Norvégia felett, s Quislinget 1942-ben kinevezték norvég miniszterelnökké, ezt a posztot három éven keresztül mondhatta magáénak. Politikáját arra a reményre alapozta, hogy amennyiben megfelel a Führer kívánságainak, a III.Biro- dalom idővel békeszerződést köt vele, és helyreállítja az ország függetlenségét. Ennek érdekében Quisling beleegyezett az SS toborzásába, szemet hunyt a Gestapo túlkapásai felett, közreműködött a norvégiai zsidók összeírásában és a deportálásokban.

Számításaiban azonban végül csalódnia kellett. A norvég lakosság támogatása nélkül a fasiszta vezérnek Németország vereségével együtt óhatatlanul buknia kellett. Quisling Hitler öngyilkossága után ugyan arra törekedett, hogy személyes védettségének biztosí- tása mellett, „békés úton” adhassa át a hatalmat a visszatérő – 1940 óta Angliában levő – kormánynak, várakozásai azonban ez alkalommal sem teljesültek.

Miután 1945. május 7-én elrendelte a hozzá lojális erők kapitulációját, másnap megfosz- tották minden hatalmától és a Bygdøy-félsziget egyik villájában tartották házi őrizetben. A kollaboránsok ellen indított persorozat részeként bíróság elé állították, és az eljárás során gyilkosság, hazaárulás és sikkasztás vádjában is bűnösnek találták; az oslói nép- bíróság 1945. szeptember 10-én sortűz általi halálra ítélte.

1945. október 24-én az akershusi erődítmény udvarán Quislinget kivégezték. Neve a Hitlerrel együttműködő, kollaboráns politikai vezetők gúnynevévé vált, és a „hazaáruló” szinonimája lett.