A II. világháború fegyverei, járművei

Ki kicsoda - Wilhelm von Leeb (1876-1956) [64.]

2018. március 16. - Habitus

leeb.jpgPassauban született 1876. szeptember 5-én. 19 évesen Augsburgban a 4. tüzérezredben szolgált öt év múlva az expedíciós hadtest tagjaként Kínába utazott; 1900-ban részt vett a bokszerlázadás leverésében. Hazatérvén – mielőtt Berlinbe, a vezérkarhoz vezényelték – hozzálátott a müncheni katonai akadémia megszervezéséhez, s egyidejűleg a bajor törzskarban is szolgált. Sok különféle parancsnoki tisztséget töltött be, majd visszatért Münchenbe, ahol törzstiszti feladatokat látott el. Részt vett 1915-ben a szerbiai hadműveletekben, a Bruszilov elleni ütközetben 1916-ban, majd a romániai harcokban. 1917-ben a nyugati fronton, Chemin de Dames-ban harcolt. Különféle katonai funkciókat töltött be Bajorországban, Berlinben, Stettinben.

1923-ban részt vesz Adolf Hitler és az NSDAP müncheni sörpuccsában. 1925-ben ezre- dessé léptették elő, ezzel a rendfokozattal került a 7. bajor tüzérezred élére. 1927-ben a stuttgarti V. katonai körzet tüzérségének parancsnoka volt. Két évvel később a müncheni VII. katonai körzet tüzérparancsnoka lett, ekkor már vezérőrnagyi rendfokozatot viselt, majd 1934. január 1-én tüzértábornokká léptették elő. Elismert szakemberként több könyvet is írt a defenzív stratégiáról. A második világháború kitörése előtti legmagasabb rendfokozata a vezérezredesi volt, amelyet 1938. november 1-én kapott meg. Ekkor nyugállományba vonult, de még ugyanebben az évben reaktiválták, kinevezték a 12. had- sereg parancsnokává. Ennek élén vett részt Csehszlovákia megszállásában. Ezt követően ismét nyugdíjazták.

Közvetlenül a II. világháború kitörése előtt – 1939. augusztus 26-án – ismét visszatért és kinevezték a „C” hadseregcsoport élére. A nyugati hadjáratba 1940. június 14-én kapcso- lódott be a Maginot-vonal elleni támadással, Saarbruckentől délre. 1941. június 20-án Hitler rábízta az Észak Hadseregcsoportot. A kezdeti gyors sikerek után két támadást vezetett Leningrád ellen, ezek azonban a szovjet ellenállás miatt nem jártak eredmény- nyel; 1942. január 17-én von Küchler vezérezredest nevezték ki a helyére. Ezután már nem kapott többé beosztást. 1945. május 2-án, a háború utolsó napjaiban az amerikai katonai rendőrség Hohenschwangauban letartóztatta. Miután szembesítették von Küchlerrel és Speerrel, a nemzetközi katonai törvényszék ítélkezett felette. Három évre ítélték, de idő előtt szabadult. Von Leeb számos kitüntetést kapott, közülük a legmaga- sabbak a Ritterkreuz és a bajor Miksa-József érdemrend. 1956-ban, nyolcvanéves korában halt meg Hohenschwangauban.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr1513744690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása