Kojoegoen Mijazakikenben született 1886-ban. 1906-ban belépett a ten­gerészeihez, 1916-ban elvégezte a tengerészeti főiskolát. Az akkor még egé­szen kezdeti stádiumban lévő torpedófegyverre szakosodott. Szakterületének megfe­lelően fiatal kapitányként néhány romboló és egy torpedóelhárító flottilla parancsnoka. Ezt akkoriban még „holtvágánynak" tekin­tették a haditengerészet fejlődésében. 1926-ban fregattkapitánnyá léptetik elő.

Tíz év múlva 1936-ban újabb, ezúttal jelentős előre- lépés következik: Ozawát kinevezik a Császári Haditengerészet egyik hajójának kapitányává. Később olyan egységek kerül­nek a parancsnoksága alá, mint a Maya cirkáló és a Haruna csatahajó.

1936-ban Jisaburo Ozawát ellentengernaggyá lépte­tik elő, majd 1937-ben átveszi az „együttműködő flotta" törzsfőnöki tisztjét. Ez tulajdonképpen a haditenge­részet és a légierő együttműködő alakulatait jelenti. Ozawa azonnal át­látja, mekkora stratégiai lehetőséget rejt magában a haditengerészet és a légierő szorosan együttműködő egységeinek kö­zös bevetése. 1939-ben az I. hajóraj élére kerül, majd a III. hajóraj parancsnokságá­val bízzák meg. Ugyanekkor Ozawa a japán Tengerészeti Főiskola parancsnoka is. 1942-ben altengernaggyá léptetik elő, ekkor lép be a háborúba Japán, és Hawaiinál megtámadja az amerikai flottát. A Pearl Harbor elleni japán támadás után, az ázsiai holland és brit gyarmatok meghódítása idején Ozawa a flotta parancsnoksá­gának egyik kulcsfigurája.

A császári nagyvezérkarnál eltöltött rövid idő után Ozawa ismét a III. hajóraj élére ke­rül. A japán flotta ekkor éppen átmeneti állapotban van – a gyors terjeszkedést leállítot­ták; a főparancsnokság arra vár, hogy az Egyesült Államok hogyan reagál a Pearl Harbor elleni támadásra.

Az 1944-es esztendő döntő fontosságú Ozawa tengernagy életében. Bár alkalma nyílik arra, hogy továbbfejlessze és a gyakorlatban is bevezesse az évek során elsajátított katonai elméleteket, a helyzet hétről hétre romlik, az amerikaiak mindenütt átveszik a kezdemé­nyezést.

Ozawa azt a japán flottát vezeti, amely 1944. június 19-én és 20-án részt vesz a Mariana-szigetek körül folyó tenge­ri csatában. Az öt repülőgép-hordozó és a Guamon állomásozó mintegy 400 repü­lőgép birtokában Ozawa provokálni akarja Mitscher tengernagy Task Force 58-át, hogy döntő összecsapásra kényszerítse, de ez végzetes hibának bizonyul: a japán repülők nem képesek áttörni az amerikai vadászgépek és légvédelmi ágyúk véd- vonalán, közelébe sem jutnak az amerikai hajó­knak. Tetézi a bajt, hogy Ozawa vissza­vo- nuló flottája nem tud kitérni az amerikai légierő és haditengerészet ellentámadása elől. Japán vesztesége – 3 repülőgép-hordo­zó és 750 repülőgép – végzetesek.

Nyitva állt a Fülöp-szigetekhez vezető út az amerikaiak előtt. Az ütközet után felajánlja lemondását, de azt nem fogadják el.

Így 1944 ok­tóberében ismét kiemelkedő szerepet játszik, ezúttal a Leyte-öbölnél. Kurita admirális vezetésével kétségbeesett tervet eszeltek ki a fölényben lévő amerikaiak tőr- becsalására. Ozawa lényegében üres hordozóit látványosan az USA 58. Task Force ellen küldi, a parancs szerint Ozawának el kell csalogatni a partra szálló erőktől William F. Halsey (becenevén a Bika) tengernagy flottáját. A manőver lehetővé tette (volna), hogy Kurita tengernagy megtámadhassa a partraszálló amerikai csapatokat. Ozawa hatalmas veszteségei ellenére teljesíti a fel­adat rá eső részét. A mégis bekövetkező vereségért Takeo Kurita ten­gernagy felel, aki idő előtt visszavonul, a japán hajók otthagyták zsák- mányukat és északi felé hazahajóztak.

Ez volt a japán flotta utolsó nagy hadmű­velete. Ettől kezdve már csak a kamikaze-repülők támadnak...

(Ozawa 1945. május 29-én még elfogadta a flotta főparancsnoki kinevezését, ezt a beosztást a háború végéig betöltötte. Nem fogadta el a beosztással járó előléptetést, mindvégig altenger- nagyi rendfokozatban maradt a flotta feloszlatásáig.)

*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra