Fémépítésű, alsószárnyas monoplán, amelyet csatarepülőgépnek terveztek, Olaszország egyetlen földi célok elleni támadógépe volt a II. világháborúban. 1935 szeptemberében repült először a prototípus, 1937-ben szolgálatba állították, és még ugyanebben az évben be is vetették Spanyolországban. Ezután Görögország megtámadásakor kapott szerepet, harcolt Észak-Afrikában is.

Eredetileg az volt az elképzelés, hogy miután kioldja a bombáit, a zuhanóbombázásból eredően viszonylagos pontossággal – képes lesz megvédeni magát 430 km/h sebessége, valamint megfelelő fordulékonysága és négy géppuskája (2 db 12.7mm-es és 2 db 7.7 mm-es) segítségével. A tapasztalat azt mutatta, hogy erre nem képes, így csak zuhanó- bombázó szerepkörben alkalmazták a Regia Aeronautica kötelékében. Összesen 137 db repülőgép készült el a Breda (80) és Caproni-Vizzola (57) üzemeiben, majd a termelést – a típus viszonylagos sikertelensége miatt – 1939 júliusában leállították. A legyártott gépek majd mindegyike elpusztult az Észak-Afrikában zajló harcokban, az utolsó használható repülőgépet 1941 februárjában a brit támadás semmisítette meg Cyrenaicában.

TECHNIKAI ADATOK

• Hossz: 9,30 m
• Magasság: 3,21 m
• Fesztávolság: 12,10 m
• Hatótáv: 550 km
• Személyzet: 1 fő
• Csúcsmagasság: 6300 m
• Szerkezeti tömeg: 2400 kg (felszálló tömeg: 2950 kg)
• Csúcssebesség: 430 km/h
• Fegyverzet: két 12,7 mm-es Breda-SAFAT géppuska és még kettő 7,7 mm-es Breda-SAFAT géppuska + 500 kg bombateher
• Hajtómű: egy 1000 LE-s Fiat A.80 RC.41 motor