A XIX. században alakult japán titkosrendőrség, a Kempeitai történetét máig sem nagyon ismerjük. Eddig mindössze néhány felületes feldolgozás született róla az Egyesült Államokban.

Hirohito császár augusztus 14-én kikényszerítette az akkor még mindig a végső ellenállásban gondolkodó katonai vezérkartól a fegyverszünetet, illetve később a feltétel nélküli kapitulációt, amit szeptember 2-án a Tokiói-öbölben lehorgonyzott, Missouri csatahajón írtak alá.

Ezzel véget ért az emberi történelem eddigi legvéresebb háborúja.

1945 nyarára már csak Japán maradt talpon a tengelyhatalmak közül. 1945. augusztus 8-án közlik a moszkvai japán nagykövetettel, hogy a Szovjetunió hadat üzen a Japánnak. Másnap a szovjet csapatok elindulnak Mandzsúria felé, ezzel megkezdődik a második világháború utolsó jelentős hadjárata, egy héttel később pedig Japán is letette a fegyvert a szövetségesek előtt.

1945 nyarára az amerikaiaknak új fegyver került a kezükbe. Azt ugyan senki sem tudta, hogy pontosan milyen lesz a hatása, de remélték, hogy pusztító ereje megadásra kényszeríti majd a japánokat, azzal a további előnnyel, hogy addig a Szovjetuniónak nem lesz ideje beavatkozni. De nem minden amerikai lelkesedett a dologért.

Truman elnök 1945. július 23-án a potsdami nagyhatalmi csúcstalálkozón jelentette be, hogy az Egyesült Államok új-mexikói atomrobbantása sikeres volt. Az amerikaiak három éven át erőltetett iramban dolgoztak egy nukleáris robbanóeszköz kifejlesztésén; és 1945 nyarára három atombomba készen állt. Az elsőt július 16-án kísérleti jelleggel fölrobbantották az új-mexikói Alamogordónál, ennek ellenére senki sem tudta, hogy pontosan milyen lesz a hatásuk éles bevetésben, de remélték, hogy pusztító erejük megadásra kényszeríti majd a japánokat.

Két héttel később, másodikat augusztus 6-án ledobták Hirosimára. Három nappal később Nagaszakira a harmadik – és bár a japánok ezt nem tudták – az utolsó atombombát. (A szupertitkos Manhattan-programban kifejlesztett első atombombák közel két milliárd dollárba kerültek és elkészítésük mintegy 130 ezer embernek adott munkát.)

A guami légitámaszponról 1945. március 8-án késő délután felszálltak az első B-29-esek; a célpont Tokió külvárosa, Shitamachi volt. 0 óra 15 perckor Tokióban felbőgtek a légvédelmi szirénák; pár perccel később megérkeztek az amerikai bombázó-kötelék első gépei, amelyek több kilométer hosszan égő házak sorát hagyták maguk mögött. Három óra hosszan további gépek szították a tüzet, amit a szél minden irányba széthordott. Földközelben a hőmérséklet elérte az 1000 fokot, a fémek olvadni kezdtek, az emberek fáklyaként lángoltak.

Az 1945. március 9-10-i légitámadás a II. világháború egyik legsúlyosabb eseménye volt; Drezda februári szőnyegbombázásával együtt félelmetes példája a polgári lakosság ellen végrehajtott támadásoknak. Az „Operation Meetinghouse” névre keresztelt hadművelet — vagy ahogyan a japánok emlegették, a „Fekete hó éjszakája” — során Tokióra egyetlen éjszaka alatt félmillió gyújtóbombát dobott 334 amerikai B-29-es bombázó.

Az 1945. március 9-10-i tokiói légitámadás volt az egyik legtragikusabb epizódja annak a légihadjáratnak, amelyet az amerikai légierő 1944 nyarán kezdett el. Japán első bombázására 1942. április 18-án került sor, aznap tizenhat B-25-ös "Mitchell" bombázó indult el a Hornet repülőgép-hordozóról, hogy Tokiót bombázza.

Februárban az amerikaiak véres harcok után elfoglalták  Iwo Jima-t, a következő elfoglalandó sziget Okinawa volt. Az okinawai csata  a legnagyobb partraszálló hadművelet volt a csendes-óceáni hadszíntéren, két és fél hónapig dúlt a harc; 1945. április 1-től június végéig tartott. Okinawa mérföldkőnek számított, hiszen az amerikaiak először léptek a birodalom földjére.

A Yamato-osztály egységei a világon valaha épített legnagyobb, legnehezebb, és legerősebb csatahajók voltak. Vízkiszorításuk meghaladta a 64 000 tonnát, harckészen pedig a 71 000 tonnát. Kilenc darab 460 mm-es főtüzérségüket – ezek a világ legnagyobb hajóágyúi voltak – tornyonként hármasával összpontosították; ezek az egységek voltak a japán flotta egyetlen három lövegtornyos csatahajói, melyek tűzerősebbek voltak minden más akkori csatahajónál.