A ’Volksjäger’ után mi más jöhetne, mint Me-163 ’Komet’. A rendkívül kisméretű repülőgép a világháború végső szakaszában szintén szokatlan újításokkal próbálta megoldani a németek egyre súlyosabb problémáit; a szövetségesek fokozódó légitámadásaira válaszul fejlesztették ki. A ’Komet’, amelyet a II. világháború egyik titkos fegyvereként tartanak számon, 955 km/h sebességével korának leggyorsabb repülőgépe volt.

A világháború végső szakaszára már szánalmas állapotba került német hadiipar bámulatra méltó teljesítménye volt a Heinkel He-162. Az olcsó, gyorsan szolgálatba állítható gázturbinás vadászgép a Birodalmi Légi Minisztérium 1944 szeptemberében kiírt pályázatára született.

A minisztérium hivatalosan Volksjäger néven tartotta számon, a gyártási programban a Salamander fedőnevet használták, míg a Heinkel gyár a Spatz ("Veréb") nevet adta a gépnek.

A cseh főváros védelme a német hadsereg hivatalos kapitulációja után is folytatódott. Nem csoda, hiszen védői között olyanok is voltak, akik számára a megadás rosszabb volt a halálos ítéletnél — kínzás és börtön várt rájuk. A konfliktustól tartó szövetségesek kompromisszumot kötöttek a Sztálinnal, és ezzel évtizedekre megpecsételték Csehszlovákia sorsát. A sors gonosz tréfája, hogy a világháborúban legtöbbet szenvedett országok a hadműveletek befejeztével a Szovjetunió befolyási övezetébe kerültek. A Prágáról folyó alkudozást is Sztálin nyerte meg.

A tárgyi maradványok és hivatalos jelentések mellett a '90-es években nyilvánosságra kerültek olyan dokumentumok, amelyeket Sztálin magánarchívumában találtak meg. Ezek egyike (az 553. számú titkos dosszié, eredeti, géppel írt kézirata 414 oldal, a címe: Hitlerről), amelyből a Stern 1997 áprilisában publikált, azért érdekes, mert a német koronatanúk — Otto Günsche adjutáns (ő állt az öngyilkosság pillanatában Hitler ajtaja előtt) és Heinz Linge, Hitler inasa — vallomásából éppen azokat a részeket idézi, amelyek az utolsó órák részleteiről szólnak.

A Führernek minden ismert adat és jel szerint nemcsak fizikai, de szellemi állapota is egyre romlott. 1944-1945 folyamán katonai lépéseiben már nem lehet felfedezni a realitásérzék minimumát sem. Képtelen volt szembenézni a valósággal, és attól teljesen elrugaszkodva tervezgette úgynevezett akcióit. De nem őrült meg a vég közeledtével — az általa kezdett játszmát a teljes kilátástalanság ellenére végigjátszotta.

A III. Birodalom az utolsó napokban igyekezett biztosítani Hitler politikájának folytatását. Németország kapitulációja – bár a szövetségesek közötti bizonyos súrlódások kísérték – azonban megakadályozta, hogy Dönitz és kormánya ténylegesen is átvegye a hatalmat.

Még el sem csendesedtek a harcok Berlinben, amikor Dönitz tengernagy plöni főhadiszállásán megalakult az ideiglenes kormány. A német hadsereg azonban már nem volt képes szervezett ellenállásra, a birodalom védelme már csak szétszórt, bár néha igen heves harcok sorozata volt. A hadsereg maradványai már csak azért küzdhettek, hogy kinek adják meg magukat.

1945. április 28-án a szövetséges rádióállomások beszámolnak azokról a lépésekről, melyeket „a leghűségesebbek leghűségesebbike", Himmler tett a szövetségeseknél a kapcsolatfelvétel céljából. Elkezdődik a dráma utolsó felvonása, amelyben árulás árulást követ. A megkötendő különbékéről szóló hír, amelyet alátámasztott a koncentrációs táboroknak a Vöröskereszt ellenőrzése alá helyezése, és amit Himmler a svéd Bernadotte gróf közvetítésével juttatott el, szertefoszlatta Hitler utolsó illúzióit, hogy környezetét még mindig ellenőrzése alatt tarthatja.

Bunkerében Hitler újra olvasta Nagy Frigyes történetéből azt a fejezetet, ahol Carlyle arról számolt be, hogy a porosz uralkodót a legtragikusabb pillanatban, amikor öngyilkosságot akart elkövetni, mert nem kívánta átélni hadserege vereségét, megmentette az orosz cárnő halála, és az ellene létrehozott koalíció szétesése. Hitler is erről ábrándozott, azt remélte, hogy a történelem megismétli önmagát: a kommunista Oroszország és a kapitalista Amerika közti szövetség felbomlik, és új konfliktus alakul ki a két versenytárs között, ami majd megmenti a náci rendszert.

„Soha nem adom meg magam” — mondta Hitler a háború előestéjén. Hat évvel később a szovjet csapatok Berlin kapujában álltak. Eljött az idő, hogy a führer betartsa szavát. Be is tartotta, százezrek halála árán: keleten a Vörös Hadsereg győzelmei megteremtették Berlin elfoglalásának feltételeit. Nyugaton a német arcvonal véglegesen összeomlott, a Ruhr-vidéki hadműveletet követően az angolszász csapatok gyorsuló ütemben törtek kelet felé. A német hadsereg alig tanúsított ellenállást, minden létező erőt Berlin alá irányítottak a szovjetek ellen.