Az előző két posztban (Málta, a Földközi-tenger stratégiai pontja; Földközi-tenger stratégiai jelentősége) már szóba került a Regia Marina – Olasz Királyi Haditengerészet – erejéhez mérten meglepően bátortalannak bizonyuló tevékenysége a Földközi-tengeren. Ennek egyik kiváltó oka a tarantói olasz haditengerészeti támaszpont elleni brit támadás volt, amely mint később kiderült, alapvetően határozta meg az itt folyó harci cselekményeket és az olasz flotta tevékenységét.

Franciaország eleste és Olaszország belépése a világháborúba megerősíti a brit kormány meggyőződését, hogy Máltát, a Földközi-tenger kis szigetét meg kell erősíteni, mert harcászati jelentősége a harci cselekmények fejlődésével egyre nő.

Az európai konfliktus a Földközi-tengert, ezt a nagy hadászati jelentőségű övezetet sem kerüli el. Az olaszok számára a Mare Nostrum birtokba vétele a birodalom felé vezető út fontos állomása, de Nagy-Britannia sem szándékozik lemondani érdekszférájáról.

A konfliktus kezdetén a Földközi-tenger birtoklásában három nagyhatalom érdekelt: Francia- ország, Nagy-Britannia, Olaszország. Utóbbi azonban beéri azzal, hogy ellenőrzi a hadászati és közlekedés szempontból fontos Szicília-Líbia vonalat. Tétovázása miatt ez a régió csak má- sodrangú hadműveletek színtere. Az olaszok hat 1914-15-ös Cavour osztályú, és két 1940-ben szolgálatba állított csatahajóból – a „Littorio" és a „Vittono Veneto" – álló korszerű flottával rendelkeznek.

George Catlett Marshall 1880. december 31-én született a pennsylvaniai Uniontownban. A csa­lád anyagi nehézségei miatt gyengébb iskolákban tanult, sosem végez­te el a West Point-i katonai akadémiát. Miután 1901-ben befejezte tanulmányait a lexingtoni katonai iskolában, a Fülöp-szi­geteken kezdte meg szolgálatát. 1906-ban ki akart lépni a hadseregből, mert az orosz-ja­pán háború tapasztalatai alapján úgy látta, hogy az amerikai hadsereg még nem ké­szült fel a háborúra.

Véleménye szerint a kézigránátok használatát és a szuronyrohamokat sulykoló kikép­zés nem felelt meg a korszerű hadviselés követelményeinek. Amikor az amerikai hadsereg 1917-ben belépett az I. világhábo- rúba, Marshall századost az amerikai 1. had­osztály összekötő tisztjének osztották be.

A polgárháború befejezése után Ka­liforniában letelepedő gazdag csa­ládból származott. 1909-ben West Pointban végzett tiszti iskolát. Átlagon felüli fizikai képességeivel az 1912-es stockholmi olimpián bekerült az Egyesült Államok öttusa válogatottjába.

1916-ban Pershing tábornok szárnysegédjeként részt vett a Pancho Villa ellen Mexikóban folyó harcokban; 1917-ben már a francia hadszín­téren küzdött. A pán- célosokhoz jelent­kezett önkéntesnek, és Langresban pán­célos-kiképző központot hozott létre, és átvette a 304-es páncélosdandár parancs­nokságát. Az argon- ne-i harcokban súlyo­san megsebesült; 1918. október 17-én ezredessé léptették elő. 1919-ben Washing- tonban megismerkedett Dwight D. Eisenhowerral és szoros barátságot kötöttek.

Korlátozott tengeralattjáró háború - Elérkezett az 1939. év tele. Az angolok igyekeztek szembeszállni a németek tengeralattjáróival. Halászgőzösöket és segédhajókat szereltek fel lövegekkel és vízibomba-vetőkkel. Még a korábban, az első világháború folyamán alkalmazott tengeralattjáró-csapdákat is felhasználták: jól álcázott lövegekkel felfegyverzett kereskedelmi gőzösök leselkedtek a németek támadásra készülő tengeralattjáróira.

Lázasan dolgoztak a mindaddig kudarcot vallott Asdic-készülékek tökéletesítésén. A kereskedelmi hajókat utasították, hogy éjszaka teljesen elsötétítve közlekedjenek, és útvonalukat gyakran változtassák. Az angol hajók megpróbálták "legázolni" a felszínre bukkanó német tengeralattjárókat. De ezek a módszerek csupán rögtönzésszámba mentek.

Az általánosan és a címben is használt "tengeralattjáró" kifejezés nem pontos, mert az első és második világháborúban bevetett, dízel-elektromos hajtású tengeralattjárók valójában csak búvárhajók voltak. A felszínen dízelmotor hajtotta őket, és ezzel egyidejűleg feltöltötték az akkumulátorokat – a víz alatt aztán az ezekből táplált villanymotorokkal haladtak. A víz alatt így csak korlátozott ideig maradhattak, az akkumulátorok nagyobb sebességet csak rövid ideig, alacsonyabbat is csak korlátozottan tettek lehetővé. Felfedezésük esetén az ellenséges felszíni hajók elől szinte lehetetlen volt elmenekülniük.

1885. november 30-án született Markstettben a helyi kurátor fiaként. 1904-ben kadetiskolában kezdte el katonai pályáját. 1906-ban hadnaggyá léptették elő a bajor 4. gyalogos tüzérezrednél Metzben; Német- országban ez volt az egyik legnagyobb helyőrségi város. Az I. világháborúban többek között Kronprinz Ruprecht von Bayern tábornagy 6. hadsere­gének törzstisztje volt. 1925-ben őrnaggyá, 1930-ban alez- redessé léptették elő. 1931-1933 között Drezdában a 4. tüzérezred pa­rancsnoka volt. Ezredesként 1933. október 1-jén a légierő igazgatási hivatalának vezető- je lett. 1935-ben vezérőrnagy, 1936. június 5-én pedig altábornagyi rangban a légierő vezérkarának főnöke, majd egy évvel később a III. légikörzet parancsnoká- vá nevezték ki. 1938-ban repülő tábornokként az I. légicso­port parancsnoka lett Berlin székhellyel.

A Turku melletti Vilnasben született; egy a XVIII. században Finnország­ban letelepedett svéd arisz- tokrata családból származik. Otthon és az iskolában svédül beszélt, és a két világháború kö­zötti időszakig nem használta a finn nyel­vet. A finn függetlenségi háborúban (1918) beosztottaival még tolmács segítségével beszélt.

12 éves korában Helsinkiben rossz ma­gaviselete miatt kicsapták az iskolából. Eközben apja óriási adósságokkal otthagy­ta a családot, emiatt édesany- jának mun­kát kellett vállalnia. Két év múlva meghalt. Mannerheimet testvérével együtt nagy­anyja, Lovisa, és nagybátyja Albert von Julin nevelte. Két évig Hami- nában járt iskolába, majd 1882-ben a hadapródhad- testhez ke­rült.