A II. világháború alaposan megváltoztatta a tengeri harcá­szatot. A légierő szerepe döntővé vált, s az I. világháború tapasztalatai ebből a szempontból elégtelenek voltak; 1939-ben a hadiflották összetétele azonban mégis a Nagy Háború ta­pasztalatait tükrözte. A fontosabb flották törzsállománya 35-40 000 tonna vízkiszorítású hatalmas csatahajókból állt. Az irányzat be­tetőzését a ja­pán Yamato (64 000 tonna) típusú szuper-csata­hajók megépítése jelentette. A megnövekedett vízkiszorítást pedig hatalmas tüzérségi beren­dezések egészítették ki: ágyúk 457 mm-es kalibe­rig (mint a Yamato típusúak), de a leggyakoribbak 305-406 mm-esek voltak.

1941 tavaszán négy új M4 projektből választhatott az amerikai hadsereg főparancsnoksága, végül is az M3-as közepes harckocsira épülő projektet fogadták el. 1941-ben még az amerikai hadiipar szervezési és kapacitási gondokkal küszködött, ezért fontos volt visszamenőlegesen a két jármű részleges kompatibilitása. Az M4-es Sherman a szövetségesek európai harckocsi haderejének a gerincét alkotta. Fő ellenfelei a Párducok és a Tigrisek voltak, s velük szemben a Shermannek számos hátránya volt, többek közt a vékony páncélozás, a gyenge harckocsiágyú és a túlságosan magas építésű test.

Az 1930-as évek végére a szovjet hadiipar az akkori világ legnagyobb fegyverarzenálját hozta létre és halmozta fel a Szovjetunióban. A fegyvergyártásban dolgozó számos kiváló tervező és mérnök munkáját azonban nagyon megnehezítette azoknak a kádereknek a tevékenysége, akiket Sztálin nevezett ki a különböző fegyvergyárak élére és a fegyvergyártást koordináló államigazgatási szervek vezető posztjaira. Ezek a sztálini káderek a szakértői véleményeket figyelembe se véve döntöttek fegyvertípusok gyártásának beszüntetéséről és újraindításáról, valamint a fegyverfejlesztés prioritásainak megválasztásáról. A zavaros intézkedések után kialakult kaotikus viszonyok a háború első két évében súlyos nehézségeket okoztak az orosz hadiiparban.

— Melyik az három kitüntetés, amelyeket Brezsnyev nem kapott meg?
— A Haza Anyja, a Hős Város és a Kiváló Áruk Fóruma. 
(Vidám történetek a régi, jó kis átkosból - Pártállami viccek) 

A Győzelem-rend («Победа»)* a Szovjetunió legmagasabb katonai elismeréseként a világ egyik legritkább kitüntetése volt. A legmagasabb rendfokozatú katonai vezetők (táborno- kok és marsallok) kaphatták meg, de közülük is csak azok (tizenkét szovjet és öt külföldi), akik jelentősen hozzájárultak a 2. világháborús győzelemhez. Minden darabot egyedileg, ékszerész műhelyben készítettek el. 1944–45-ben összesen tizenegy szovjet és öt szövet- séges főkatonának ítélték oda — a szovjetek közt volt persze Sztálin generalisszimusz, továbbá kilenc marsall és egy hadseregtábornok (4 csillagos tábornok).

És megkapta harminchárom évvel később, 1978. 02. 20-án Leonyid Brezsnyev, aki legje- lentősebb háborús tetteként 1943-ban a 18. hadsereg komisszárja volt.

1882. október 30-án született Poznan­ban, porosz tiszti családban. Apját követve katonai pályára lépett; 1901. március 22-én került az alsó-szász országi 46. tüzérezredhez. A hadiakadé­mia befejezése után, 1910-től a német ve­zérkarhoz tartozott. 1914-ben százados; az I. világháborúban főleg törzseknél szolgál, majd 1919-től a Reichswehrben, illetve a Wehrmachtban. 1933-ban vezérőrnagy, 1934-ban altábornagy. Átlag fölötti képessé­geivel gyorsan halad előre a ranglétrán; 1936-ban már tüzérségi tábornok, 1938. december 1-től a 6. hadseregcso- port főparancs­noka Hannoverben. En­nek törzséből jött létre a háború kezdetén a 4. had­sereg, amelyet von Kluge vezérezredesi rangban a lengyel, a francia és a Szovjetunió elleni hábo­rúban vezet. 1940. július 19-én több társával együtt megkapja a marsall­botot.

1882. szeptember 22-én született Helmscherodeban (Harz) földbirtokos csa­ládban. Az első világháború elején ütegparancsnok volt, majd különböző tisztsé- geket töltött be a német 10. hadsereg vezérkarában, Galíciá­ban és a francia hadszíntéren. A háborút von Schröder tengernagy hadtesténél fe­jezte be, törzs- parancsnokként.

A két világháború között több parancsnoki tisztséget töl­tött be a Reichswehrnél, és egy­re följebb került a ranglét­rán, egészen a tábornokságig. Megvalósította főnöke, von Blomberg tábornagy politikai terveit, aki arra törekedett, hogy a hadügyminisztériumot a Wehrmacht mi­nisztériumává alakítsa át. Blomberg bukását követően, 1938. febru­ár 4-én – miután a főparancsnoki tisztet magának tartotta meg – Hitler kinevezte a német véderő-főparancsnokság (OKW) főnökének, ezt a posztot a háború végéig betöltötte.

Mussolini hatalomra kerülésétől számítva Olaszország egyre inkább kezdett eltávolodni első világháborús szövetségeseitől, Franciaországtól és Angliától. A Hitler vezette Németországban megfelelőbb szövetségesre talált, és a két ország "barátsága" 1939-ben szerződéses formában is kifejezésre jutott. Az olaszok és a németek katonailag is együttműködtek, például a spanyol polgárháborúban mindketten nacionalistákat támogatták, az olasz hadsereg felszereltsége, képzettségi szintje és harci morálja azonban messze elmaradt a Wehrmachtétól. És az olaszok harckocsijai sem minőségileg, sem mennyiségileg meg sem tudták közelíteni a németekét.

1904. november 12-én született Bad-Kissingenben, egy dél-bajorországi kisvárosban, egy tanító fiaként. Allgaeuban nőtt fel, de Münchenben járt egyetemre, ahol közgazdasági diplomát szerzett; 1928-ban doktorált. Négy évig egyetemi oktatóként dolgozott, majd 1932-ben belépett a nemzetiszocialista pártba: a 873 780. számú tagkönyv birtokosa lett. Kezdettől a gazdasági és külügyi kapcsolatokkal foglalkozott, majd Hitler 1933-as hatalomra kerülését követően egyre komolyabb megbízatásokat kapott. 1936 júni- usában az SS-nek is tagja lett.

1937-ben Ausztriában a német–osztrák tárgyalások folytatására létrehozott delegáció tagja, de a gazda- sági tárgyalások mellett „ismerkedett” az osztrák nácikkal is; ő javasolta, hogy az általa mérsékeltebb- nek tartott Seyss-Inquart-féle csoportot támogassák a németek.

Tegnap volt 74 éve, hogy 1944. március 19-én bevonultak a német csapatok Magyarországra és megszállták országot. A német vezérkar által kidolgozott Margarethe fedőnevű terv már az előző év őszén készen állt, Hitler már 1943 szeptemberében utasítást adott a Margarethe I. és II. néven Magyarország és Románia megszállási tervének kidolgozására.

A németek számolva Magyarország ellenállásával, 1944. március elején véglegesített tervükben a politikai és katonai eszközök kombinálása mellett döntöttek. Horthyt Németországba hívták, és március 18-án Klessheimben találkozott Hitlerrel, aki azt követelte a kormányzótól, hogy egyezzen bele Magyarország német megszállásába és nevezzen ki egy németbarát kormányt.

Passauban született 1876. szeptember 5-én. 19 évesen Augsburgban a 4. tüzérezredben szolgált öt év múlva az expedíciós hadtest tagjaként Kínába utazott; 1900-ban részt vett a bokszerlázadás leverésében. Hazatérvén – mielőtt Berlinbe, a vezérkarhoz vezényelték – hozzálátott a müncheni katonai akadémia megszervezéséhez, s egyidejűleg a bajor törzskarban is szolgált. Sok különféle parancsnoki tisztséget töltött be, majd visszatért Münchenbe, ahol törzstiszti feladatokat látott el. Részt vett 1915-ben a szerbiai hadműveletekben, a Bruszilov elleni ütközetben 1916-ban, majd a romániai harcokban. 1917-ben a nyugati fronton, Chemin de Dames-ban harcolt. Különféle katonai funkciókat töltött be Bajorországban, Berlinben, Stettinben.