Két tűz között a Ill. Birodalom 1. [198.]

2019. november 04. - Habitus

1945 elejére a Ill. Birodalom reménytelen helyzetbe került. A megtizedelt és kimerült német csapatok már sem keleten, sem nyugaton nem képesek másra, mint hogy késleltessék az elkerülhetetlen fegyverletételt. Az a végső erőfeszítés pedig, amit a nyugati arcvonalon kifejtettek, hogy áttörjék a szövetségesek arcvonalát, utolsó tartalékaikat is kimerítette.

2tuz1map1.jpg

Az Ardennekben 1944. december 16-án elkezdett „Wacht am Rhein" hadművelet valóban meglepte a szövetségeseket. Hitler azonban akkor is ragaszkodott a hadművelet folytatá- sához, amikor már semmi esélye sem volt a sikerre. Az ár, amelyet a német hadigépezet a makacsságért fizetett, jelentősen meghaladta lehetőségeit.

„Mihelyt újra támadtunk, azonnal jött a szövetségesek ellentámadása. Azzal a kéréssel fordultam telefonon Jodlhoz, hogy tájékoztassa a führert: kénytelen vagyok visszavonni fő egységeimet legtávolabbi állásainkból. Hitler azonban megtiltotta ezt. Emiatt az idejében végrehajtott visszavonulás helyett egyre gyakrabban értek bennünket a szövetségesek támadásai, s fölösleges veszteségeket szenvedtünk. Hitler tilalma miatt a veszteségeink sokkal nagyobbak voltak, mint korábban bármikor. Ezt már nem engedhettük meg magunknak, ez teljes kudarcot jelentett."

— írta Manteuffel tábornok, az 5. páncéloshadsereg parancsnoka.

dday10.jpg

Rommel (a kép baloldalán) és Rundstedt (középen) 

A nyugati arcvonalat irányító von Rundstedt tábornagy értékelésében sem volt egy csi- petnyi optimizmus sem:

„Szerettem volna leállítani a támadást a megfelelő pillanatban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem éri el célját, Hitler azonban dühödten követelte, hogy folytassuk. Ez lett a második Sztálingrád".

Az ardenneki támadás sikertelensége után tovább gyengítette a németeket, hogy a keleti hadszíntéren feltartóztathatatlanul közeledő Vörös Hadsereg ellen Hitler nyugatról átirá- nyított néhány hadosztályt. Így 1945 januárjában a keleti arcvonal 2200 km-es szakaszán 154 német hadosztály állt, míg a nyugati hadszíntéren mindössze 73 maradt.

2tuz1-4.jpg

A Rajna bal partját védő német erők képtelenek voltak szembeszállni Eisenhower had- osztályaival, amelyek nem csak létszámfölényben voltak, de hatszor annyi harckocsival is rendelkeztek; légierejük és utánpótlásuk pedig jelentősen meghaladta a németekét. A briteket és amerikaiak a kellemetlen meglepetés, a „Wacht am Rhein" hadművelet elle- nére még az ardenneki csata befejezése előtt ismét támadásba lendültek.

Az arcvonal déli részén Devers altábornagy 6. hadseregcsoportja — ide tartozott az amerikai 6. hadsereg és a francia 1. hadsereg — hozzálátott a Colmar melletti német védelmi vonal megsemmisítéséhez. Január végén, súlyos harcok után az amerikai-francia erők elérték a Rajnát. 1945. február 8-án északon rohamra indult a német állások ellen a kanadai 1. hadsereg, valamint az amerikai 9. hadsereg. Az arcvonal középső szakaszán sem volt jobb a németek helyzete, 1945. március 5-én Bradley tábornok 12. hadereg- csoportja villámgyors meneteléssel eljutott Kölnbe, és két nap alatt bevette a várost. A legimponálóbban Patton tábornok amerikai 3. hadserege tört előre, amely képes volt kihasználni az üldözéshez — egy vezetéssel ,egy irányba — minden rendelkezésére álló páncélosalakulatot.

2tuz1-3.jpg

Szövetségesek Kevelaer városában, 1945. március 4.

Az ütközet után kétségbeejtő helyzetbe kerültek a németek a Rajna bal partján. Két hónap alatt 60 000 katonájuk esett el, illetve sebesült meg, és 250 000 fogságba esett. Hitler a kudarcért most is, mint mindig, a tábornokait tette felelőssé. 1945. március 11-én leváltotta von Rundstedt tábornagyot, és a helyére Kesselring tábornagyot nevezte ki nyugati főparancsnokká. Az új főparancsnok csak azt állapíthatta meg, hogy lehetetlen dolgokat követelnek tőle. Nem csak azt látta, hogy a szövetséges erők kitartó nyomása alatt úgy fogyatkozik hadereje, mint hó a napon, de pillanatnyi nyugta sem volt, hogy fölkészüljön a Rajna védelmére. Az ellenség néhány ponton már amúgy is átjutott a folyón, amelyet különben még viszonylag kevés védő is jól védhetett volna.

A legveszélyesebb hídfőállás Remagen volt, itt március 7-én az amerikai 9. páncélos- hadosztálynak épségben sikerült elfoglalnia a hadászatilag rendkívül fontos Ludendorff hidat, ami a történészek szerint hozzájárult ahhoz, hogy néhány héttel megrövidültek a hadműveletek. A németek minden eszközzel meg akarták semmisíteni a hidat, március 13-tól a Luftwaffe bombázta Ju-87-esekkel és Me-262-esekkel, majd 11 darab V2 rakétával támadta meg. 1945. március 17-én a híd összeomlott.

2tuz1-5.jpg

Ludendorff-híd a Rajna nyugati partján, miután az amerikai csapatok elfoglalták

A két tűz közé került Németország egyre zsugorodó területén jelentkeztek az összeomlás első tünetei. A fokozódó általános zűrzavart növelték a szövetségesek minden korábbit meghaladó bombázásai. Az 1945. február 22-én megkezdődött „Clairon" hadműveletben — amelynek célja a német közlekedés megbénítása volt — 3500 repülőgép vett részt. A bombázások célpontjai a vasútvonalak, hidak és utak voltak; a kétnapos bombázás után a német közlekedési vonalaknak mintegy 90%-a használhatatlanná vált. A korábbi had- műveletektől eltérően a nehézbombázók kis csoportokban alacsonyan tevékenykedtek, miközben a zuhanóbombázók a vasúti szállítmányokat támadták.

Az új hadászati módszerek alkalmazásával sikerült megzavarni a légvédelmet, az utolsó erejével védekező Luftwaffe pedig súlyos veszteségeket szenvedett. 1945 februárjában a német vasút már csak 28 000 vasúti kocsival rendelkezett (a korábbi 136 000 helyett), mi- közben a minimális gazdasági tevékenységhez legalább 36 000 kocsira lett volna szükség.

2tuz1-8.jpg

A Ruhr-vidék bekerítése

Németország valójában két részre szakadt. A csaknem teljesen elszigetelt Ruhr-vidéken az annyira szükséges szén halmokban hevert, a román olajmezők elvesztése után dráma- ivá vált az üzemanyaghiány. Albert Speer, a hadiipar irányítója — a Hitlerhez közelálló azon kevesek egyike, akik bátorkodtak tőle eltérő véleményt megfogalmazni — minden jelentését így fejezte be: „A háborút elvesztettük".

A gazdasági zűrzavar következményei egyre nyilvánvalóbbá váltak a hadsereg és a légvédelem működésében is. Az üzemanyagtól az alkatrészeken át a lőszerig szinte már minden hiányzott. Ez arra késztette a hadsereget, hogy átszervezze a nagy egységeket. 1945 januárjában kezdték el az új hadosztályok kialakítását. A katonai iskolákból és riadóegységekből megalakultak a villámgyorsan betanított új egységek: a „Döberitz", „Berlin", „Jütland", „Seeland", „Hamburg" hadosztály. De ez sem segített.

2tuz1-6.jpg

Az amerikai 47. gyalogezred katonái 1945. március 8-án Remagennél

Április elején a német városok egymás után kerültek brit, amerikai és francia kézre, a Ruhr-vidék két részre szakadt. Április 18-án Harpe tábornok, az 5. páncéloshadsereg parancsnoka megadta magát, és követte őt 30 tábornok, és 352 000 katona. Model tábornagy, a B Hadseregcsoport parancsnoka öngyilkos lett. 1945 második hetében a nyugati arcvonal védelme megtört, az arcvonal már nem működött egységes védelmi vonalként. Számos helyen megszakadt, többé nem lehetett megerősíteni, így nem tölt- hette be a birodalom védőfalának szerepét. Április 11-én az amerikai 9. hadsereg elérte az Elbát. Berlintől már alig 80 kilométernyire voltak, de megálltak, tiszteletben tartva a Sztálinnal kötött megállapodást. Északon Montgomery elfoglalta Brémát és Hamburgot.

Bár a háború kimenetele már eldőlt, bizonyos német egységek, pl. a Ruhr-vidéken, mindvégig elszántan harcoltak. Ezek az utóvédharcok azonban már nem változtathatták meg a történelem menetét. A führer „ezeréves" birodalma romba dőlt.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr7215289030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.