A MiG–13 néven is ismert MiG I–250 fejlesztése 1944. május 22-én vette kezdetét azzal a céllal, hogy versenytársa legyen a világháború vége felé megjelenő német sugárhajtású Messerschmitt Me–262-nek. A Mikojan-Gurjevics páros a Szovjetunióban akkor még csak tesztfázisban lévő sugárhajtómű helyett egy kevert megoldással állt elő, mely egy sugár- hajtóművel összeépített csillagmotor volt. (A sugárhajtómű kompresz- szorát egy Klimov VK-107A dugattyús motor forgatta.)

A kombinált hajtóművel ellátott repülőgép először 1945 márciusában szállt fel. Noha a tesztrepülések ígéretesnek látszottak – a gép 825 km/h repülési sebesség elérésére volt képes – a modell gyártási problémákkal küszködött és 1948-ban pedig már elavulttá is vált. 1945 és 1948 között a moszkvai №381 üzemben 12 darab készült a típusból.

TECHNIKAI ADATOK

• Méretek: hossz 8,19 m; magasság 3,69 m; fesztáv 9,50 m
• Szerkezeti tömeg 2602 kg
• Felszálló tömeg: 3680 kg
• Személyzet: 1 fő
• Fegyverzet: három 20 mm-es Berezin B-20 gépágyú
• Motor: egy 1650 Le-s (1230 kW) Klimov VK-107R 12 hengeres, folyadékhűtéses V-motor és egy Kholshchevnikov VRDK
• Hatótáv: 1380 km (becsült)
• Teljesítmény: max. sebessége 820 km/h; csúcsmagasság 11 900 m