1882. szeptember 22-én született Helmscherodeban (Harz) földbirtokos csa­ládban. Az első világháború elején ütegparancsnok volt, majd különböző tisztsé- geket töltött be a német 10. hadsereg vezérkarában, Galíciá­ban és a francia hadszíntéren. A háborút von Schröder tengernagy hadtesténél fe­jezte be, törzs- parancsnokként.

A két világháború között több parancsnoki tisztséget töl­tött be a Reichswehrnél, és egy­re följebb került a ranglét­rán, egészen a tábornokságig. Megvalósította főnöke, von Blomberg tábornagy politikai terveit, aki arra törekedett, hogy a hadügyminisztériumot a Wehrmacht mi­nisztériumává alakítsa át. Blomberg bukását követően, 1938. febru­ár 4-én – miután a főparancsnoki tisztet magának tartotta meg – Hitler kinevezte a német véderő-főparancsnokság (OKW) főnökének, ezt a posztot a háború végéig betöltötte.

Részt vett Ausztria bekebelezésé­nek előkészítésében.1939 áprilisában megkapta az NSDAP aranyjelvényét, 1940 júliusában pedig tá­bornaggyá léptették elő.

Mint Hitler parancsainak buzgó végrehajtója­ként ő is felelős a tömeges kivégzések, gyil­kosságok elrendeléséért. Több olyan utasítást adott ki, melyben kegyetlen bánásmódra adott parancsot hadifoglyokkal vagy a polgári lakossággal szemben. Felelős az „Éjszaka és köd" parancs kiadásáért, amely felhatalmazást adott ar­ra, hogy nyom nélkül eltün- tessék azokat, akik „veszélyeztetik Németország biztonságát". Később azzal védekezett, hogy csak formai okokból került neve az iratokra, a döntéseket nem ő hozta. 

A führer legközelebbi katonai munkatár­saként a főparancsnokságon részt vett a legfontosabb hadászati döntések meghoza­talában. Hitler utasításait mindig, minden körülmények között végrehajtotta, szolgálatkészségével ezért kiérdemelte a „Lokeitel" (kis lakáj) gúny­nevet.

Mussolini bukása után Hitler utasítására megparancsolta, hogy minden parancsnoksá- gon jelöljenek ki egy tisztet a „parancsnok­ság katonai-lelki referensének", hogy ezzel megerősítsék az NSDAP befolyását a hadseregben, és a kishitűség legapróbb jelét is el­fojtsák. 1943. december 22-én létre is jött a „nemzetiszocialista parancsnoki kar".

Az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylet után a gyanúsítottak vétkességéről az ún. be- csületbíróság döntött, amelynek többek között Keitel, von Rundstedt és Heinz Guderian is tagja volt. Az ő javaslatuk alapján zárták ki a hadseregből, s adták át a bíróságoknak azokat a tiszte­ket, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük volt az összeesküvéshez.

Németország 1945. május 8-i feltétel nélkü­li kapitulációjának aláírását követően Wilhelm Keitelt a nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság vád alá helyezte. A bíróság mind a négy paragrafus szerinti bűnök elkövetésében bűnösnek találta, s halálra ítélte, mint olyan személyt, aki az emberiség ellen elkövetett bűntettek egyik fő felelőse volt. Az ítéletet 1946. október 16-án végrehaj­tották.