Páncélosháború 1. (összefoglaló) [168.]

2019. június 19. - Habitus

A páncélosok és a légierő már az I. világháborúban is döntő tényezőnek bizonyultak. Ezért vált oly fontossá a harckocsik alkalmazása az 1918-1939 között kidolgozott katonai elméletekben. „A harckocsikat a tüzérség és a géppuskák tüzében való előrehaladásra találták fel az utóbbi háborúban; nehéz páncélzatuk miatt akkor még lassúak voltak, csak géppuskával, vagy gép- puskával és ágyúval rendelkeztek." — így kezdődik a nagy páncélosegységek létrehozásáról 1943-ban kiadott brit általános utasítás.

a7v-sz.JPG

Az I. világháború tapasztalatai alapján csaknem valamennyi európai haderő vezérkara úgy ítélte meg, hogy a páncélosegységeknek minden hadseregben jelen kell lenniük. Sok konzervatív tábornok azonban kételkedett az új fegyvernemben, és Európa legnagyobb országaiban a két világháború közötti gazdasági helyzet sem kedvezett a páncélosok fejlesztésének és alkalmazásának. A páncélos haderő használatának és szervezetének elméletével Franciaországban többek között Estienne tábornok és de Gaulle ezredes, Nagy-Britanniában Fuller tábornok és Liddell Hart százados, Németországban Ludwig Eimannsberger osztrák tábornok és Guderian tábornok foglalkozott.

jfc-fuller1.jpg

John Frederick Charles Fuller (1878-1966) tábornok 1939-ben

A páncélos haderő fejlődésére Fuller munkái hatottak leginkább. Szerinte az I. világ- háború bebizonyította, hogy az elhúzódó csaták alkalmatlanok az ellenség élőerejének elpusztítására, tehát csak a mélységben végrehajtott villámgyors manőverek biztosít- hatják a győzelmet. A harckocsiknak zavart kell kelteniük és meg kell bénítaniuk a köz- lekedést, ami nehezíti az alakulatok mozgósítását, az ellátást és a hadsereg irányítását. Fuller bebizonyította, hogy ezzel a túlságosan lassú gyalogoshadosztályok nem birkóz- hatnak meg, erre csak a páncéloshadosztályok képesek a légierő támogatásával. Azt is állította, hogy a győzelemhez nincs szükség nagy gyalogoshadseregekre, épp ellenke- zőleg — a kis, gépesített és páncélos haderővel rendelkező hivatásos hadseregek válhat- nának igazán be. Szó se róla, Fuller elmélete messze megelőzte korát.

A brit tábornok elméletét leginkább Hitler hasznosította, aki ismerte Guderian Fuller nézeteit is összefoglaló munkáit; ez nagy szerepet játszott a német villámháború-elmélet megszületésében. Ne feledjük azonban, hogy a német gyors hadseregek kifejlesztésére Eimannsberger tábornok munkái is hatottak. Ő 1937-ben ezt írta: „Ahogy a lovasrohamok ideje elmúlt, a lovasság menetben ártalmatlanná vált, hiszen csak akkor használhatja fegyve- rét, ha leszáll a lóról, vagyis átalakul gyalogsággá. A páncélkocsi viszont mozgásban is harcol, és nagyon hatásos fegyverzettel rendelkezik."

eimannsberger1.jpg

Ludwig Alfred von Eimannsberger (1878-1945) egy hadgyakorlaton

Arra is figyelmeztetett, hogy egy gyalogos- és egy páncéloshadosztály vonulási sebessé- gének aránya egy az öthöz. Az osztrák tábornok számításai szerint egy páncéloshadosz- tály akár napi 200 km megtételére is képes lehet. A páncéloshadosztály fölényét tovább növelte felszereltsége. A gyalogoshadosztályok korabeli átlagos felszereltsége mellett egy ilyen hadosztálynak nyílt terepen esélye sem lehetett egy támadó páncéloshadosz- tály megállítására. Mindezt figyelembe véve Eimannsberger úgy látta, hogy a páncélos egységek ellen csak harckocsialakulatok nyújthatnak védelmet.

A korszerű hadászat legfontosabb formáját „a villámgyors akciókra törekvő haderők műveletei jelentik majd. Ha a harcoló felek 'falként' megállnak, lehetetlen lesz minden mélyebb hadművelet. Valahol át kell törni. (...) A támadásnak széles arcvonalon kell megindulnia. (...) Az arcvonal áttörése sok erőbe és felszerelésbe kerül majd, és páncélos haderő nélkül valószínű- leg nem is lesz lehetséges. A harckocsikat azonban csak akkor lehet igazán jól kihasználni, ha sikerül szétzúzni az ellenfél gyors hadosztályait, amelyekkel igyekszik majd befoltozni a kelet- kezett réseket, és a levegőben is sikerül kivívni a tartós fölényt. Ekkor érkezik el a megfelelő pillanat, hogy saját gyors kötelékeinket harcba indítsuk gyors csapás végrehajtására mélyen az ellenség háta mögött. Erre csak a hadműveleti kötelékekbe egyesített gyors harckocsik és kisegítő alakulataik lesznek képesek a légierő támogatásával."

Német páncélos hadoszlop 1939-ben Nyugat-Lengyelországban

Mennyire igaznak bizonyultak később ezek a szavak.1939 szeptemberében, Lengyelor- szág megtámadásakor a németek 6 páncéloshadosztállyal, 4 könnyű és 4 gépesített hadosztállyal, összesen 2500 harckocsival rendelkeztek, de ne feledjük, hogy ekkoriban a harckocsik még nem hasonlítottak a II. világháború későbbi éveinek harci járműveire; nemigen bírták az ellenséges tüzet. A német harckocsik száma és harcértéke azonban messze felülmúlt a lengyel páncélosok erejét; szeptemberben a lengyelek 632 tankot tudtak bevetni.

A különbség nemcsak a harckocsik számából, hanem a két ország páncélos haderőinek szervezetéből is adódott. A német gyors hadosztályokkal a lengyel hadsereg több mint tíz felderítő zászlóaljat, néhány harckocsi zászlóaljat, tízegynéhány harckocsi századot és két gépesített dandárt vonultathatott fel (az egyiket még akkor szervezték). A lengyel páncélosegységek szétszórva helyezkedtek el az egész arcvonalon, a németek viszont a varsói fő támadási irányra három gyors hadtestet összpontosítottak, és minden hadá- szati szárnyat egy-egy gépesített hadtest biztosított. A német tervek szerint a szárnyakon lévő hadtesteknek a hadműveletek utolsó szakaszában a Visztulától keletre kellett talál- kozniuk; ezzel bekerítve a folyó bal partján összevont lengyel hadsereget. Így is történt.

Kilőtt lengyel Renault 7TP harckocsi

A lengyel hadjárat megmutatta a világnak, mire képesek a német gyors hadosztályok. Guderian a gyakorlatban alkalmazta Eimannsberger elveit, így hadműveletei különösen hatékonyak voltak. Mégis, több ütközetben is nyilvánvalóvá vált a korabeli harckocsik tehetetlensége a jól szervezett páncélelhárító védelemmel szemben. A német páncélos- alakulatok sok erőfeszítésébe és veszteségébe került a lengyel megerősített körzetek és erődítmények bevétele is. (A harcokról Faury tábornok, a francia katonai misszió vezetője is beszámolt, aki kiemelte: csak az azonos típusú alakulatok szállhatnak eredményesen szembe a gyors egységekkel.)

A győzelemért azonban a Wehrmachtnak súlyos árat kellett fizetnie; a németek harcko- csijaik és páncélos járműveik kezdeti állományának negyed részét elvesztették.

Lengyel páncéltörő ágyúk tüzelőállásban

A német hadvezetés a lengyelországi tapasztalatok alapján 1939/40 fordulóján a könnyű gyalogoshadosztályokat páncéloshadosztályokká alakította át, mert úgy látták, hogy az előbbiek nem töltötték be feladatukat. Kiderült, hogy a páncéltörő ágyúval és megfelelő páncélzattal nem rendelkező Pz.Kpfw I és Pz.Kpfw II harckocsik harcértéke szintén meg- lehetősen kicsi volt az összecsapásokban. Emiatt döntöttek úgy, hogy az összes páncé- loshadosztályt a jóval erősebb Pz.Kpfw III és Pz.Kpfw IV típusú harckocsikkal szereli fel.

Ezt azonban a német ipar teljesítőképessége hátráltatta; a Franciaország elleni támadás megindításáig nem sikerült eleget gyártani belőlük — így a német páncéloshadosztályok egy jó része a nyugat-európai hadjárat megindításakor könnyű, cseh gyártmányú harc- kocsikkal volt felszerelve.

(Folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr814902546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.