Messerschmitt P.1101 léglökéses repülőgép

2017. november 17. - Habitus

A gép első változatának a terveit a Messerschmitt iroda mérnöke, Hans Hornung mind- össze kilenc nap alatt alkotta meg. A rövid és széles géptörzs orrát két beömlőnyílás fogta közre, amelyek a törzs hátsó részében helyett kapott He S 011 gázturbina meg- felelő táplálásáról gondoskodtak. A vadász fegyverzetét az orr alsó részében elhelyezett MK 108 gépágyúk alkották, de a gép képes volt még egy 500 kilós bomba szállítására is.

p1101.jpg

Az orrfutóval szerelt Me P.1101 terveit a további fejlesztések során jelentősen átalakítot- ták. A program második lépcsője 1944 kora őszén startolt: a továbbfejlesztett példány elődjénél vékonyabb és karcsúbb volt, a mérnökök az aerodinamikai tulajdonságok javítása mellett főleg az alkalmazható fegyverek számának növelésére helyezték a hangsúlyt. A Me P.1101L elődjeitől elsősorban Lorin típusú turbógázturbinájában és változtatható szárnyállásában különbözött, a vezérsíkokat a földön, még felszállás előtt lehetett volna a két előre meghatározott pozícióban rögzíteni. Miután a szélcsatorna kísérletek némileg ellentmondásos eredményekhez vezettek, a Messerschmitt iroda úgy döntött, hogy megépíti a prototípus első példányát, és elkezdik a tesztrepüléseket.

1944 novemberében elkezdődött a gyártás előkészítése, amely a háborús helyzet és a nyersanyagszállítások miatt akadozva haladt. Az első tesztrepülések időpontjaként az iroda 1945 júliusát jelölte ki. Április 29-re, mikor az Oberammergauban található gyárat elfoglalták az amerikai csapatok, a tesztgép már 80 százalékban készen állt. A Me P.1101 V1-et augusztus során az amerikai hadvezetés a Buffalo-ban található Bell Aircraft Com- pany telepére szállíttatta, ahol átalakították a gép fegyverzetét, és az eredeti hajtóművet egy Allison J35 típusra cserélték. A Bell cég számos tesztrepülést hajtott végre az általuk továbbfejlesztett vadásszal. A német konstrukció később az X-5 program, majd a koreai háború legjobb amerikai vadászgépének, az F-86-nak az alapját képezte.

A világ egyik legérdekesebb prototípusa azonban méltatlan véget ért: az '50-es évek elején az egyetlen létező példányt az amerikaiak ócskavastelepre hajították.

TECHNIKAI ADATOK

  • Méretek: fesztáv 8,08 m; hossz 8,83 m
  • Súly: max. 4064 kg
  • Személyzet: 1 fő
  • Fegyverzet: két 30 mm-es MK 108 gépágyú és 500 kg bombateher
  • Motor: egy 8,8 kN tolóerejű Jumo 004 B-1 sugárhajtómű (V1 prototípus)
  • Hatótávolság: 1500 km
  • Teljesítmény: max. sebessége 980 km/h

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2413294123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.