A II. világháború fegyverei, járművei

A Toldi és Nimród járműcsalád (röviden) [407.]

2024. március 28. - Habitus

A két világháború között a magyar hadsereg korszerűsítése — főleg gépesítése — 1936-37-ben indult meg. Az 1938-ban meghirdetett Győri-programban konkrét összeget határoztak meg erre a célra. Ezen belül a modernizálás része lett az önálló páncélos fegyvernem kialakítása, létrehozása, mivel a katonai vezetők jelentős része előtt ekkor már egyértelmű volt, hogy egy korszerű mozgóharc fő elemei a harckocsik lesznek.

toldi_ninrod0.jpg

Tovább

A német flotta torpedónaszádjai II. [406.]

Hadműveletek és veszteségek.

A második világháborúban a német haditengerészet egyik legfontosabb és legsokoldalúbb hajótípusának a torpedónaszád bizonyult. A építése és használata mögötti elképzelés gyökerei a német hadászati gondolkodásban igen mélyen gyökereztek. Tirpitz tengernagy már jóval az I. világháború előtt lefektette a típus harci alkalmazásának alapjait.

torp_akcio0.jpg

Tovább

A német flotta torpedónaszádjai I. [405.]

Típusok és típustervek.

Németország első 12 torpedónaszádjának építését 1924-ben kezdték meg, befejezésükre pedig 1926/29-ben került sor, és tulajdonképpen ezek a hajók alkották az újjászületőben lévő német haditengerészet magvát. Az I. világháborúban megsemmisült német hadiflotta újjáépítésének első eredményei — az Emden könnyűcirkáló mellett — TYPE 23 és TYPE 24 osztályú torpedó- naszádok voltak.

torp-hajok0.jpg

Tovább

Horch 901 közepes terepjáró [403.]

A német hadsereg szabvány közepes terepjárója.

A Horch 901-es típusú összkerékhajtású közepes terepjáró komoly karriert futott be a német Wehrmachtban, sokáig a katonai gépkocsipark meghatározó típusa volt. Ezt a terepjárót nagy darabszámban hosszú éveken át gyártották, több üzemben, egészen 1942. novemberéig, a gyártás leállításáig.

horch0.jpg

Tovább

Német L. G. (Leichtgeschütz) HSN típusú lövegek [402.]

A könnyű, hátrasiklás nélküli löveg fejlesztésének előzményei még az első világháború végére nyúlnak vissza, amikor az Egyesült Államokban C. Davis kifejlesztette az ún. Davis-ágyút**, amely az első hátrasiklás nélküli löveg volt. A második világháború folyamán a német haderő arzenáljában is felbukkant ez az újszerű tüzérégi eszköz, amely — ellentétben az amerikaival — már jelentős hatással volt a háborús és a háború utáni haditechnikai fejlesztésekre. Ez volt az ún. „Leichtgeschütz", egy hátrasiklás nélküli (HSN) lövegtípus.

nemet_loveg0.jpg

Tovább

Jagdpanzer 38(t) ’Hetzer’ - részletesebben [401.]

A II. világháború kirobbanásától kezdve állandó — és sok ország hadseregének teljesen új — feladatot jelentett a harctereken addig elképzelhetetlen mennyiségben megjelenő páncélosok elleni harc. Az ennek részeként bevetett — első időben még kisebb, 20-40 mm űrméretű — páncéltörő lövegek mozgatása kialakulóban volt. A kezdetben fogatolt lövegeket rövidesen a gyorsabb személygépkocsik vagy teherautók vontatták.

hetzer00.jpg

Tovább

A francia Dunkerque-osztály II. [399.]

A nagy francia hadihajók egyik legjellegzetesebb ismertetőjele volt a négyágyús lövegtorony. Bár a '20-as és '30-as években szinte valamennyi haditengerészet foglalkozott a négyágyús tornyok rendszeresítésének gondolatával, a franciákon kívül végül csak a britek alkalmazták azt, a KING GEORGE V-osztályú csatahajóikon.

dunkerque_class0.jpg

Tovább

A francia Dunkerque-osztály I. [398.]

Az osztály névadó hajója volt az első francia hadihajó, amelyet az 1922-es washingtoni szerződés után kezdtek építeni. A hajó az 1930-as évek elején a német Deutschland-osztályra adandó válaszként kialakított tervtanulmány-sorozat részbeni megvalósulását jelentette. Az 1937-ben vízre bocsátott 34.884 tonnás vízkiszorítású új hadihajó a DUNKERQUE nevet viselte, míg az osztály második, egyben utolsó hajóját STRASBOURG-nak nevezték el.

dunkerque_class0.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása