Két és fél évvel Jalta előtt, 1942 augusztusában Winston Churchill brit kormányfő és Joszif Sztálin szovjet diktátor hajnalig tartó eszmecserét folytattak egymással. A stratégiai döntések okozta feszültséget a két vezető a lehető legegyszerűbb módon vezette le: borral. Sok borral.

Churchill és Sztálin féktelen italozásáról a brit Nemzeti Levéltár egyik titkosítás alól fel- oldott dokumentuma számol be, amelynek részleteit a The Daily Telegraph napilap tárta a nyilvánosság elé. A második moszkvai konferencia 1942. augusztus 12.- 17. között zaj- lott Sir Archibald Clark Kerr, brit moszkvai nagykövet azt javasolta, hogy előnyös lenne, ha Churchill és a szovjet vezető, Sztálin személyesen is találkoznának.

Churchill azonnal rábólintott a javaslatra, de mivel Sztálin kijelentette, hogy az egyetlen megfelelő hely a találkozóra Moszkva, Churchill és csapata 1942. augusztus 1-én, röviddel éjfél után a Brit Királyi Légierő Lyneham repülőteréről elindult a szovjet főváros felé. Gib- raltáron át Kairóba repültek, majd augusztus 10-én Teheránba. Az útjuk  augusztus 12-én folytatódott Moszkvába.

Churchill és Sztálin ekkor találkoztak először szemtől szemben egymással; a brit kormányfő ekkor tájékoztatta a szovjet vezetőt a szövetségesek terveiről. Churchill az közölte Sztálinnal, hogy 1942-ben nem nyitnak második frontot Franciaországban, csak Észak-Afrikában (Fáklya hadművelet). Sztálin csalódott volt, de a szövetség fennmaradt.

Az esetről beszámoló Sir Alec Cadogan brit diplomata szerint a mulatozásba átforduló tárgyalás hajnalig tartott. Cadogan egy Lord Halifaxnak írt levelében írta le a jelenetet:

… ott találtam Winstont, Sztálint és Molotovot, aki csatlakozott hozzájuk. Egy rogyásig rakott asztal mellett ültek; rajta mindenféle étel, az egészet egy szopós malac koronázta, és számtalan boros- meg konyakos üveg. Amit Sztálin inni adott nekem, az elég vadnak tűnt: Winston, aki addigra már enyhe fejfájásra panaszkodott, bölcsen egy viszonylag ártalmatlan, pezsgő kaukázusi vörösborra korlátozta magát. Mindenki rendkívül vidámnak tűnt...

A stratégiai döntések okozta feszültséget tehát a két vezető a lehető legegyszerűbb módon vezette le: közös ivászattal, ami egyiküktől sem állt távol. Kapcsolatuk a második világháború alatt kulcsfontosságú volt, ugyanakkor komoly feszültségekkel terhelt. De mindketten pragmatikusak voltak: a súlyos ellentétek ellenére Hitler legyőzése érdeké- ben a háború végéig együttműködtek.