A németek a nyugati hadjárat során szembesültek azzal, hogy páncéloshadosztályaik egyik gyengéje a velük lépést tartani képes, önjáró tüzérség hiánya. A probléma felismerése után a Wespe (darázs) gyártása 1942-ben kezdetét vette; a 10,5 cm-es könnyű tarackkal felszerelt jármű egészen a háború végéig rendszerben maradt és szinte mindegyik fronton harcolt.

Az első háborús évek tapasztalatai a páncélozott tüzérség — egy új fegyverfajtájának — létrehozásához vezetett. Olyan tüzérségi fegyverekre volt ugyanis szükség, melyek mind támadó, mind védekező harcban követni tudták a harckocsikat. A legrövidebb idő alatt el kellett érniük a tűzkészültséget olyan terepszakaszokon is, melyet a saját gyalogság még nem biztosított. A lövegnek védelmet kellett nyújtania a kezelőszemélyzetének az ellensé- ges gyalogsági fegyverek és repeszek ellen.

Az első, kimondottan tüzérségi feladatok ellátására, sorozatban készült önjáró lövegeket a lengyelországi hadjárat után, a borsigwaldei Altmärkische Kettenfabrik (Alkett) gyártot- ta. Az avultságuk miatt harckocsiként már nem használható Pz I. Auf. B alvázra szereltek egy 15 cm-es löveget (sIG 33, nem hivatalosan Sturmpanzer I, Bison). A franciaországi hadjáratban azonban kiderült, hogy gyorsabb, védettebb önjáró lövegekre van szükség,

15 cm-es sIG 33, amelyből kevesebb mint 40 darab készült.

1942-ig nem történt jelentős előrelépés a tüzérség mozgékonyságának növelése érdeké- ben, de az észak-afrikai hadszíntér és a keleti front harcai egyre sürgetőbben vetették fel ezt az igényt. Ennek kielégítésére az Alkett cég hozzákezdett egy újabb, jobb önjáró löveg kifejlesztéséhez.

Mivel a Pz.Kpfw II. harckocsi 1941-re elavult, de gyártósora továbbra is rendelkezésre állt, az a döntés született, hogy a típus némileg módosított alvázát használják fel az új önjáró tarack alapjául. A korai járműveknél a motort hátulról előbbre helyezték és felfüggeszté- sét megerősítették, hogy elviselje a löveg hátralökésének erejét. A későbbi változatoknál az alvázat 220 mm-rel megnövelték és a futógörgők felfüggesztését tovább erősítették.

A két Wespe-változat szinte alig különbözött egymástól, mindkét változat öt futó- és három láncvisszavezető görgővel rendelkezett. A lánctalpa 108 darab, 300 mm széles láncszemből állt, mindez jóval nagyobb mobilitást biztosított a járműveknek a vontatott társaikhoz képest.

A 11,5 tonnás önjáró lövegek a 140 LE-s Maybach HL 62 TRM R-6 típusú 6 hengeres ben- zinmotorjuk segítségével úton 40 km/h, terepen 20 km/h sebességgel tudtak haladni.  A 170 literes üzemanyagtartályuk úton 200 km, terepen 113 km hatótávolságot biztosított. A járműveket a FAMO (Fahrzeug- und Motoren-Werke) varsói Ursus gyárában gyártották.

Az egyik első Wespe prototípus.

Főfegyverzetük a szabványos német 10,5 cm-es könnyű tarack, a leFH 18/2-es L/28 volt, melyet még 1935-ben fejlesztett ki a Rheinmetall-Borsig. Ennek legnagyobb hatásos lőtávolsága 8400 méter volt, de maximális lőtávolsága elérte a 10 400 métert. Mivel a nagyméretű löveg a viszonylag kis küzdőtér jelentős részét elfoglalta, a jármű csak 32 darab 10,5 cm-es lőszert vitt magával.

Kis mérete ellenére a Wespe legénysége öt főből állt.

A löveget egy felülről teljesen, hátulról részben nyitott felépítményben helyezték el. Az 5 főnyi személyzetet a mindössze 12 mm vastag, 69°-ban döntött felépítmény és a 20 mm-es, 60-75°-ban döntött páncélzatú páncéltest védte. A jármű önvédelmét egy 7,92 mm-es MG 34 típusú géppuska biztosította, amelyet a felépítmény elejére szereltek.

Wespék tüzelőállásban, Oroszország 1943.

A Wespék fő feladata a páncélos hadosztályok közvetett tűztámogatása volt. Az 1943-as rendszer szerint minden páncélos hadosztálynak rendelkeznie kellett egy önjáró tüzér ezreddel. Bevetésükre először az 1943-as kurszki offenzíva során került sor, ahol nagyon hatékonynak bizonyultak,

A Wespéből 1942 és 1944 vége között 683 darab került gyártásba. Az 1943-as hadrend szerint minden Wespe-üteghez (6 önjáró tarack) tartozott 2 lőszerszállításra használt fegyverzet nélküli jármű (Munitions Sf auf Fgst Pz.Kpfw I.) is, amely 90 lőszert vitt ma- gával. Ebből a tőszerszállító változatból összesen 158 készült.

Sérült, hátrahagyott Wespe Mortrée közelében, 1944. júliusa.

A járműveket a páncéloshadosztályok páncélos tüzérzászlóaljaihoz (Panzerartillerie Abteilungen) osztották be a nehezebb Hummel önjáró tüzérséggel együtt. Egy 1945. márciusi leltár szerint 307 példány állt még szolgálatban a Wehrmacht és az Waffen SS különböző egységeinél.

(Forrás: Rolf Stoves: Die gepanzerten und motorisierten dt. Grossverbande 1935-1945.; Doyle, Hilary Louis és Jentz, Thomas L.:Panzer Tracts No.10-1 - Sf. Artillerie)