A német Jagdpanzer IV-es vadászpáncélos felépítményét egy Pz IV harckocsi páncélteknőjére építették, fő fegyverzetét egy 75 mm-es páncéltörő löveg képezte. Az alacsony sziluettű, jó védettségű harcjármű igen népszerű lett a német páncélos csapatok körében, főleg azért, mert nagy teljesítményű ágyúja szinte minden ellenséges harckocsi kilövését lehetővé tette.

Azok az eredmények, amelyeket a rohamlövegekkel felszerelt német alakulatok az 1939/41-ig terjedő időszakban az ellenséges páncélosokkal vívott harcokban elértek, valamint a német ipar törekvése arra, hogy lehetőség szerint csak egyfajta páncélteknőt kelljen gyártani, együttesen vezetett ahhoz, hogy a Heereswaffenamt (Hadsereg Fegyver- zetügyi Hivatala) megbízást adjon a Jagdpanzer IV-es páncélos kifejlesztésére.

A háborús események 1939-től történő megindulásával az európai hadszíntereken a német harckocsik tűzereje tökéletesen elegendőnek bizonyult. Az ellenséges páncélosok elleni harcban alkalmazott vontatott, vagy járművekre szerelt lövegek is többé-kevésbé megfeleltek az elvárásoknak. Drasztikus változást 1941-től a keleti fronton nemcsak az ott megjelenő erős páncélzatú és tűzerejű szovjet harckocsik okoztak, de az ellenállás addig még nem ismert szívóssága is.

Marder III Sd.Kfz. 139

A nehéz helyzeten javítani akaró, páncélvadásznak nevezett, de valójában csak önjáróvá tett lövegek, a Pz.Jg.l., a Marder II., a Marder III. — különösen a két utóbbi 75 mm-es lövegeikkel — már alkalmasak lettek volna a feladat ellátására, azonban felépítményeik gyenge páncélzata a személyzet számára csak kézifegyverek és kisebb repeszek ellen nyújtott valamennyi védelmet.

Az ezekkel a lövegekkel felszerelt páncélvadász-zászlóaljak feladata elsődlegesen a gyalogság támogatása volt. Az ilyen jellegű együttműködésben kiemelkedően szere- peltek az akkor újnak számító német StuG. Ill-as rohamlövegek. A korai változatoknál 75 mm-es, de még rövid (L/24-es) csövű, kisebb torkolati energiájú lövegeikkel is a konstruk- ció sikerességét bizonyították. Ezek nyomán kezdeményezte a Hadsereg Fegyverzetügyi Hivatala egy „újfajta rohamlöveg" kifejlesztését.

A korábbi, improvizált páncéltörő járművekhez képest a StuG III egy kifejezetten erre a célra tervezett jármű volt.

A munkák 1942 szeptemberében indultak meg a plaueni Vogtlandische Maschinenfabrik AG-nál. Az első, fából készült felépítményt egy Pz IVF harckocsi komplett és változatlanul hagyott páncélteknőjére építették. Ez a modell 1700 mm-es magasságával a StuG Ill-as rohamlövegnél 450, a Pz IV-es harckocsinál 980 mm-rel volt alacsonyabb.

A bemutatása során elhangzott vélemények alapján a tervezeten számtalan változtatást hajtottak végre. Módosították a homlokpáncélzat dőlésszögét és vastagságát is. Az első változat szemléjére 1943 októberében került sor. Ennek és a néhány első példánynak jellegzetessége volt a felépítmény oldal- és homlokpáncéljainak íves átmenete, amelyet később gyártástechnikai okokból megváltoztattak.

A Jagdpanzer IV próbadarabját 1943 májusában mutattak be Hitlernek.

A homlokpáncélon a löveg jobb és bal oldalán egy-egy kúpos fedéllel lezárható gép- puska-nyílás volt. A két oldalsó páncéllemezen is volt kisebb, közelharcra alkalmazható géppisztoly-nyílás, amely már a próbák során sem bizonyult célszerűnek. A későbbi példányokon először behegesztették, majd teljesen elhagyták.

A fő fegyverzetet a Rheinmetal cég által kifejlesztett, L/48 csőhosszúságú Panzerjager- kanone 39 képezte, amely később a Pak 39 jelölést kapta. A harckocsi középvonalától 200 mm-rel jobbra eltolt löveget egy kerettel együtt kardán felfüggesztéssel építették a pán- célosba, amelynek lövegblendéjét kívül két, ballisztikailag nagyon kedvező kialakítású öntöttacél burkolat védte.

A Jagdpanzer IV első prototípusa.

A 10-15 lövés/min tűzgyorsaságot mellett a tűzmagasság 1400 mm volt, a löveggel jobbra 15°, balra 12°-os, függőlegesen -8 - +15° szögtartományban lehetett irányozni. Az L/48-as löveg torkolati sebessége az alkalmazott lőszertől függően 930-450 m/sec volt. A 7,5 cm Pzgr 39 jelű páncélgránát 100 m távolságból 106 mm, 2000 m távolságból 64 mm páncélt ütött át 30°-os becsapódási szög esetén. A 7,5 cm-es Gr 38 HUC kumulatív lőszer, 2000 méter távolságból 100 mm páncél átütésére volt alkalmas.

Az alkalmazott csőszájfékre tulajdonképpen nem volt szükség, minthogy ennél a pán- célosnál nem a tornyot, hanem a legerősebb homlokpáncél közvetítésével az egész páncéltestet terhelte a hátra lökés. A csőszájfék tartós tüzelésnél csak a csőhátrasiklás olajfékjét védte a túlmelegedéstől. Elhagyása, csak egyetlen problémát okozott: az addig oldalra tereit lőporgázok most előre hagyták el a csövet, ami az irányzólövészt tüzeléskor esetenként zavarta a célzásban.

Új Jagdpanzer IV-esek átadás előtt.

Az első 30 vadászpáncélost, amelyek a Jagdpanzer IV Ausf.F, Sd.Kfz 162 megjelölést kapták, 1944 januárjában vette át a Waffenamt (Fegyverzetügyi Hivatal). Ezeknek az első, a korábbi páncélvadászok tűzerejét és védettségét is lényegesen meghaladó vadászpán- célosaknak kialakítása teljesen újszerű volt. Körkörösen erős páncélzatúak, pontos, nagy átütőerejű löveggel szereltek, mozgékonyak voltak, és magasságuk végső formájukban sem lépte túl az 1850 mm-t.

Már nem tipikusan lesből támadtak, adottságaik révén képesek voltak az ellenséget felkutatni, és nagyobb távolságból is megsemmisíteni. A fejlesztésnél ügyeltek arra, hogy lehetőség szerint kevés új elemre legyen szükség, így az alapul szolgáló Pz IV-es páncélos minél több egységét megtartották. Ezek között a 300 LE teljesítményű HL 120TRM motort és a sebességváltót is az oldalsó előtét-áttételekkel, kormányfékekkel, meghajtó és a láncfeszítő kerekekkel együtt.

Jagdpanzer IV L/48

Nem változtak a motortér burkoló páncél elemei sem. A felépítmény körkörösen zárt, különböző szögben döntött páncéllemezekből állt. Teljesen eltért a Pz IV-es harckocsitól a homlokpáncél ballisztikailag nagyon kedvező kialakítása. A felső, 60 mm vastag homlok- páncél 45°-ban volt döntve, ami megfelelt 110 mm páncélvastagságnak, az alsó, 50 mm-es, 55°-ban döntött elem pedig 123 mm-es páncéllemez védelmét nyújtotta. A küzdőteret átalakították, az üzemanyagtartályt a korábbi, torony alatti helyéről a harckocsi első felé- be tették át. A Pz IV-es harckocsiknál a H változatig alkalmazott kéthengeres aggregát is elmaradt, helyére egy további üzemanyagtartály került; így a teljes üzemanyag javadal- mazás 470 literre növekedett, ami úton 210, terepen 130 km távolságra volt elegendő.

A vadászpáncélos személyzete 4 főből állt — lövegparancsnok, aki egyben a harckocsi parancsnoka is; — irányzólövész; — töltőkezelő; — harckocsivezető. A parancsnoki vál- tozat esetében a személyzet még egy rádióssal is kiegészült.

(Folyt. köv.)