A 4x2 kerékelrendezésű GAZ-AA volt a Gorkij Autógyár első GAZ márkanév alatt gyártott teherautója. A legendás "Polutorka" (полуторка - másfél teherautó) a világháború idején legnagyobb számban gyártott orosz jármű volt.

1932-tól 1950-ig több mint 1 millió darab készült belőle. Igazi mindenes jármű volt: teherautóként, lőszer- és üzemanyag-szállítóként, mentőautóként, mozgó rádióállomásként és légvédelmi lövegplatformként egyaránt bevált.

Az 1927-ben meghirdetett első szovjet ötéves terv a járműgyártás megsokszorozását írta elő. Mivel saját erőből erre nem voltak képesek, külföldön kerestek megoldást. Az euró- pai cégekkel folytatott sikertelen tárgyalások után 1928-ban a szovjetek megkeresték a Ford Motor Companyt. A tárgyalások eredményeként az amerikai cégtől két gépkocsití- pus gyártási licencét és egy, az oroszországi Nyizsnij Novgorod városában felépítendő teljes gyártósort vásároltak meg.

A két gépkocsi a Ford A személyautó és a Ford 1,5 tonnás M típusjelzésű tehergépjármű volt. A megvásárolt, majd kisebb módosításokkal az orosz útviszonyokhoz átalakított tí- pusok kiválasztásában elsősorban a nagy tömegben történő gyárthatóság és az üzemel- tetés egyszerűsége volt mérvadó. Az első tíz, még eredeti Ford elemekből összeszerelt M típusú tehergépkocsi 1930 februárjában készült el az új gyárban.

Ezt követően 1932. január 29-én már szovjet gyártmányú alkatrészekből épített járművek gördültek le a gyártószalagról, az első időkben NAZ M (Nyizsnij Novgorod-i Autógyár) jelzéssel. Az év végére már naponta 60 tehergépkocsi készült. Ugyanebben az évben, a város nevének Gorkijra változtatásával a gyár NAZ logójának első betűje „G"-re módosult, így a gépkocsik márkaneve GAZ-ra változott.

GAZ-AA a gyártósoron, 1932.

Az első változatot, az alapkivitelt 1938-ig gyártották. Ekkor néhány módosítást hajtottak végre a gépkocsin, ezek közül a legfontosabb a motor sűrítésének megnövelése volt (1:4,2-ről 1:4,8-ra), amit követően a már MM típusjelű gépkocsi 3290 cm3 hengerűr- tartalmú motorjának teljesítménye 42 LE-ről 50 LE-re nőtt.

Ezt követően a két egymástól alig különböző korábbi, és az újabb típus gyártása egy ideig még párhuzamosan folyt tovább. A gépkocsi eredeti motorja 3290 cm3 hengerűrtartal- mú, 4 hengeres, alulvezérelt, alulszelepelt benzinmotor volt, 42 LE teljesítménnyel. A vezérműtengelyt fogaskerék-áttétel hajtotta meg. Hűtése folyadékhűtés, a motorról közvetlenül, ékszíjjal meghajtott folyadékszivattyúval.

Az alacsony sűrítési viszonyból következett a motor felbecsülhetetlen előnye, hogy „mindenevő" volt. Nagyon alacsony oktánszámú benzinnel, de — szükség esetén —petróleummal is működött. Az üzemanyagtartály a motortérben, felül helyezkedett el, így a benzin egy zárható csapon keresztül, szivattyú nélkül jutott a karburátorba.

A jármű közúton 100 kilométerenként kb. 18-21 liter üzemanyagot fogyasztott. A tengelykapcsolója egytárcsás, száraz kialakítású volt, sebességváltója 4 előre és egy hátramenettel rendelkezett, szinkronizálás nélkül. A fékek mind a négy kerékre ható mechanikus dobfékek. Hatásosságuk nagyon gyenge volt, a vezetők általában a motorféket használtak; a kézifék a hátsó kerékre hatott.

Az első futómű merev, egy keresztirányú, ívelt laprugókötegre volt felfüggesztve. A hosszanti, függőleges síkban osztott hátsó híd két oldalon hosszában beépített, túlfutó laprugókkal kapcsolódott az alvázhoz. A hátsó futóművel mereven egybeszerelt tolócső (gerinccső) az alváz második kereszttartójára egy persellyel támaszkodott fel, a csőben kapott helyet a kardántengely, lengéscsillapító nem volt.

***

A GAZ-AA/MM volt az első tömegben gyártott szovjet gépkocsi. Valamennyi változatból összesen kb. 1 023 000 jármű készült a típusból. Volt olyan időszak a gépkocsi gyártása során, amikor a Szovjetunió teljes gépkocsiparkjának több mint 60%-át ez a típus adta.

A Vörös Hadsereg elhagyott járművei 1941-ben.

A Vörös Hadsereg állományában 1941-ben valamivel több, mint 150 000 példány állt rendszerben, a csapatszállító változat a rakodótérbe szerelt padokkal 16 katonát tudott szállítani. Több speciális felépítménnyel is épült, mint pl. az üzemanyag-szállító, műhely- kocsi, autóbusz, sebesültszállító és billenőplatós változat.

Az ország nagy méretei és az üzemanyag-ellátórendszer hiányosságai miatt a gépkocsi 1939-től fagázgenerátoros és földgáz meghajtású motorral is készült a gyárban (GAZ 42-es, illetve GAZ 44-es jelzéssel). Az alaptípustól lényegesen eltérő, de jőrészt ugyanazokból az alkatrészekből készült háromtengelyes AAA változat 1934 és 1943 között több mint 37 000 példányban épült, de a BA-10 jelzésű páncélgépkocsi fő elemeit is ez a típus adta.

Egy GAZ-42 teherautó 100 kilométerenként 80 kg tűzifát fogyasztott.

A Németországgal 1941 júniusában kirobbant háború első időszakában a szovjet hadsereg katasztrofális veszteséget szenvedett el. Ezt tetézte, hogy a váratlanul gyors német előrenyomulás miatt októberben a moszkvai ZiS autógyárat néhány nap alatt leszerelték, és az Urálon túlra telepítették. A fővárostól keletre, kb. 450 km-re lévő GAZ gyárat azonban nem evakuálták. A szovjet hadsereg számára legfontosabb GAZ-AA tehergépkocsik gyártása így egyetlen napra sem szakadt meg.

ZiS-5 és GAZ teherautók.

A háború, az abból adódó folyamatos anyaghiány azonban hatással volt a gyártásra, és ez kényszerszülte módosításokat hozott. A fülke korábban acéllemez oldalai és két ajtaja 1943-tól fából, majd később csak vászonból készültek, a sárvédők prés nélkül is gyártha- tó, szögletes alakot kaptak. Az első lökhárító két acél lapja előbb egy acéllemezre fogyott, majd teljesen elmaradt. A két fényszóró helyett csak egyet szereltek, bal oldalra. Az ere- detileg egy részből álló szélvédőüveg a háború későbbi szakaszában két darabból állt.

A jármű üzemét leginkább befolyásoló módosítás talán mégis az volt, mikor 1943-ban elhagyták az első kerékfékeket. Ettől kezdve az amúgy is gyenge fékek már csak a hátsó keréken működtek. A gépkocsik feladatukat azonban a háború végéig ellátták, még az 1945-ös győzelmi díszszemléken is szerepeltek.