A német fegyverfejlesztések során az 1930-as években kezdtek foglalkozni a rakétafegyverek tervezésével, mivel ezt a kategóriát a versailles-i békediktátum nem tiltotta. Ennek során egyaránt vizsgálták a torlósugár-hajtóműves és a szilárd, ill. folyékony hajtóanyagú rakéták megvalósíthatóságát.

A második világháború kezdete tág teret adott a fejlesztésnek, mivel a bombázó légierőt kívánták ezekkel helyettesíteni, hisz 1940-ben már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre növekvő erejű légvédelemmel szemben a hagyományos bombázógépek túlélési esélye egyre kisebb.

1941-ben kialakították az 1,2 kN tolóerejű Argus 109 torlósugár-hajtóművet. Ezzel tervezte meg Fritz Gosslau mérnök csoportja a Fi-103 jelű szárnyas-bombát, amelyet a légierőknél FZG-76- nak neveztek. A fejlesztés 1942 augusztusától 1944 februárjáig tartott, ezalatt elérték a 3,70 kN tolóerőt, és a Fi-103 830 kg robbanóanyagot szállított 640 km/h sebességgel, 240 km távolságba.

A V1 gyártása a Mittelbau-Dora koncentrációs táborban.

A tömeggyártást 1944 tavaszán kezdték meg, és a London elleni nagy támadást a várt partraszállás idejére időzítették. Így 1944. június 12-én indították az első 10 db-ot kata- pultról London ellen, ugyanekkor — propagandaokokból — V-1-nek (Vergeltungswaffe-1) nevezték el. Június 16-án indult a rendszeres támadás, éjjel-nappal 80 napon át. 1944 októberétől már Liege-t és Antwerpent is lőtték, Nagy-Britanniát főleg a He-111 N gépek fedélzetéről indított rakétákkal támadták.

V1-es előkészítése a kilövésre.

Német adatok szerint 1944-ben 19 351 db, 1945-ben (márciusig) 6509 db V-1 készült el, a mintapéldányokkal együtt 26 300 db. Ebből 23 766 db-ot vetettek be a hadműveletek alatt, a többi a bombázások során megsemmisült, illetve a szövetségesek zsákmányául esett. 1945. március 29-ig London és dél-angliai célpontok ellen 10 429 db-ot indítottak, ebből a fővárost 2419 db, az egyéb célokat 603 db találta el. Hozzávetőleg 3000 példány zuhant le a start után műszaki hibák miatt, a vadászgépek 1847 db-ot, a légvédelmi tü- zérség 1878 db-ot, a flotta ágyúi 12 db-ot lőttek le.

Szövetséges katonák egy V1-es indítórámpát vizsgálnak Hollandiában, 1944 szeptemberében.

A bombázások következtében 69 100 ház, ill. lakás pusztult el vagy sérült meg, 6364 fő meghalt, 17 981-en pedig megsebesültek. 1944-tól 1945. március 29-ig Antwerpen ellen 8696 db-ot, Liege és más belga városok ellen 3141 db-ot indítottak. Az áldozatok száma meghaladta a 10 000 főt, a károk is jelentősek voltak. Bombázógépek fedélzetéről 1200 db indult, csak brit célok ellen.

Az első ballisztikus katonai rakéta

A német szárazföldi haderő ellenőrzése alatt 1930-ban indult kezdeti rakétafejlesztési erőfeszítéseket 1935 után fokozottabban támogatták. A Balti-tenger partján felépített peenemündei kísérleti telepen az A-1, -2, -3, -5 kísérleti rakéták kipróbálása után, 1939/42 között fejlesztették ki az A-4 (Aggregat-4) típusú ballisztikus rakétát.

Aggregat 4 prototípus indításra készen, 1942. augusztus.

Ez 980 kg robbanóanyagot szállíthatott 290-306 km távolságra, miközben sebessége elérte az 5600 km/h-t, és csúcsmagassága — a ballisztikus pálya alakjától függően — 85-186 km volt. A kutatócsoport 1943 elejéig 39 kísérleti rakétát indított, melynek során 1942. október 3-án először érték el a 160 km-es hatótávolságot. Ennek hatására Hitler sürgősséggel elrendelte a sorozatgyártást, első tételként 2000 db-ot irányoztak elő.

A kísérleti program műszaki igazgatója és a rakéta fő fejlesztője Wernher von Braun volt. Vezetése alatt a Peenemündében lévő üzem 1942/43-ban 400 rakétát gyártott, de a bom- bázások során a telep megrongálódott. A gyártást ezért a thüringiai Harz-hegységben lévő sóbánya tárnáiba helyezték át, s itt 1944-ben 1270 db, 1945-ben (májusig) 1810 rakéta épült meg. Ezeken kívül kb. 800 db rakéta alkatrészei és fődarabjai készültek el, amelyek később a szövetséges hadseregek zsákmányául estek.

Wernher von Braun (civilben) Peenemündében, 1941 tavaszán.

A bevetések, két földi alakulat részvételével, 1944. szeptember 8-án kezdődtek meg, az első rakéta a londoni Chiswick kerületben robbant. Brit célok ellen 1359 rakéta indult, az áldozatok száma 4300 főre tehető. Az A-4 rakétát az első bevetés után, szintén propagan- daokból, V-2-nek nevezték el.

Holland célok ellen 1629 db, francia városok ellen 63 db, belga célok ellen 245 db rakétát vetettek be, így az 1945. március 27-ig felhasznált példányok száma 3335 db-ra tehető.

A londoni Whitechapel romos épületei az 1945. március 27-i, utolsó V-2-es támadás után; ekkor 134 ember halt meg.

A szövetségesek szerencséjére a termelés soha nem tudta megközelíteni a németek által elvárt szintet. A rakéták előállítása sokba került — hússzorosába a Vergeltungswaffe 1-nek —, és a szövetségesek elfoglalták a legtöbb kilövőhelyet, mielőtt a veszély katasztro-fálissá vált volna.

*

A győztesek 1944. júniusában az Overcast — később Paperclip (Gémkapocs) — művelet keretében nagyon megkönnyítették — ha éppen nem maguk szervezték — a náci raké- tatudósok menekülését. Közülük kétségkívül von Braun, egykori SS-Sturmbannführer örvendett a legnagyobb tekintélynek.

De a Szovjetunió sem maradt el az amerikaiak mögött. Gyorsabbak voltak az amerikaiak- nál, Sztálin már 1944-ben parancsot adott sok ezer német tudós elfogására és üzemek százainak a Szovjetunióba való áttelepítésére.