Az I. világháborút lezáró békeszerződések a volt központi hatalmakat megfosztotta nehézfegy- verzetük maradékától is. A különböző fegyverfajták fejlesztésére irányuló kísérleteket is jórészt megtiltották. Nem kis részben ez volt az oka, hogy a tilalmi listáról addigi jelentéktelen szerepe miatt lemaradt rakétatechnika legális kutatási, fejlesztési területet kínált a német cégeknek.

Ennek eredményeként már 1925-ben szilárd hajtóanyagú rakéta működtetett egy Opel versenyautót, 1929-ben pedig repülőgépet. Ezeket 1931-ben folyékony hajtóanyaggal végzett repülőkísérletek követték. Az ekkor még nyíltan végzett kutatások más országok- ban is megindították a fejlesztési munkákat ezen a területen.

Néhány évvel később már Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok is sike- reket ért el a rakétakutatásban. A csaknem egy évtizedes német előnyt a szövetségesek azonban a háború végéig sem tudták behozni. A fegyver megjelölésénél a németek szán- dékosan kerülték a rakéta szó használatát, pedig ez az elektromos indítású, turbóreaktív lövedék rakéta volt.

Az első világháborúban ezzel a módszerrel célba juttatott anyagokra és annak módjára utalva a „ködvető" vagy „vető" megjelölést alkalmazták. Indításakor egy 10-15 m hosszú lángnyelv, majd a hajtóanyag kiégéséig — annak fajtájától függően — hosszú füstcsík, vagy csak egy rövid, vörösen izzó nyom és süvöltő hang tette üzemét egyértelművé.

A rakétákat 1931-tól — a tüzérségi csőhuzagolástól eltérően — a hátsó perembe fúrt, ferde meghajtó fúvókák létrehozta forgással stabilizálták. A folyamatos fejlesztés olyan sikeres volt, hogy a legelterjedtebb, 15 cm-es változat 1937-től gyakorlatilag a háború végéig lényeges módosítás nélkül rendszerben állt.

15 cm-es Nebelwerfer 41-es újratöltés közben.

A Wermachtban alkalmazott első rakétalövedék az 1935-ben bevezetett, 11 cm-es füst- nyomjelzős készülék volt. Az Igen egyszerű indítóállvány egy aknavető elemeire épült. Az Nb.Wf.35 (Nb=Nebel= köd, Wf=Werfer=vető) jelű fegyver hatótávolsága 4,5 km volt.

Az időben és űrméretben következő fegyver a legelterjedtebb15 cm-es ködvető volt. A korábban hajtóanyagként alkalmazott — erős füstöt fejlesztő — fekete lőport itt részben már az indítás helyét el nem áruló diglikol nitrocellulóz váltja fel. Öt- vagy tízcsövű indí- tószerkezetét könnyű lövegtalpra, illetve páncélozott szállító járműre szerelve egyaránt alkalmazták. A rakétalövedék mintegy 50-80 cm magasságból szétterülő repeszeinek hatása élőerőre és gyengén páncélozott járművekre igen nagy volt.

Féllánctalpas járműre szerelt Nebelwerfer (Sd. Kfz 4/1)

Az 1942 tavaszán készült el a 21 cm-es Nb.Wf.42. Az ötcsövű, mintegy 500 kg tömegű vetőszerkezet könnyen mozgatható volt, lövegeknél szokásos telepítést nem igényelt. A 15 cm-esnél háromszor nehezebb rakétatest a korábbinál négyszer nagyobb robbanó- töltetet szállított. Az öt lövedék 8 mperc alatt hagyta el a csövet, újratöltéséhez alignégy percre volt szükséges.

Az indítócsövet hordozó lövegtalp azonos a 15 cm-es változatéval. A 21 cm-es csövekből — kiegészítő sínek behelyezésével — a 15 cm-es lövedék is indítható volt. Ez gyakran szükségessé is vált, mert a 21 cm-es űrméretű lövedék csak robbanótöltettel készült. A néhány, erre célra átalakított Me-410 romboló repülőgépet és Focke Wulf 190 vadász- gépet is alkalmassá tettek a lövedékek indították.

Fw 190 felfegyverzése WGr. 21 rakétával .

Nagyságrendben a következő vető a 28/32 cm-es Nb.Wf. volt. Az indítószerkezet tovább egyszerűsödött. Szűkítők alkalmazásával a típusjelzésben feltüntetett mindkét úrméretű rakéta használatára alkalmas volt. A 28 cm átmérőjű rakétatest 1,2 m hosszú és 83 kg tömegű volt, melyen belül a robbanótöltet 50 kg-ot nyomott.

A gyártás és alkalmazás során leszűrt tapasztalatok alapján a 30 cm-es lövedékek keve- sebb, de megnövelt méretű fúvókanyílással készültek. Hajtóanyaguk már kizárólag digli- kol-nitrocellulóz volt. A 32 cm-es rakétatest két töltettel készült: a hengeres fej közepén világoszöld csíkkal jelölt 45 liter gyújtófolyadékot szállító, valamint a rózsaszín sávval ellátott robbanótöltetes változatban.

21 cm-es Nebelwerfer 42-es és legénysége Franciaországban, 1944,

A korábbi vetőkhöz képest ennek hatósugarát a kétszeresére növelték, a rakétatest tö- megének lényegesebb változtatása nélkül. Típusjelzése alapján a következő a 40 és 41 mintájú vető. A 40-es fából készült szállítókeretéből volt indítható, a 41-es pedig fém szögvasakból álló rekeszéből. A keretet a kívánt helyzetbe rögzíthették. Ez a két, jobbára a földről vagy süllyesztett állásból indított lövedék — nem hivatalosan — a „gyalogstuka" vagy a „bőgő tehén" nevet kapta.

A hátrasiklás nélküli indítás előnyei közismertek. Azonos nagyságú töltet célba juttatá- sához a hagyományos löveg tömegének mindössze 10-15%-a szükséges. A kedvező tűzmagasság, a kis tömegből adódó rendkívüli mozgékonyság, az indítások számától függetlenül hosszú élettartamú cső, a kis gyártási költség és rövid előállítási idő mind a ködvetők elterjedését segítették.

A 1944-45-ben bevezetett „nehéz vetők" korukat megelőzve szállítókeretükből indultak. Felépítésükből következően repeszhatásuk a hagyományos — vastag falú — tüzérségi lövedékeknél gyengébb volt. A speciális kialakítású rakétatest robbanásakor viszont addig ismeretlen nagyságú lökéshullám keletkezett.

A felsoroltakból látható a fegyverfajta számos hátránya is, mindenekelőtt a hagyomá- nyos tüzérségnél kisebb lőtávolság. Nem lvoltak alkalmasak pontcélok leküzdésére, megerősített állások ellen szinte hatástalanok voltak. Feladatkörük leginkább általános célok — pl. előkészületi állások, felvonulási, gyülekezési körzetek — leküzdése lehetett.

Nebelwerfer 41-esek a keleti fronton, 1943 nyarán.

Az rakétatestek vékony fala a szokványos lövedékeknél sokkal érzékenyebbé tette repesz- és gyalogsági lövedékekkel szemben. A német katonai vezetés e fegyverfajtáról alkotott véleményét markánsan jelzi, hogy a vetőalakulatok száma a háború utolsó évé- ben — az 1939-es állományhoz viszonyítva — ötvenszeresére növekedett.

Megj.: az 1944-es év során a szinte már csak védelemre szorítkozó Németország a Magyar Kir. Honvédségnek is átadott 15 cm-es ködvetőket, azok gyártási jogával együtt; 43. M. sorozatvető néven a csepeli W. M. Rt. gyártotta 1944 végéig.

(Forrás: Emde, Joachim: Die Nebelwerfer; Baschin, J. Block, M. Nelson, J. & Tippmann, H: Nebel-, Panzer- und Werfertruppen)