A hadviselő államok nagy erőfeszítéseket tettek a páncélos és lövész hadosztályok megfelelő felszerelésére  szállítójárművekkel. A hadműveletek nagyobb sebessége, a hadszíntér nagy kiterjedése megkövetelte, hogy a támadó páncélos egységekkel együtt a kísérő gyalogságot tűzfegyvereivel együtt egy páncélozott, jó terepjáró képességű járművei szállítsák.

Nagy-Britannia a háborút a régi, 1930-as években gyártott típusokkal kezdte, más nem is állt rendelkezésére. A Bren Carrier mint könnyű jármű, elsősorban a Bren géppuska szál- lítójárműve volt a gyalogos egységeknél, de alkalmazási körét  kibővítették.

Alváza a Vickers Carden-Loyd könnyű harckocsi megfelelő fődarabja volt. Működött felde- rítő szakaszoknál, gépesített zászlóaljaknál, fegyverhordozóként stb. (pl.: aknavetős, ne- héz géppuskás, lángszórós, légvédelmi, parancsnoki jármű, hírközpont változat).

Bren Universal Carrier

Egy módosítása készült el a háború alatt, az erősebb Universal Carrier. A gyártást már kanadai, ausztrál és Egyesült Államokbeli üzemek végezték T-16 típusjelzéssel, mivel az angol üzemek kapacitását a harckocsigyártás teljesen lefoglalta. Az a terület, ahol Nagy-Britannia úttörő munkát végzett, a nehéz és közepes harckocsikból átalakított lövész- páncélosok kifejlesztése volt.

Az észak-afrikai fronton a 8. brit hadsereg Bren Carrier járművei jócskán alulmaradtak a német Sd.Kfz. 251 és 250 típusú járművekkel szemben. Ekkor merült fel a kiöregedett és elavult régi harckocsik átalakításának gondolata. Mivel a brit csapatokat Sherman M3 és M4 típusokkal szerelték fel. a régi és nehézkes General Lee és General Grant, ill. a kana- dai Ram harckocsikat kivonták és torony nélküli, lövészeket szállító járműve építették át, amely jóval erősebb páncélzatú volt, mint a korábbi járművek.

M3 Grant/Lee M7 ’Priest’ önjáró tarack Afrikában, 1943.

Ezt a munkát jórészt kanadai üzemek végezték, és 1944-ben bocsátották ki a Ram Kan- garoo harcjárművet, amely már részt vett az európai hadműveletekben. Brit gyártású a Sherman alvázon kialakított Priest Kangaroo lövészpáncélos is, amely egy nehéz géppus- kával és magasabb oldalfalakkal épült. Ugyanezt az alvázat használták fel a Priest önjáró páncélozott tarack számára is.

A szövetséges csapatok nehéz, páncélozott, teljes lánctalpas lövészszállító járművei nem külön céltudatos fejlesztés, hanem az erős német páncéltörő tüzérség hatására jöttek létre. Az Egyesült Államok, mint a legnagyobb gyártókapacitás birtokosa, elsősorban új harcjárműveket gyártott és nem foglalta le üzemeit átalakításokkal. Az M2 és M3A4 fél- lánctalpas szállítójárművek nagy sorozatban készültek (kb. 90 000 db.) és szerepeltek az összes fronton.

M2-es és M3-as amerikai féllánctalpasok.

Csak 1944-45-re fejlesztették ki az M-39 jelű első teljesen lánctalpas amerikai lövész- páncélost, a háborús tapasztalatok alapján. Ezt az 5+2 görgős alvázú járművet a háború során már nem vetették be.

Japán a háborúra való felkészülés közben nem egyenletesen és kiegyensúlyozva fejlesz- tette a haderőnemeket. A flotta kiemelt helyzete és a légierő gyors minőségi javulása mellett a szárazföldi haderő felszerelése elavult és minőségileg a leggyengébb volt. Pedig Japán gyakorlatilag 1935 óta háborút viselt, előbb Mandzsúria, majd Kína ellen.

Type 92 Jyu Sokosha japán tankette.

Az itt szereplő igen változatos harcterek miatt a páncélos csapatok felszerelése főleg kistankokból és sokféle páncélautóból állt. A. páncélgépkocsikat alkalmassá tették a vasúti síneken való haladásra, de nem volt páncélozott-gyalogsági szállítójárművük. Teherautó is csak korlátozott számban volt a csapatoknál, a szállítást igyekeztek hajón, vagy vasúton lebonyolítani.

A gyártott harckocsitípusaik zömmel korábbi Vickers, Armstrong, Renault licenszek, amelyek elavultságuk miatt Európában nem is kerültek alkalmazásra. Japán csak 1942-ben kezdett járművei fejlesztéséhez, mivel az 1941/42-es nagy offenzívája alatt kiderült a szállító- és harcjárműveinek súlyos fogyatékosságai.

Type 1 Ho-Ha, japán féllánctalpas páncélozott szállítójármű.

Az olasz hadsereg korszerűtlen jármúvei az 1940-es hadbalépéskor a nagykerekű Pavesi és Fiat szállító- és vontatójárművekből, ill. Breda és Ansaldo típusú kisharckocsikra épített fegyveres járművekből állt. Ezek még az 1930-as évek technikai színvonalának sem felel- tek meg. Az észak-afrikai, majd dél-olasz hadszíntéren igazolódott alkalmatlanságuk.

Németország nagy számban gyártotta és alkalmazta a jól bevált Sd.Kfz 251-es páncélo- zott szállítójárművet, amelyet 1933/39-ig fejlesztettek, majd a Hanomag, Hansa-Lloyd, ill. a Borgward gyártották. Ez a legtöbb variációban és altípussal gyártott jármű, amely eb- ben a kategóriában ismert. 22 féle variációban. 25 000 példányban épült, ebből 16 000 a 251/1-ből, mint lövészszállító, és 9000 mint 3 tonnás kategóriájú vontató.

Az Sd.Kfz 250/1-et hat katona szállítására tervezték,

Számos alakításon ment át, így pl. 1943-tól ez volt az első lövészszállító harcjármű, amely- nek széles, kétfelé nyíló hátsó ajtaja volt. Már az 1939/40-es tapasztalatok igényelték egy rövidebb és könnyebb, hasonló felépítésű jármű készítését, elsősorban felderítő, rádiós és parancsnoki feladatokra, amelyre a 251-es túl nagy volt. Így alakult ki a Demag gyár 1 tonnás vontatójából az Sd.Kfz 250/1 jármű, amely hasonló elrendezésű, könnyebb, gyor- sabb típus volt, számos közös alkatrésszel.

A Szovjetunióban ebben az időszakban nem gyártottak sem fél, sem teljes lánctalpas lö- vészszállító járművet, a rendelkezésre álló ipari bázison csak harckocsikat és rohamlöve- geket építettek. A Lend-Lease keretében szállított 4X4 és 6X6 GMC teherautókat és saját régebbi gépjárműveiket használták fel a gyalogság szállítására. Kisebb számban alkal- maztak amerikai szállítású M2 és M3 lövészszállítókat és felderítő páncélgépkocsikat.

Kiegészítő megoldásként alkalmazták a lövészek harckocsikon való szállítását, hogy a fedező gyalogság ne maradjon le az előrenyomuló harckocsizó egységektől. Ez harc közben nagy veszteségekkel járt, azonban a hadvezetést ez nem izgatta különösebben...