Az I.világháború vége felé, alig egy évvel az első tankok megjelenése után felmerült az igény egy járműre, amely a gyalogságot szállítja a támadó harckocsik mögött és meg tudja védeni őket a géppuskák tüzétől és a gránátok repeszeitől, amelyek a veszteség zömét okozták.

Az 1935-ös év fordulópont volt a páncélos csapatok elméleti és gyakorlati kérdéseiben. A nagy ütemben fegyverkező Németország a legmodernebb hadfelszerelés bevezetésére törekedett, és ez elősegítette az új harci technikára alapozott elméletek kifejtését. Né- metországban Guderian, Nagy Britanniában Fuller, Franciaországban De Gaulle (akkor még alezredes) lefekteti a páncélos és gépesített csapatok harcának, szervezésének el- méleti kérdéseit, amelyek alapjában meghatározzák a szükséges harci technikát is.

A Daimler-Benz 6X6-os teherautója.

Az új nézeteket nem mindenütt fogadták kedvezően. Németország azonban támadó háborúra készült fel, ezért gyorsan átültette gyakorlatba az elméleti eredményeket. 1932-ben a kísérleti, 1934-ben a típuskiválasztó gyártás már megkezdődik. 1932-ben a Büssing egy 6X6-os kerékképletű, úszóképes, a Daimler-Benz egy 6X6-os normál, 1933-ban a Krupp 4X4-es hagyományos, a Magirus egy 6X6-os normál járművei épített meg.

Ezek kipróbálása után kialakultak az Sd.Kfz. 221, 222, 223 típusú 4X4-es felderítő és pa- rancsnoki járművek, majd a Sd.Kfz. 231, 232, 233 típusú 8x8-as, tornyos páncélautók és nehéz felderítő járművek.

Daimler-Benz alvázra épített SdKfz. 231 páncélautó 1935-ben.

A spanyolországi tapasztalatok alapján elrendelték egy féllánctalpas páncélozott lövész- szállító harcjármű kifejlesztését is, amelynek a következő alapvető követelményeket kell kielégítenie. Lépést kell tartani a páncélosokkal támadásban, velük azonos terepen kell haladnia. Legyen védett a gyalogsági fegyver és gránáttűztől, legyen lehetőség többféle fegyverzet felszerelésére. Legyen egyszerűen gyártható, ne vegye el a gyártókapacitást a harckocsik elől. Ezzel meg is határozták az akkori idők lövészpáncélosának kritériumait.

Sd.Kfz. 251/1 Ausf. A

A teljes lánctalpas páncélozott jármű azonban csak a harckocsi és traktorgyártási bázison állítható elő, míg a féllánctalpas a meglévő nehéz teherautó-gyártási bázison is legyárt- ható. Ezért Németország a kísérleti eredmények láttán, amikor bebizonyosodott, hogy a kerekes járművek nem tudják a követelményeket teljesíteni, emellett döntött. A fejlesztés eredménye az Sd.Kfz. 250 és 251 típusú jármű lett, amelyet 1938/39-ben rendszeresítet- tek, és amely az egész háború egyik legsikeresebb páncélozott szállítójárműve lett.

A háború előtti időszakban a többi európai ország az erre irányuló javaslatokat mint költ- séges tervet félretette, ill.  mint szükségtelen eszközt nem fejlesztették. Franciaország a páncélos fegyvernem alkalmazásánál alapvetően a gyalogság támoga- tására osztotta szét az erőit, a szállítójárműveket pedig a megérkezés után visszavonta az egységektől.

Brit Ram Kangaroo.

Nagy-Britannia a védekező, védelmi politikája jegyében nem fejlesztett ki külön lövész- szállítókat, a korábbi kis méretű járműveket (Bren Carrier és Cambridge Carrier) hasz- nálta. Csak 1943-tól vezettek be erős páncélozott járműveket, az Egyesült Államok által szállított M2 és M3A4 féllánctalpasokat, valamint a Kanadai üzemekben gyártott, átala- kított Lee, Grant és Sherman típusokat Ram Kangaroo néven.

Részben kész amerikai M2-esek egy összeszerelő soron.

A modern elveket csak az Egyesült Államok követte a német eredményektől függetlenül. Az 1938-as hosszú távú hadsereg-fejlesztési terv előírta erős, páncélozott féllánctalpas lövészszállító jármű gyártását, amely legalább 10 főt képes szállítani. Ennek eredménye lett az 1939-40-re kifejlesztett Halftrack Personel Carrier T-14 jármű, amely M2 jelzéssel került rendszeresítésre. Módosított változata az M3. a legnagyobb példányban gyártott páncélozott szállítójármű lett, amely a háború összes frontjain harcolt, mint egyenrangú ellenfele az Sd.Kfz. 251-nek.

(Folyt. köv.)