május 28-án született paraszti családban, a Prágától mintegy 60 kilométerre fekvő Kozlanyban. Középis- kolai és egyetemi tanulmányait kezdetben Prágában, később a párizsi Sorbonne-on végezte, majd Dijon egyetemére került, ahol jogot és szociológiát tanult. Itt 1908-ban szerzett doktorátust, disszertációja az Osztrák–Magyar Monarchia föderalisztikus átszer- vezéséről szólt.1884. 

Az I. világháború idején emigrációba vonult Svájcba, ahol Toma Masaryk polgári politikus tanítványa, majd közvetlen munkatársa lett. A cseh burzsoázia balszárnyát képviselték, és erőteljes propagandát folytattak a Habsburg Birodalom ellen. Masarykkal együtt alakította meg 1915-ben Párizsban a Cseh Külföldi Bizottságot, amely az önálló cseh államot kívánta megteremteni.

1917-től az ugyancsak Párizsban létrejött Csehszlovák Nemzeti Tanács főtitkára lett. Komoly szerepe volt abban, hogy az I. világháború után az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlott. Az 1918-ban megalakult Csehszlovák Köztársaság első elnöke Masaryk lett, a kormány külügyminisztere pedig Beneš; ezt a tisztséget mindketten 1935-ig töltötték be. Beneš 1921-1922-ben miniszterelnök is volt, és ebben az időszakban ő kezdeményez- te a Magyarország-ellenes „kisantant” (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) létrehozását.

Jelentős szerepet játszott a Népszövetség megalakításában is. 1934-ben felvette a diplo- máciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Miután Masaryk 1935-ben nyugalomba vonult, ő lett Csehszlovákia köztársasági elnöke. 1935-ben Csehszlovákia védelmi szerződést kötött a Szovjetunióval, de a nyugati hatalmakra kívánt támaszkodni, és a német agresszióval szembeni felajánlott szovjet segítséget visszautasította. Az 1938 szeptemberében meg- kötött müncheni egyezmény után lemondott az államelnökségről és Angliába emigrált.

1940-ben elnöki funkcióját megújítva Londonban létrehozta az emigráns csehszlovák kormányt, amelyet a szövetséges hatalmakkal is elismertetett. A II. világháború alatt a Szovjetunióval való együttműködés híve, 1945 áprilisában Londonból Moszkván és Kassán keresztül tért vissza Csehszlovákiába, és az újjáalakult köztársaság elnöke lett.

Politikáját az 1945. április 5-i kassai kormányprogram, majd az által aláírt köztársasági elnöki dekrétumok — Benes-dekrétumok — foglalták keretbe. Ezek részét alkotta a “nem szláv kisebbségek”, azaz a németek és magyarok kollektív jog- és vagyonfosztása. 1945 májusában kezdték el százezres nagyságrendben erőszakkal elűzni, Németországba és Ausztriába kitelepíteni a szudétanémeteket.

Júniusban ugyanez történt az első bécsi döntés után Magyarországhoz visszakerült terü- leteken, az oda költözött mintegy 40 ezer anyaországi magyarral. További negyvenezer dél-szlovákiai magyart csehországi kényszermunkára deportáltak. 1946. február 16-án pedig Csehszlovákia egyenlőtlen lakosságcsere-egyezményt kényszerített Magyarország- ra, melynek során közel százezer magyart telepítettek át a határon. A teljes politikai, jogi, vagyoni kiszolgáltatottság körülményei között az otthon maradók közül négyszázezernél többen kérvényezték a kényszerasszimiláció eszközeként felkínált reszlovakizációt.

A háború utáni években fokozatosan elszigetelődött. Tudomásul vette a kommunisták térnyerését és az 1948. február 25-i kommunista hatalomátvételt. Pár hónappal később, már súlyosan betegen, 1948. június 7-én lemondásra kényszerült a Kommunista Párt vezetőjével, Klement Gottwalddal szemben. Visszavonulása után három hónappal, 1948 szeptemberében hunyt el Sezimovo Ústíban, 64 esztendős korában.

„Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat, az állam érdekében és személyes érdekemben.” (Edvard Beneš, Párizsi béketárgyalások)