A Dinamó-hadművelet (Operation Dynamo) során a második világháborúban a brit haderő több mint 300 000 szövetséges (brit, francia és belga) katonát mentett ki a német csapatok által körbezárt Dunkerque térségéből 1940. május 26. és június 3. között.

A német hadvezetés hibája nélkül mindez nem valósulhatott volna meg: az addig megállítha- tatlan Wehrmacht-páncélosoknak megálljt parancsoltak. Máig rejtély, hogy ki miért hozta meg ezt a döntést.

1940. május 10-én Németország véget vetett a „furcsa háborúnak” a nyugati fronton, és az Erich von Manstein által kidolgozott Fall Gelb végrehajtásával pár hét alatt végzetes csapást mért Franciaországra. Szorult a hurok a védekező állásba vonult brit expedíciós hadsereg, illetve az 1. és 7. francia hadsereg egységei körül.

Május 20-án a Heinz Guderian parancsnoksága alá tartozó német 2. páncéloshadosztály Noyelles-nél elérte a francia tengerpartot, és ezzel elvágta a flandriai szövetséges erőket Franciaország többi részétől. A bekerített szövetséges erők napjai innentől megvoltak számlálva. A bekerített flandriai szövetséges erők körül egyre jobban szorult a hurok, amikor a Kleist-páncéloscsoport egységei az egyetlen megmaradt szövetséges kikötő, Dunkerque közelében egyszer csak váratlanul megálltak.

Az ok a szakirodalom által csak „Halt Order”-nek nevezett parancs volt, ami beszüntette a páncélosok előrenyomulását, és ezzel alaposan lelassította a német támadás ütemét. A rendelkezést május 24-én adta ki Hitler a hadszíntéren tett látogatásakor.

Von Rundstedt hadseregcsoportjának páncélosai, 1940 májusa.

Sokan Gerd von Rundstedt, a térség német hadseregcsoportjának parancsnokát sejtik a „Halt Order” mögött, mindenesetre az Aa-csatorna mentén megálltak a Dunkerque és Calais felé nyomuló német tankok — a német főtisztek megrökönyödésére. (Guderian be is nyújtotta lemondását, amelyet csak von Rundstedt utasítására vont vissza.)

Hosszú évekig tartotta magát az a vélemény, hogy Hitler azért állította le a hadművele- teket, mert gesztusával békekötésre akarta bírni Nagy-Britanniát. A feltételezés zömmel Liddel Hart brit hadtörténésztől származik, aki kutatásaihoz több német katonai vezetőt is meginterjúvolt a háború után. És bár a britekkel való megbékélésnek voltak hívei a náci vezetésben, Hart vélekedését kollégái nem fogadták el, megkérdőjelezve például a tábor- nokok szavahihetőségét. A történészek többsége szerint ennél jóval ésszerűbb okok ját- szottak szerepet Hitler döntésében.

Az 1. német páncélos hadosztály katonái átkelése a Maas-on.

A megállási parancsot egyrészt katonai szempontokkal indokolták. A váratlan gyorsa- sággal előretörő és az angol-francia hadsereget bekerítő páncélos erők felfrissítése, a járművek és más harceszközök javítása elkerülhetetlenné vált. Továbbá a németek itt az eredeti haditervhez akarták tartani magukat, amely a páncélosok által teremtett folyosó kitágítását az „A” hadseregcsoport — a páncélosokat csak lassabban követő — gyalogsá- gára akarták bízni, sőt a bekerített hadsereg teljes megsemmisítése von Bock „B” hadse- regcsoportjára várt volna.

Másrészt a csatornákkal és folyókkal szabdalt, mocsaras flandriai térség nem kedvezett egy harckocsikkal végrehajtott támadásnak. Mindehhez jött még Hermann Göringnek az a magabiztos kijelentése, hogy a vezetése alatt álló Luftwaffe majd önállóan megoldja a problémát, azaz a páncélosok nélkül is megsemmisíti a csapdába került brit-francia csa- patokat. A rossz időjárás és a brit légierő beavatkozása azonban megakadályozta ezt, így világossá vált, hogy a britek „szökését” nem lehet a levegőből megakadályozni.

Hitler tehát újra döntött: 26-án délelőtt visszavonta a megállj parancsot, így a német páncélosok újra megindulhattak. A kétnapos szünet azonban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a szövetségesek megerősítsék a kikötő védelmét és kezdetét vegye a történelem addigi legnagyobb szabású tengeri evakuálása: a Dinamó-hadművelet. A versenyfutás megkezdődött.

Kilenc nappal később, június 4-én délután a brit vezetés bejelentette a hadművelet végét, a maradék harcoló alakulatok pedig megadták magukat, de mindössze csak 40 ezer fő- leg francia) katona került hadifogságba a Dunkerque-i katlanban. Az ő elszánt védeke- zésük tette lehetővé a sikeres brit kiürítést; 338 226 brit, francia és belga katonát sikerült megmenteni. Azonban az angol expedíciós hadtest egész felszerelése Franciaországban maradt és német kezekbe kerül. Flandria elfoglalását követően pedig megnyílt az út Hit- ler fő célja felé: ekkor kezdődött csak a franciaországi csata második felvonása.