A Trento- és a Zara-osztály után mindenképp ejteni kell pár szót a Bolzano nehézcirkálóról, amely mindkét osztály „féltestvére” volt. Egyedi cirkálóként épült, ötvözte az elődtípusok tulajdonságait: fő fegyverzete a Zara ágyúinak köszönhetően javult, de a légvédelmi fegy- verzet és a páncélzata gyenge maradt, ezért szinte haszontalan fejlesztésnek bizonyult.

Az olasz haditengerészeten belül a Bolzano-t csak „un errore splendidamente riuscito — szépen kivitelezett hiba”-ként emlegették a gyenge páncélvédelme miatt.

Az 1929-1930-as haditengerészeti program keretében engedélyezett hajó volt a hetedik, egyben utolsó nehézcirkáló, amelyet az olasz Királyi Haditengerészet számára megren. deltek. A Gio. Ansaldo & C. építette Genovában, gerincét 1930. június 11-én fektették le, 1932. augusztus 31-én bocsátottak vízre, és 1933. augusztus 19-én készült el.

Gyakorlatilag a Zara- és a Trento-osztályok keveréke volt, az utóbbinál nagyobb vízki- szorítással, valamivel rövidebb hosszal, de a Zara-osztály hajtóműveivel és az újabb típusú, 20,3 cm-es Ansaldo M1927 ágyúival, a fő lövegtornyok csökkentett védelmével, a Trento-osztályhoz képest jobb vízzáró rekeszekkel és egyéb kisebb módosításokkal.

Röviden az általános jellemzők: 191,1 méter hosszú és 20,7 méter széles hajó vízkiszorí- tása 10 890 tonna volt. A vízvonalon 70 mm, a fedélzeten 51 mm, a felépítményt és a lövegtornyokat 76 mm és 70 mm páncél védte.

A Bolzano két 20,3 cm-es hátsó lövegtornya.

Meghajtásáról 10 Yarrow-Ansaldo kazán, 4 Parsons-turbina és 4 hajócsavar gondosko- dott 150 000 LE-s (110 294 kW) teljesítménnyel. Sebessége elérte a 36 csomót (67 km/h), amivel a Bolzano a Királyi Haditengerészet leggyorsabb nehézcirkálója volt. Fegyverzete nyolc 20,3 cm L/52 ágyúból, 16 darab 10 cm L/47 légvédelmi ágyúból, hét 37 mm-es légvédelmi gépágyúból és nyolc 13,2 mm-es géppuskából állt. Ezenkívül rendelkezett még nyolc 533 mm-es torpedóvető-csővel, és 2-3 felderítő hidroplánnal.

A felépítmény és az elülső tornyok a felszerelése Genovában, 1933.

Először és utoljára itt fordult elő, hogy a hidroplán katapultját nem az orr főfedélzetén helyezték el, hanem a hajó közepén, a felépítmények között. Továbbá (ami egy újabb előrelépés az előző osztályokhoz képest) „forgatható” volt. Nem építettek hangárt sem (az orrban lévő teret, amelyet más cirkálókon a hidroplán-tároló foglalt el, legénységi szállásként használták); az egyik hidroplán a katapulton, a másik kettő a fedélzeten maradt. (Megj.: egyes források szerint azonban a Bolzano repülőgépeinek száma soha nem haladta meg a kettőt, ugyanis a híd felépítményét módosították a légvédelmi tűzvezető központ jobb elhelyezése érdekében.)

 IMAM Ro.43 hidroplán a Bolzano fedélzetén.

Pályafutása igencsak eseménydús volt, a második világháború alatt 23 harci bevetést hajtott végre (14-et az ellenség felkutatására, 8-at az olasz konvojok kísérésére és védel- mére, valamint egyet az aknatelepítésben részt vevő egységek védelmére), összesen 21 785 tengeri mérföldet megtéve és 1139 órát töltve a tengeren.

Részt vett a kalabriai csatában (1940. július 9.), ahol a HMS Neptune cirkáló három 6 hüvelykes lövedéke eltalálta, kárt okozva a torpedóraktárában, a vízvonal alatt és a „B” toronyban. A sérült hajót kijavították, és 1940. november 11/12-én éjjel Tarantóban volt, amikor a britek támadást indítottak az olasz flotta ellen, de sértetlen maradt.

RM Bolzano, 1941 márciusában.

Részt vett a Spartivento-foki (1940. november 26.) és a Matapan-foki (1941. március 27-29.) csatákban. Ezt követően konvojokat kísért Észak-Afrikába és vissza. Ennek során 1941 júliusában a brit HMS Triumph tengeralattjáró megtorpedózta. A javítások után 1941 novemberében folytatta a konvojszolgálatot.

1942. augusztus 13-án a Pedestal-hadműveletből visszatérőben a HMS Unbroken tenger- alattjáró súlyosan megrongálta egy torpedóval. A kapitány Panarea közelében, a Lipari szigeteken partra futtatta a hajót, hogy megakadályozza az elsüllyedését. Előbb Nápoly- ba vontatták ideiglenes javításokra, majd La Speziába. A háborúnak ebben a szakaszában Olaszország már nem tudta megjavítani a hajót, és még mindig La Speziában volt, mikor Olaszország 1943 szeptemberében megadta magát.

A Bolzano röviddel azután, hogy a HMS Unbroken megtorpedózta 1942. augusztus 13-án.

1944. június 21-22-én éjjel egy brit és olasz békaemberekből álló csapat — Olaszország, miután a szövetségesek oldalán kapcsolódott be a háborúba — Chariot ember vezette torpedókkal támadta meg La Spezia kikötőjét, hogy elsüllyesszék az ott álló elhagyatott Bolzano-t és a Gorizia-t, megakadályozva, hogy a németek felhasználják őket. Az olasz haditengerészet egyik legszebb cirkálóját sikerült elsüllyeszteniük, de a Gorizia a vízen maradt. 1949 szeptemberében a Bolzano-t kiemelték és lebontották.

Kár érte. Egy valóban szép hajó, amely vonalaiban éppoly elegáns, mint amilyen sebez- hető volt a hadműveletek során, kiérdemelte a " szépen kivitelezett hiba" megjegyzést.

A Bolzano-t, és a másik hat olasz nehézcirkálót — a Trento-osztály kettő, és a Zara-osztály négy hajóját — az 1922-es washingtoni szerződés által előírt korlátozások eredményeként 1925 és 1931 között építették. Bár a hajók részleteiben különböztek egymástól, lényegében könnyű páncélzattal rendelkeztek, de 35 csomó sebességre voltak képesek. A tervezés, az anyagok és a kivitelezés szempontjából felvették a versenyt a korabeli külföldi hajókkal; azonban a fejlettebb technológiák (elektronika, radarkommunikáció, tűzvezetés és légvédelmi rendszerek) tekintetében a háború során végig elmaradtak ellenfeleiktől.

*

1938-ban az olasz haditengerészet fontolóra vette egy repülőgép-hordozó szolgálatba állítását; a megvizsgált lehetőségek között szerepelt a Bolzano „repülőgép-hordozó cirká- lóvá” alakítása. Az ötlet, amely Giuseppe Rota tengerészmérnök tábornok által 1925-ben kidolgozott repülőgép-hordozó tervén alapult, a felépítmény és a négy 20,3 cm-es torony közül kettő eltávolítását irányozta elő, csak az elsőt hagyva meg az orrnál és az utolsót a tatnál. Az egy tucat vadászgép működtetéséhez négy katapult (három forgó és egy a fe- délzetbe süllyesztett) felszerelését tervezték, a kisméretű a parancsnoki hidat pedig a jobb oldalra építettek volna. A projekt végül papíron maradt; egy hasonló átalakítást a háború alatt ismét fontolóra vettek, de végül az sem valósult meg.