1939-ben Werner von Braun javasolta elsőként egy függőlegesen felszálló rakéta-repülő tervezését, és Erich Bachem adott neki rövid életet, aki az ötletből ezt az olcsó, egyszerű, ámde nagyon erős rakétahajtóműves, rövidtávú elfogó vadászgépet megalkotta.

Elsősorban egyes létesítmények, repülőterek, katonai bázisok, stb. védelmére szánták, a felszállás függőleges helyzetből, speciális kilövőből történt, ennek köszönhetően ezeknek a gépeknek nem volt szükségük repülőterekre. Szövetséges bombázórajok ellen vetették volna be 24, ill. 33 irányítatlan rakétával, melyek kilövése után a pilóta egyszerűen kiugrott volna a gépből, és a rakétahajtómű is szintén ejtőernyővel ért volna földet.

1943 végére a szövetségesek nagy magasságból történő bombázásai jelentős mértékben csökkentették a Harmadik Birodalom ipari kapacitását. Meg kellett találni az ellenszerét a rombolásnak különben rövid időn belül megbénult volna Németország hadigépezete.

1944 februárjában az RLM (Birodalmi Légügyi Minisztérium) terveket kért valamennyi re- pülőgépgyártótól egy „kisméretű, gyors vadászgép” megépítésére, melyhez nem kellenek ritka nyersanyagok, mert ekkor már jelentős nyersanyaghiány volt a német iparon belül különösen acélból, olajból, üzemanyagokból és szerszámgépekből.

Werner von Braun és dr. Erich Bachem 1944 augusztusában beadott egy részletesen kidolgozott tervet az RLM-nek, eredetileg a BP20 néven. A függőlegesen felszálló rakéta- hajtóműves gép azonban az elbírálás során alulmaradt a Heinkel 1077 ’Julia’ projekttel szemben. A két tervező a kudarc ellenére is ragaszkodott a program folytatásához, ami- hez komoly támogatókra leltek Himmler és Adolf Galland személyében, akik ígéretesnek tartották a konstrukciót, és kapcsolataik segítségével sikerült elérniük, hogy az RLM fe- lülbírálja korábbi döntését. A ’Natter’ kódnevű Ba-349-es végül a legtitkosabb besorolást kapta, ami azt jelentette, hogy csak a tervezőket és a gyártókat avatták be a részletekbe.

A kisméretű (6 m hossz, 3,6 m fesztávolság, szárnyfelület 4,8 m²) Ba-349 Natter egy kilövőállványról indított, Walter HWK 509A/C rakétahajtóműves vadászgép volt, és négy kiegészítő hajtóművet használt a felszálláshoz (hasonlóan, mint a Me-163 Komet).

Repülés közben négy kipufogógáz-terelő segítette az irányítást. Rövidtávú elfogó va- dászgépnek készült, mert a folyékony üzemanyag erősen korlátozott mennyisége miatt mindössze néhány percig volt képes a levegőben tartózkodni. A szövetséges bombázóraj közelében vetették volna be, hatszögletű tubusokból indított 24 darab 73 mm-es Hs-217 rakétával, illetve 33 darab 55 mm-es R4M rakétával felszerelve.

Ezeket közvetlenül a páncélozott pilótakabin előtt, az orrban helyeztek el, és amelyeket a légellenállás csökkentése érdekében műanyag borítás mögé rejtettek. A tervek szerint a pilóta a rakétákat egyszerre lőtte volna ki a célpontra, majd — mivel az igen rövid repülé- si idő miatt a gép földet érése hagyományos módon nem volt megoldható — egyszerűen kiugrik a gépből. Gyakorlatilag eldobható repülőgép — csak a hajtóművet lehetett úgy-ahogy megmenteni egy-egy bevetés után.

A Ba-349 szénszálas borítású szerkezete fából épült, mivel a tervezők a gép tömegének a minimalizálása érdekében (üresen: 800 kg, harckészen: 2232 kg) igyekeztek a felhasznált fém mennyiségét csökkenteni. Az egyszerű konstrukcióra való törekvés miatt a szárnyak egyáltalán nem rendelkeztek mozgatható felületekkel, a gép irányítását horizontális és a vertikális a hátsó vezérsík kormányfelületeinek segítségével oldották meg.

A következő hetek során Waldseeben megépültek a szélcsatorna-kísérletekhez szükséges modellek. Az 1944 novemberében Berlinben és Brunswickban  elkezdett repülési próbák eredményei azt mutatták, hogy a kisméretű, könnyű gép képes elérni akár a 14 000 mé- ter magasságot és a 0,95 Mach sebességet is, anélkül, hogy stabilitási problémák jelent- keztek volna a sárkányon, vagy veszélyes rezonancia lépett volna fel.

A hajtóműves repüléseket Heubergben végezték, a sikeres pilóta nélküli tesztek sorozata után azonban, 1945 februárjában az első pilóta életét vesztette — ezután azonban több sikeres próbarepülést hajtottak végre, de éles akcióban már nem került bevetésre.

A Natter nullszériás, sorozatgyártás előtt tesztelt változatából, a Ba-349A-ból három tucat példány épült. A sorozatgyártásra szánt B széria elsősorban javított aerodinamikai kiala- kításában, és 2 perc 23 másodpercről 4 perc 36 másodpercre növelt repülési idejében kü- lönbözött az elődjétől, de a gépből már csak három darab épült, amelyekből mindössze egyetlen darabot tudtak letesztelni a háború végéig.

A német kapituláció előtt Bachem és fejlesztőcsapata az elkészült gépeket megsem- misítette, így csak két példány élte túl a háborút, ezek ma is megtekinthetők a National Air & Space Museumban (Washington DC), ill. a németországi Deusche múzeumban.

(Forrás: Gooden, Brett A. : Projekt Natter; Myhra, David: Bachem Ba 349 Natter)